Negyedszer került Papp Attila vállára a polgármesteri sál

Írta:
2024. október 30. 17:12 (szerda) /

„Úgy tartottam helyesnek, hogy a helyiek előtt is esküt tegyek” – mondta Papp Attila Nagyiratos ismét megválasztott polgármestere, aki október 28-án, hétfőn újra esküt tett az immár hivatalosan is megalakult a helyi tanács előtt, amely a június 9-ei választások során nyerte el a nagyiratosi, kisvarjasi és nagyvarjasi lakosok bizalmát. 

Az eskütétel alkalmából szervezett ünnepi ceremóniát Tóth Csaba, Arad megye prefektusa vezette, aki az ülés előtt megköszönte a jelen lévő leköszönő tanácsosok elmúlt négy évben végzett munkáját, majd átadta a szót az önkormányzat titkárának, hogy felolvassa a jelenléti ívet. Ezután a helyi tanács legidősebb és két legfiatalabb tagja vette át az ünnepi tanácsülés vezetését, ábécé sorrendben szólítva a mandátumukat átvevő tanácsosokat, hogy kezüket a Bibliára és az alkotmányra téve tegyenek esküt, hogy legjobb tudásuk szerint a helyi közösség érdekeit szolgálják az elkövetkezendő négy évben. 

A tanácsosok közül az RMDSZ színeiben megválasztott Nagy Tivadar, Patkó Róbert és László Ármin tette le az esküt, majd Tóth Csaba  elmondta, hogy az ünnepi ülés második napirendi pontja a polgármester eskütétele. 

„A választások előtt a hatályban lévő törvényeket módosították, amelyek szerint a helyi tanácsosoknak 60 nap, a polgármestereknek pedig 30 nap áll rendelkezésére letenni az esküt, a határidő betartása érdekében azt javasoltuk a polgármestereknek, hogy a törvényszéken tegyenek esküt. Mindazonáltal a polgármester úr ragaszkodott hozzá és kinyilvánította abbéli szándékát, hogy önök előtt is letegye a polgármesteri esküt” – magyarázta a prefektus, majd a törvényszéki végzés felolvasását követően a község titkára a polgármester vállára akasztotta a nemzeti zászló színeiben játszó polgármesteri sálat. 

Az „Isten engem úgy segéljen”-t és az ülés berekesztését követően a negyedik mandátumát töltő polgármester vette át a szót, románul és magyarul is megköszönve a választópolgároknak a támogatást és a tanácsosoknak a munkát.

„Gratulálok mindenkinek ehhez a mandátumhoz, kívánok erőt, egészséget. Kívánom azt, hogy legyünk egy család, dolgozzunk együtt és vigyük előre a falu szekerét, mint ahogy eddig is tettük, mert csak így tudunk eredményeket elérni. Fogjunk össze ennek a falunak az érdekében mind a tanácsosok, mind a falu lakói. Erőt, egészséget mindenkinek, sok sikert a munkához és kitartást kívánok!” – mondta a polgármester. 

Az ünnepi ülésen Faragó Péter parlamenti képviselő, Péró Tamás, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke és Răzvan Cadar megyei tanács alelnök is részt vett. Az RMDSZ színeiben szintén helyi tanácsosi tisztséget szerzett Szabó Attila, aki nem vett részt a hétfői ülésen, a következő napokban teszi le tanácsosi esküjét. 

Hozzászólások