„Minél több rendezvényt kell szervezni!”

– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?

– Végigjártam a „káderiskolát”. Kezdtem az iskola diáktanácsában, ahol Bognár Zoli volt az elnök, én pedig az alelnök. Utána én lettem az elnök. 1994-ben kerültem az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet körébe. Később alelnöknek választottak, majd elnöknek. Aztán felkerültem az RMDSZ-hez. Kezdtem, mint egyszerű mezei gyerek, plakátoltunk, szórólapoztunk. Jól meg is vertek egyszer, mert plakátragasztás közben konfliktusba kerültünk a Nagy-Románia Párt embereivel. Később megválasztottak az RMDSZ ifjúsági alelnökének, majd kulturális alelnök lettem, s így sorban mentem felfelé. Utána elmentem katonának. Miután visszajöttem elkezdtem újra dolgozni.

– Jártál valamiféle politikai iskolába?

– Nem végeztem semmit. Elárulom, hogy ha megmakacsolom magamat, akkor ott gondok lesznek. Elkezdtem az egyetemet, de abbahagytam, mert nem akartam részt venni a „diplomagyár” tevékenységben. Tudtam, kb. hányasra írtam a vizsgán, de mert nem vásároltam meg a tanár könyvét, és nem készítettem neki „zsebpénzt”, akkor bukta… Ezután kifordultam az egyetemről, és megmondtam, hogy nekem ennyi volt! Szerintem papírok nélkül is el lehet érni valamit, ha komolyan odateszed magad. De hát a mai világban számít a papír.

– Emlékszem, egyszer tettél egy kitérőt. Miért váltál meg a politikusi pályától?

– Jött egy korszakváltás, megszűnt a parlamenti iroda, s ezáltal a fizetett munkahelyem. Kénytelen voltam munkahelyet keresni. Elhelyezkedtem grafikusként egy nyomdában. Utána átmentem egy másik céghez, ahol az előkönyvelést végeztem, valamint az árubeszerzéssel foglalkoztam. Ott szerettem meg az asztalosságot, egy új hobbit. Nagyon szeretem a megdolgozott fának az illatát.

 

„Horgászás közben jár az agyam”

 

– Van régebbi hobbid is?

– Igen, a horgászat. Amikor csak tehetem, kimenekülök a természetbe, mindegy, hogy tél van vagy nyár. A Dunára is le szoktunk menni minden évben 3-4 napra. Van egy harminc valahány tagú baráti társaságunk Biharból, Simonyifalváról, Aradról. Minden évben összegyűlünk, és rendezünk egy nagy horgászpartit. Egy kis buli, egy kis beszélgetés… Nagyon szeretek horgászni. Imádom azt az életérzést, amikor kimegyek, és csend van, nyugalom, a telefon kikapcsolva.

– Nem unalmas?

– Nem, mert közben jár az agyam. Olyasmikkel tudok foglalkozni akkor, amikkel a szürke hétköznapokon nem.

– Van még elég hal vizeinkben?

– Mindig hozok haza valamit. Ha nincs más, odaállok ötcentiseket fogni. A macskák nagyon szeretik. Egyébként, én nem eszem meg a halat. A szagától is rosszul leszek.

 

„Mi, fiatalok, dinamikusabbak vagyunk”

 

– Büszke vagy arra, hogy politikus lettél?

– A sors hozta így. Észre sem vettem, hogy benne vagyok. De nem érzem azt, hogy politikus lettem. Valaminek a katonája vagyok, és azon keresztül intézek el bizonyos dolgokat az aradi magyarságnak. Nem mindig tervezek, hanem inkább végrehajtok. A megyei, illetve országos szinten hozott döntéseket mi végrehajtjuk. Próbálunk egy kicsit mozogni. Néha gyomor kell hozzá. Nem mindig van.

– Értél el szellemi vagy anyagi sikereket politikusként?

– Szellemileg nagyon sokat tanultam mindenből. Anyagi szinten nem. Nem gazdagodtam meg, nem is lettem szegényebb. Megvagyunk.

– A kitérő után ki győzött meg, hogy visszatérj a politikába?

