Most már „ünnepélyesen” is elnökök vagyunk

Hivatalosan ugyan Románia 2019. január első napjától vette át az Európai Tanács soros féléves elnökségét, az ünnepélyes külsőségek közötti beiktatásra azonban csak január 10-én, csütörtökön este került sor Bukarestben, a Román Atheneumban, ahol az Unió nagyjai, meg a román miniszterelnök, a parlamenti szenátus elnöke, az alsóházi vezető (helyettese) és államfő beszédeket mondtak, hangversenyen feszengtek (a programban Enescu-rapszódia és Beethoven IX. szimfóniája szerepelt), majd a meghívottak díszvacsorán  vettek részt a volt királyi palotában.

Remélhetőleg a hazai szakácsok kitettek magukért (a menüről nem tudtam semmit felkutatni, s a legjobb román borokat szolgálták fel). Hogy erre az estre, vagy úgy általában, a szombatiakra is mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hogy „Romániában hercegként fogadtak bennünket” (vajon miért nem egyenesen királyként?). Tudták-e a Dâmboviţa partján már megérkezésükkor, hogy milyen szépeket fognak mondani, vagy egyszerűen ezt kívánta a hagyományos román vendégszeretet, amelyet talán az érdek is befolyásolhat alkalomadtán?

Bár Románia a mostani elnökséggel mondhatni kimondottan peches: nem elég, hogy olyan dolgokat kell elméletileg levezényelnie, mint a Brexit vagy az európai parlamenti választások, április derekán a mostani EU-s főemberek mandátuma is lejár, meghódításuk egy hercegi fogadtatással tehát csak rövidebb távú támogatásra elég. Ezt a negyedévi segítséget azonban biztosra ígérte a három felszólaló elnök, Antonio Tajani (Európai Parlament), Donald Tusk (Európai Tanács) és Jean-Claude Juncker (Európai Bizottság).

Ha nem tudjuk, hogy ez amolyan lakodalom, amelyen vastag illetlenség az esetleg csúnyácska, lustácska menyasszony hibáiról beszélni, azt hihette volna a tisztelt nagyközönség, hogy itt aztán, az elnökség körül az uniós főemberek szerint minden a legnagyobb rendben, a sok dicséret között mintegy elrejtett „ajánlásokat” akár meg se halljuk.

Pedig az Unió éléről rövidesen (az EU-parlamenti választások nyomán) távozó elnökök megmondták, a sorok között, diplomatikusan, finoman, persze, hogy vannak itt problémák, még akkor is, ha a román nép amúgy nagyszerű, rengeteg kulturális és más értékekkel. Ami kétségtelen igazság, hisz minden népnek megvannak a maga kiemelkedő személyiségei és értékei. Mindhárom uniós elnök beszédében bőven emlegetett kiemelkedő románokat, akik az egész Európa számára maradandót alkottak – csak néhányat említve: Eliade, Cioran, Ionescu, Brâncuşi, Tristan Tzara, a dadaizmus atyja, a ma élők közül a tornász Nadia Comăneci, a filozófus Pleşu és többen mások.

Két, egyébként jó, a házigazdák szempontjából kedvező üdvözlőbeszédet tartott elnöktársát a lengyel Donald Tusk EU-tanácsi elnök azonban kenterbe verte, az Atheneum (meg a román tévéadók) nézőközönsége a lába előtt hevert. Amikor bevezető szavait románul intézte a közönséghez, azt hihettük, hogy íme, egy ismert (mindig, mindenhol biztosan befutó) ügyes szónoki fogással akarja megragadni a figyelmet. No de Tusk úr, hoppá, románul folytatta, s végig a vendéglátók nyelvén, még hozzá (ugyan nem tökéletes, de) meglepően jó románsággal. (Az olasz Tajani és a luxemburgi Juncker franciául szólt a hallgatósághoz.) A bomba akkor robbant igazán, amikor arról szólt: annak idején apósa Dacia 1300-ast vezetett, fia (vagy annak apósa?, mindegy) most Dacia Dusterrel jár. Továbbá: Duckadam (mellesleg Arad megyei származású), a Steaua focicsapat egykori kapusa 1986-ban a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (remélem, jól tudom) döntőjében, a hosszabbításban, a tizenegyesek során kivédte a Barcelona csatárainak szemét, és győzelemre juttatta csapatát.    

Mi dobogtathatja meg jobban egy román hazafi szívét?

Tusk mindezekhez azonban hozzátette: a románoknak (elnökségük idején) olyan határozottsággal kell védeniük a jogállamot és az alkotmányt, mint ahogy Duckadam kivédett négy tizenegyest.

Értse, akinek értenie kell.

Nem igazán fontos részletkérdés: a meghatódott, a beszédet a tévében követő, eredetileg sváb nemzetiségű Helmuth Duckadam Tusknak egy dedikált, feltehetően saját kapuskesztyűt és két liter jófajta, „saját kezűleg”, nyilván nem Bukarestben, hanem inkább Arad megyei szülőfalujában, Szemlakon főzött pálinkát ajándékozott.

Az talán fontosabb, hogy 2019 elején két-hárommillió (nem tudni pontosan hány) román állampolgár az ország határain túl keresi boldogulását. Aztán vagy hazajön, vagy nem (inkább ez utóbbi). De erről, és hogyan, miért, az ünnepélyes beiktatás során sehol szó sem esett.

Elvégre ünnepi, „csak a szépre emlékezünk” alkalomról volt szó.

A nagyja, a neheze azonban most, az ünnepek múltával következik, az első állomás ma, hétfőn, miniszterelnökünk megjelenése az Európai Parlament előtt, Románia prioritásainak bemutatásakor.

Még egy apró részlet Tusk elnök kétségkívül kitűnő, a rációra és érzelmekre egyaránt ható beszédével kapcsolatban. (Valami ilyesmit kellene eltanulniuk a magunk politikusainak is.)

Bukarestben a helyszíni, meg főleg a tévéhallgatóság döntő többsége aligha tudta, hogy a Tanács elnöke tavaly januárban Bulgáriában, az ország tanácsi elnökségébe való beiktatásakor bolgár nyelven mondott köszöntőt, mint ahogy korábban, 2016 közepén Szlovákia beiktatásakor szlovákul. Szláv nyelv lévén, a bolgár és szlovák szöveg olvasása, kiejtése valószínűleg könnyebb feladat volt – de Tusk a románnal is jól megbirkózott.

Ha a románokon, bolgárokon, szlovákokon múlna, idén, mint számukra rokonszenvest, újraválasztanák.

Bár a világ dolgai nem mindig ilyen egyszerű spekulációk mentén haladnak.