Niedermayer György

Azt szokták mondani: a gyógyíthatatlan betegnek – magának és hozzátartozóinak is – megváltás a halál.

Kegyetlen mondás, gondolat lenne?

Niedermayer György ma délelőtt óta nem szenved többé. Hűséges párjának kezei között oda tért, ahonnan nincs visszatérés. Sietett, hiszen még nem töltötte be a 68. évét. Még élhetett volna, mondják, és mondom magam is.

Tegnap óta már csak emlékezni tudunk rá.

Alulírott például arra, hogy középiskolás diákként az akkori aradi magyar újság Fiatal riporterek körében tűnt fel jó szemről, biztos kézről árulkodó fotóival. Volt körtársa, aki más világrészen futott be karriert filmesként, de Gyuri nem ment olyan messzire: a Román Televízió operatőre lett, és több mint másfél évtizeden át nevét, Gheorghe-ként nyilván gyakran olvashatta a tévénéző sportközvetítések stáblistáján. De nemcsak sportot filmezett – ott volt, például, a Mamaia-i Táncdalfesztivál, az Aranyszarvas Dalverseny élő közvetítéseiben, és jó néhány más kulturális műsorban is.

Barátainak sor érdekes, olykor pikáns történetet mesélt azokról az évekről. De szeretett aradi gyermekkoráról, a Marosról, iskolai éveiről is beszélni. Meg „szakácsművészetéről”, ha rákérdeztek, miközben megtömte, majd elszívta pipáját, az ilyen-amolyan halfajta elkészítésének három-négyféle módjáról értekezett.

Értette és élvezte szakmáját, amely gyakran nagyon komoly megpróbáltatásokkal járt – amikor például az egykori diktátor-házaspárt kellett kísérnie a tv-stábnak sokszor, tudták ők, milyen megfontolásból, egy kávét, egy pohár vizet se mertek meginni egész nap.

1990-ben hazajött Aradra, és az akkor induló aradi magyar tévéadás (egyetlen profi) operatőre, tanácsadója, később az aradi tévé vezetője volt.

Szerette az életet, amelynek íme, most a végére ért.

De hát az hal meg, akit elfelejtenek.

Barátai, ismerősei megőrzik emlékét.