– Faragó Péter hívott beszélgetni a székházba. Utána visszamentem.

– A legutóbbi választási kampány idején azt nyilatkoztad: „A politikában új emberekre, új ötletekre és új lendületre van szükség”. Ma is fenntartod ezt a véleményt?

– Fenntartom. De nagyon nehéz áthidalni a generációk közötti különbséget. Vannak dolgok, amelyeket mi másként látunk, másképpen élünk meg, és sokszor nagyon nehéz átvinni azokat.

– Mennyire támaszkodsz a veterán politikusok véleményére?

– Mindig teljes mértékben támaszkodtam... Sokat segítettek nekem Tokay György, Cziszter Kálmán, Király András, Bognár Levente. Mindegyik keze alatt dolgoztam, mindegyikből van bennem egy kicsi.

– Miben különbözik a véleményed az idősebb politikusokétól?

– Mi, fiatalok, dinamikusabbak vagyunk. Nem mindig jó az, hogy leülünk, órákon keresztül beszélünk, s a végén nincs semmi döntés. Nem szabad időt vesztegetnünk akkor, amikor öt perc alatt is körbe tudjuk járni a dolgokat. De úgy kell felállni az asztaltól, hogy egy irányba menjünk. Eddig ez mindig sikerült.

– Radikális felfogású vagy?

– Nem mondhatom. Inkább pacifista vagyok. Mindenkit meghallgatok, és a saját döntésem alapján inkább én vállalom a felelősséget. A probléma az, hogy mindenki megpróbálja kihúzni magát minden alól.

– Milyen a viszonyod az idősebb politikus generáció képviselőivel?

– Szerintem, jó. Nem tudhatom, hogy ők mit gondolnak rólam. Voltak nézeteltérések, mindenhol vannak. De senkiről sem mondhatok egyetlen rossz szót sem.

 

„Szemléletváltásra van szükség”

 

– Milyen módszerekkel lehet leghatásosabban összekovácsolni az aradi magyar közösséget?

– Minél több rendezvényt kell szervezni! Úgy látom, hogy a kultúra már sajnos nem nagyon működik. Kimegy az idős korosztály. Jön egy újabb generáció, amelyiket csak a bulik, a szórakozás érdekli. Semmi más. Egyre kevesebb fiatal megy el könyvbemutatókra, kiállításokra. Mindegyiken ugyanazok vesznek részt. Évek óta mondom, hogy Aradnak kéne egy nagy klubhelyiség, hogy az aradi magyar fiatalok egy helyen tudjanak összegyűlni. Jelenleg hétvégenként szerteszóródnak az egész városban. Ezáltal túl nagy az asszimiláció, és lassan mindegyiket elveszítjük.

– Szereted Aradot?

– Teljes mértékben. Bármikor elmehettem volna. Egykori osztályomból hárman vagyunk még itthon. Én itt érzem jól magam.

– Itt születtél?

– Igen, 1981-ben.

– Egyesek szerint piszkos a város.

– Erről nem mi tehetünk, hanem a csomó bevándorló, akik nem itt születtek és nem itt, ebben a multikulturális közegben nőttek fel, hanem bejöttek, mert itt meg lehet élni, vannak munkahelyek.

– Mit kellene tenni azért, hogy Arad lakhatóbb, szebb város legyen?

– Mindenképpen szemléletváltásra van szükség. Nevelésen múlik az egész. Sok aradiból hiányzik az első hét év otthonról. Ezért szemetelnek, ezért nem vigyáznak semmire. Más ma az emberek életstílusa, mint ami régen volt. Most a rohanásról szól minden. Példát kellene venni határon túli településekről, hogyan kéne élni. Megbecsülni a szomszédot, a ház előtti szilvafát, kitakarítani a környékét, le kéne festeni a fák törzsét… Nagyon sok az igénytelen ember.

 

„Nem tudunk beleszólni lényegi kérdésekbe”

 

– Sokan tudják, hogy városi tanácsos lettél?

– Akiknek számít, azok tudják. Mindig azt mondtam, csak hagyjanak dolgozni!

