Nagy falak maratonja

„Az alpinizmus akarat, bátorság, elkötelezettség, barátság, szabadság, mély kötődés a természethez, de ugyanakkor állandó harc is. Harc a túlélésért, a folytonosságért, az eszményekért” – gondolja az aradi Török Zsolt alpinista, aki élete újabb kihívására készül. 

Öt ország (Szlovénia, Ausztria, Olaszország, Svájc, Franciaország) átszelésével 14 híres nagyfalat akar megmászni, maratoni stílusban, a szlovéniai Alpokból egészen a francia Alpokig. A júniustól szeptemberig tartó expedíciónak harmadmagával vág neki. A falakat példaképével, az ország élő legendájaként emlegetett, tapasztalt erdélyi alpinistával, Török Jánossal szeretné megmászni, de velük tart Zsolt barátnője, Vincze Minerva aradi alpinista, fotóművész is, aki a logisztikai, szervezési részekért felelős. Az expedícióról dokumentumfilmet készítenek, melyet iskolákban is szeretnének levetíteni.

 

– Hogyan született az expedíció megszervezésének ötlete?

– Sokan nem értik: a nyolcezres hegyekben az időjárás beleszól abba, hogy egy siker keresztülvihető-e vagy sem. Éppen ezért egy olyan projektet kezdeményeztem, melyben sokkal több a hangsúly a felvállaláson és a hegymászó konkrét technikai, fizikai felkészültségén. A K2-vel ellentétben, itt az időjárás nem annyira meghatározó. Másrészt a francia hegymászók elitje ezt kb. 11 évvel ezelőtt kezdeményezte, csak más formában. Nekünk, aradiaknak, sőt romániaiaknak ez egy hihetetlen nagy súlyú kihívást jelent. Romániában ez egyedülálló projekt. Ha sikerül, mi leszünk az első román csapat, mely befejezi a híres Alpok-trilógiát, vagyis megmássza a három nagy északi falat. Török Jánossal ketten vagyunk az országból jelenleg, akik az Eiger, illetve a Grandes Jorasses északi falát már megmásztuk. Már csak a Matterhorn 1000 méteres északi fala hiányzik.    

– Technikai szempontból mennyiben különbözik ez a projekt a tavalyi K2-es expedíciótól?

– Messzemenően sokkal nehezebb, mint egy K2, tudniillik a magas hegyekben az időjárás és az oxigénhiány adja a nehézséget, itt viszont komoly, függőleges, ezer méteres falak megmászásáról van szó, a francia skálán extrém nehézségűnek (ED) tartott utakon. Ez jelenthet jégmászást, sziklamászással kombinálva, nagyon nehéz terepen, óriási falakon. A legmagasabb fal, amin mászni fogunk, 2500 méteres, a Monte Rosa-nak (Svájc) a keleti fala. Itt elsősorban a felkészültség számít és a siker, ellentétben a K2-essel, kevésbé függ az időjárástól.  

– Mennyire veszélyes vállalkozás ez, alpinista szemmel nézve?

– Még szükségünk van néhány információra az útról, hisz ez olyan, mint egy érettségi: az ember sosem mondhatja, hogy eleget tanult. Ugyanakkor nagyon veszélyes, mert itt a hegymászók ki vannak téve nagy eséseknek, kőomlásoknak, viharoknak, de ezekre megvannak a megoldások. Mivel azonban már jó pár ilyen falat megmásztam, és igazából ebben van a legnagyobb tapasztalatom, bízom abban, hogy jól fog sikerülni.

– Nagyon sokat edzel. Hogyan készülsz fel erre a megmérettetésre?

– A K2-re például és általában a magas hegyekre az ember inkább atlétikusan készül, biciklizik, úszik, fut, tüdő- és szíverősítő gyakorlatokat végez stb. Most azonban arra kell összpontosítani, hogy a nehéz szakaszokat hogyan tudjuk minél gyorsabban átmászni. Nagyon fontos az ujjakban, a karokban lévő erő, az izomzat, tehát ez egy másfajta felkészülést igényel. Én naponta mászom, egy jól meghatározott program szerint – például otthon, a mászófalamon –, ezen kívül Radnán van 56 mászóút, ahol szoktam edzeni. Ezt úgy nevezzük, hogy „a mi kis mászókertünk”. Legutóbb Brassó környékéről jöttem vissza, de bárhol az országban lehet találni jó helyeket.

– Sikerült-e minden felszerelést beszerezni?

– Csak erre a projektre a felszerelés 6000 euró értékű. Ide technikai felszerelésre van szükségünk. Még nem sikerült mindent beszerezni. A projekt értéke 20 000 euró és nekünk eddig 7000 van meg. Megpróbálunk szerezni egy lakókocsit is, mert ezzel jelentősen lecsökkenthetjük a szállás- és étkezési költségeket.

– Mit vársz ettől az úttól? Mit jelent neked ez az expedíció?

– Én úgy terveztem, amíg élek, mászni fogok. Persze 70 éves korban már kevésbé lehet jól szerepelni az alpinizmus élvonalában. Ezzel a projekttel tulajdonképpen felteszem a pontot az i-re egy fantasztikus alpesi mászással. Ebben minden benne van, amit az Alpokban, mint referencia-út, meg kell mászni. És egy olyan embernek, aki tényleg hegymászónak tartja magát, és komolyan veszi ezt a dolgot, ez nagyon sokat jelent.

– Az expedícióról filmet is készíttek…

– Fontosnak tartom azt, hogy olyan helyeket mutassak meg, melyekbe csak nagyon kevés embernek adatik meg a lehetősége betekinteni. A filmet bemutatjuk Aradon és mindenhol, ahol erre igényt tartanak. Tulajdonképpen egyetlen kiemelkedő eredmény sem ér semmit, ha azt nem osztjuk meg másokkal. Tisztában vagyok vele: aradiként nekivágni a világ hegyeinek bizonyos hátrányt jelent. Síkvidéki városban élünk, a hegymászás itt nem számít nemzeti sportnak. De úgy érzem, amit én csinálok, az egy fantasztikus tevékenység és helye van ebben az országban, ebben a városban, annál inkább, mert ezt Európában nagyon nagyra értékelik. Ebből a szempontból valamelyest úttörőnek érzem magam, és természetesen szükségem van támogatásra és megértésre ahhoz, hogy ezt profi szinten tovább tudjam űzni, fokozni.