– Mi a dolga Aradon egy városi tanácsosnak?

– Mi azt a közeget képviseljük, amelyik megszavazott, odaküldött, és megpróbáljuk bevinni a tanácsba az ő javaslataikat. De hát ketten a 23 tagú tanácsban… Bognár Levente szavaival: „Nem mi vezetjük a várost”. Meg kell elégednünk azzal, hogy a többségtől kiguberálunk bizonyos összegeket, amelyekkel támogatni tudjuk egyházainkat, iskoláinkat, rendezvényeinket. De hát ez csak tűzoltás. Nem tudunk beleszólni lényegi kérdésekbe. Addig, amíg nem avatkozunk bele az ő dolgaikba, mi is megkapjuk azt a pici szeletet a nagy tortából, amivel fenn tudjuk tartani a közintézményeinket meg a rendezvényeket. Ha hárman jutottunk volna be, mi lettünk volna a mérleg nyelve. Nélkülünk nem tudtak volna semmit sem átvinni.

– Szereted a hosszú, unalmas gyűléseket?

– Nem.

– Jól kijössz kollégáiddal a tanácsban?

– Igen. Vannak dolgok, amelyeket megegyezés alapján sikerül elintézni. Senkivel sincs bajom. Kétszer választottak ülésvezető elnöknek, meg vannak velem elégedve. Nálam gyorsak a gyűlések.

– Általában szereted az embereket?

– Nem szeretem azokat, akik nem becsülik az állatokat. Borzasztó nagy állatbarát vagyok. Mindig volt kutyám, macskám, galambjaim vannak, nem tudom elviselni, hogy bántsák azokat a szerencsétlen élőlényeket.

– Van sok igaz barátod?

– Négy biztosan van. Akik bármikor segítenek. És ez fordítva is érvényes. Amikor tisztségbe kerültem, hirtelen sok barátom lett.

– Bal- vagy jobboldali beállítottságúnak tartod magad?

– Inkább jobboldalinak. Nagyon nem szeretem a kommunistákat. Pontosítok: liberális vagyok.

 

„A politikus sose felejtse el, hogy honnan indult!”

 

– Létezik olyan politikus, aki mindig igazat mond?

– Nem létezik.

– Szeretnél feljebb lépni a politika ranglétráján?

– Nem. Csak hagyjanak dolgozni!... Most már nem. Egy időben még álmodoztam róla. De jelenleg itt, Romániában nincs már gyomrom hozzá, hogy belemenjek olyan egyezségekbe, amelyek ellentmondanak elveimnek.

– Nem lenne kifizetődőbb valahol a magánszférában dolgoznod?

– Dehogynem! Csakhogy ezt szeretem csinálni. Imádok nyüzsögni, mindig ott lenni a forgatagban, ha Aradi Magyar Napokat, március 15-ét, rendezvényeket kell szervezni. Szeretek a honosítással is foglalkozni, mert különféle emberekkel találkozom.

– Milyen státuszban vagy te az RMDSZ-nél?

– Faragó Péter képviselő úr aradi parlamenti irodájában vagyok alkalmazva, valamint az Eurotrans Alapítványnál. Sok mindennel kell foglalkoznom. Ahogy beléptem a Csiky Gergely Főgimnázium kapuján, kilencedikes koromban, elkezdtem a szervezést. Ez az én életem.

– Mostanában az embereknek egyre rosszabb a véleménye a politikáról és a politikusokról. Erről hogy vélekedsz?

– Teljes mértékben igazuk van. Az embereknek elegük lett a belső harcokból. Elegük van abból, hogy az egyik párt támadja a másikat, feljelentik egymást, és az ország nem halad előre. Nem képesek gyökerestül kiirtani azokat, akik ott vannak évek óta, és a háttérből irányítják a dolgokat. Ez van most is Romániában. Nem képesek arrébb tenni a PSD-t. Mert akkora fullánkjai vannak mindenhol, hogy hiába tesznek oda egy új embert, nem képes változtatni. A parlamentbe minden évben szinte ugyanazokat választják be, akik eddig semmi jót nem csináltak, csak tönkre tették az országot. És mindig más politikai színben. Ezek mind megélhetési politikusok. Tele van velük az ország. Feljutni egy szintre bármi áron, és ott maradni bármi áron!

– Milyen erényei vannak az ideális politikusnak?

– Sose felejtse el, hogy honnan indult. Nem tudhatja, mikor kerül vissza. Maradjon az embereké. Mindig legyen ideje mindenkire.

– Szeretnél politikusként nyugdíjba menni?

– Nem. Bár, nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

 

„Soha semmit sem fogok fel kudarcként”

 

– A politikának mennyire szabad beleszólnia a kultúrába?

– Nincs kultúra politika nélkül, és nincs politika kultúra nélkül. Egyik a másikat nem tudja kiküszöbölni. Jelen pillanatban a kultúra a politika nélkül meghalna. Mert az támogatja anyagilag. Például Aradon a Kamaraszínház egy-egy előadása több mint 80 lejbe kerül egy főre számítva. Minden évben támogatjuk nagyon sok pénzzel azért, hogy az emberek járhassanak színházba. Szerintem, a kultúrát békén kell hagyni. És támogatni is kell!

– Más: politika – templom. Megengedett-e a kapcsolatuk?

– Nem.

– Be szabad vinni a templomba a politikát?

– Soha sem voltam ennek a híve. Csodálom Sándor Tivadar, gáji plébánost, aki a választások előtt a mise végén annyit szokott mondani híveinek: „Arra kérek szépen mindenkit, hogy vasárnap a szíve szerint szavazzon!” Ennyi!

– Nem gondolod, hogy a hazai politikában stílusváltásra van szükség?

– Dehogynem! De úgy érzem, hogy nem lesz. Addig itt semmi sem fog változni, amíg ki nem irtják a parlamentből meg a szenátusból a régi generációt. Amikor megjelenik az új stílus csírája, ezek összeállnak és megölik, hogy fenntartsák a saját rendszerüket.

– Hogy kerülsz kapcsolatba választóiddal?

– Az RMDSZ-székházban dolgozom, bárki, bármikor bejön, ott talál, egész nap ott vagyunk, el tudunk beszélgetni…

– És jönnek?

– Nem. Mert tudják, hogy nem áll módunkban elintézni konkrét, szociális problémákat.

– Előnyeid vagy hátrányod van abból, hogy politikus vagy?

– Előnye az, hogy megnyílnak előttem ajtók, bizonyos dolgokat el tudok intézni. Hátránya az, hogy nem tudok mozogni, például nem alapíthatok saját magáncéget, nem foglalkozhatok civilszervezettel sem, de a legnagyobb hátrány az, hogy nem tudok eleget foglalkozni a családommal.

– Voltak kudarcaid az életben?

– Nem nyertem a lottón… Soha semmit sem fogok fel kudarcnak. Mielőtt lépek, mindent, mindig jól megfontolok.

 

„Kulturális rendezvényeinken nincsenek ott a diákok”

 

– A politikusnak jut ideje családjára?

– Van, amikor igen. Az utóbbi két évben, amióta megszületett a fiam, öt óra után rohanok haza, hogy minél többet lehessek együtt a gyerekemmel. Annyira tele van a fejem, hogy alig várom, hogy hazaérjek, csináljam meg az otthoni teendőimet, készítsem el az egy liter tejeskávémat, mert azt borzasztóan szeretem, és leülök családom körébe.

– Hány éves a fiad?

– Tizenöt hónapos.

– Kiegészült a család.

– Él még édesapám; az öntödében dolgozott. Anyám a festödében. Ott betegedett meg. Amikor 2003-ban meghalt, nagyon megváltozott minden bennem. Azóta minden elé került a család.

– Szeretted az iskolát?

– Néha igen, néha nem. Benne voltam a diáktanácsban, mindig kellett valamit szervezni. De szerettem oda járni. Miután eltört a bokám, mankóval jártam be, pedig szobafogságra ítélt az orvos. Kértem az igazgatót, hogy lehessek egész héten szolgálatos. Otthon mindig unatkoztam.

– Volt kedvenc tantárgyad?

– A filozófia Nótárossal. Azt élveztem.

– Kedvenc tanárod?

– Pávai Gyuszi bácsi. Ő vezette a Kölcsey Egyesület diákszínjátszó csoportját. A színiakadémiára akart küldeni. El is indultam, de visszafordultam az állomásról. Rájöttem, hogy színészként nem tudnék megélni. Pedig Budapesten a Nemzeti Színházban is játszottunk, miután elsők lettünk a Diákszínjátszás határok nélkül versenyben. Az akkori színházigazgató is hívott a Színművészeti Főiskolára – Budapestre.

– Szerinted mit kellene tenni általában az iskola megreformálására?

– Ez nagyon kényes téma. Mert mindenki másként látja. Én csak azt érzékelem, hogy a kulturális rendezvényeken nincsenek ott a diákok. És a tanárok sincsenek ott.

– Hogy lehetne több magyar gyereket vonzani a magyar iskolába?

– Először is azt kéne felfedezni, hogy miért nem adják oda a gyereket. Ha kiderül az oka, akkor azon kell változtatni. Vannak nemzeti érzelmű szülők, akik mindenképpen magyar óvodába, iskolába íratják a gyereket. És vannak mások, akik a lakhelyükhöz legközelebb eső iskolát választják, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folyik ott a tanítás, mert a gyerek biztonsága az első, és vannak olyanok, akik arra fektetik a hangsúlyt, hogy tanuljon meg a gyermek jól románul. Én biztosan magyar óvodába s utána magyar iskolába fogom adni a gyerekemet. A szülő dönti el, mennyire hagyja a gyereket eltávolodni a magyar nyelvtől és kultúrától.

 

„Fogjunk össze!”

 

– Kedveled a sportot?

– A focit nem. Olykor kényszerből nézem a tévében a feleségem kedvéért. Ő simonyifalvi, ott nagy hagyománya van a labdarúgásnak.

– Mit olvastál utoljára?

– Online híreket. Az a legkönnyebb. Ez munkahelyi ártalom is.

– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet a horgászáson kívül?

– Első helyen a barkácsolás. Elég jó kis műhelyem van otthon. Asztalokat, székeket, borosüvegtartó dobozokat, képkereteket készítek. És nagyon szeretek bulizni, zenélni. Lemezlovas is vagyok évek óta. Rengeteget tévézek. Főleg a filmeket kedvelem. Minden legendás alkotást láttam.

– Kedvenc ételed, italod?

– A tejeskávét minden nap megiszom. Imádom a töltött káposztát füstölt csülökkel. Szeretek főzni, kísérletezni. Idáig mindenki túlélte. Bográcsost is szeretek készíteni; minden alkalommal változtatok a recepten. A szeszes italok közül a Jack Daniel’s whiskeyt szeretem.

– Milyen a hangulatod mostanában?

– Elvagyok. Semmit sem tervezek előre. Legfeljebb azt, hogy eladjuk a családi házat, és vegyünk helyette egy kisebbet.

– Elégedetett vagy azzal, amit elértél?

– Igen. Sosem akartam volna többet. Elvem az, hogy minden napnak adjuk meg az esélyt, hogy a legszebb legyen az életben.

– Hozzátennél-e még valamit?

– Fogjunk össze! Építsük fel magunknak itt, Aradon az elkövetkező generációt! Ha mi kihullunk, nincs, aki jöjjön utánunk. Túlságosan rohanó a világ. Az emberek nem jutnak oda a kultúrához. Telefon, tévé, számítógép, és vége. Azt hiányolom még, hogy nincs meg az a régi rendszer, amikor, ha a gyerek visszapofázott a tanárnak, kapott egy nagy taslit, és lecsillapodott. Régen tisztelték a tanárokat. Ma sok szülőnek nincs sem ideje, sem ereje foglalkozni a gyerekkel. Előtérben a pénzhajhászás.

– Vannak visszatérő álmaid?

– Úszom a víz alatt levegő nélkül. És nem fulladok meg.