Nyíltan a fehérneműszabályról

A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a zöld hét alkalmával két osztályközösségben tartott előadást Mészáros Andrea pszichoterapeuta. Az osztályfőnökök és szülők kérésére a szexualitás témáját járta körül a gyermekekkel, fiatalokkal, a koruknak megfelelő megközelítésben. A hatodik, illetve kilencedik osztályban tartott előadást, beszélgetést követően kértük fel néhány általános útmutató gondolat megfogalmazására Mészáros Andrea terapeutát.

– Jó élmény volt Déván járni, és tanítani a gyermekeket. A fő téma a szexuális nevelés volt. Ebből a nevelés szót hangsúlyoznám ki, mert az új koncepció már nem egy nyers információátadásra szorítkozik, nem a klasszikus felvilágosítás, hanem egy olyan megközelítés, ami a pszichoszexuális fejlődéssel foglalkozik, amihez nem csupán a direkt szexuális információk tartoznak, hanem a fejlődésünk azon aspektusai is, hogy hogyan barátkozzunk meg a testünkkel, hogyan tudjuk az érzelmeinket kifejezni, hogyan alakul az identitásunk. Ez sokkal tágabban jeleníti meg a gyermekek fejlődését. Természetesen a két korosztályban (hatodik és kilencedik osztályban) nem fedte a két téma teljesen egymást, de ez a szakember feladata, hogy adaptálja a korosztályhoz ezt a nevelési formát.

– Manapság rengeteg szexuális tartalmú információ tör a gyermekekre, fiatalokra. Van, aki úgy gondolja, hogy ez már annyira köznapi, hogy felesleges róla beszélni. A tabuk megszűntek, mindenhonnan szexuális üzenet jön, a gyermekeknek túl sok is...

– Szakemberként azt látjuk, a nyíltság, a szabadelvűség, amivel éljük most az életünket, a fiatalokat nagyon direkt módon köti össze rengeteg szexuális tartalommal, amiből viszont nagyon sok tévhit, tévképzet alakul ki bennük.  Ez a szabadság azt az illúziót is adja nekik, hogy teljesen rendben van, hogy gyakoroljuk a szexualitást és a szexuális közelséget. Viszont mi, szakemberek azt mondjuk, hogy pont amiatt kellene nevelés szintjén – és hangsúlyozom, nem felvilágosítás, hanem nevelés (!) szintjén – megközelíteni ezeket a témákat, hogy a  gyermekek értsék azt, hogy mi, felnőttek nem valami jótól akarjuk őket eltiltani, hanem ennek valóban vannak bizonyos feltételei. És hogy hogyan lehet a szexualitást elrontani, vagy majd idővel, amikor megérnek, valójában jól, örömszerzésként megélni. Ezekkel a beszélgetésekkel a gyermekeket és a szülőket is próbálom egy bizonyos óvó pozícióba tenni, hogy a  szülők nem a jótól akarják eltiltani, hanem valójában megóvni akarják őket attól, hogy majd felnőttként azért ne tudják élvezni az élet ezen részét, mert idejekorán elkezdték, és vannak sajnos visszafordíthatatlan folyamatok. Nagyon szoktam hangsúlyozni például a szüzesség kérdését, hogy azt nem lehet kétszer elveszíteni.

– Mikor és milyen formában jó erről beszélgetni a gyermekekkel? A szülők gyakran halogatják ezeket a beszélgetéseket, arra gondolva, hogy még nem elég érett a gyermek, vagy egyszerűen tudatos vagy tudat alatti szégyenérzet miatt ódzkodnak a szexualitásról beszélni. Hogyan kell ezt elkezdeni?

– Tulajdonképpen már a születés pillanatától elkezdődik az otthoni szexuális nevelés, akkor is, ha a szülő tudatában van ennek, és akkor is, ha nem. Az, ahogyan viszonyulunk a gyermekünk testéhez, ahogyan viselkedünk, nonverbális jelekkel, indirekt módon így is, úgy is felkészítjük a gyermekünket az életre, és beleszólunk a testükhöz való viszonyukba, hiszen a mi viselkedésmodellünket viszik tovább, ezt fogják utánozni, követni. Tehát a szülőknek elsősorban azt szoktam mondani, hogy ha saját magukkal sincsenek teljesen rendben, ami a szexualitást illeti, ha inkább szégyenérzetük van ezzel kapcsolatban, mintsem hogy nyugodtan tudjanak beszélni, akkor érdemes előbb magukban rendbe rakni ezeket a kérdéseket, és tisztázni, hogy a szexualitás az életünk természetes velejárója. És mindig hangsúlyozni szoktam, hogy a szex és a szexualitás két különböző fogalom. Az előbbi magára az aktusra vonatkozik, a szexualitás azonban ennél sokkal tágabb, amiben a testi fejlődés, az értelmi fejlődés és nagyon sok más identitáskérdés is benne van. És arra szoktam edukálni a szülőket, hogy ne a szexről, hanem a szexualitásról próbáljanak beszélgetni a gyermekekkel, így egy picit ők is felbátorodnak. Igazából már a kezdetektől, amikor  megtanítjuk a gyermekeket, hogy a kéz az kéz, a láb az láb, akkor már helyet kell kapjanak a nemi szervek is. Meg tudjuk ezeket nevezni, hogy legyen egy olyan viszonyunk a testünkhöz, ami nincs teli szégyenérzettel. Mert ez nagyon sok alapot ad később. Hogy amikor nő a gyermek, főleg amikor már pubertáskorban van, akkor ő sem fogja saját testét szégyellni, és meg is tud beszélni a szülőkkel olyan dolgokat, amelyek fontosak a fejlődését illetően. Ez nagyon fontos a szülők szempontjából, hogy ezt a kitágított szexualitás- és neveléselvet kövessék ők is. Lépésről-lépésre. És itt nem egy nagy beszélgetésre kell gondolni, hogy akkor majd egyszer, egy bizonyos alkalommal, amikor már elég nagy a gyermek, akkor mindent elmondok neki.

– Napjainkban nem csupán a reklámok, médiatartalmak nyílt vagy rejtett szexuális üzenete zúdul a gyermekekre, de a pornóipar maximálisan igyekszik kihasználni a fiatalkorúak kíváncsiságát. A szülő sokszor tehetetlennek érzi magát. Hiába alkalmaz szűrőt a gyermeke telefonján, úgyis kerül egy osztálytárs, iskolatárs, akinek hozzáférhetősége van pornográf tartalmakhoz. Hogyan lehet megvédeni a gyermeket ettől?

– Tovább fonva, amiről beszéltem, ha gyerekkortól kialakul egy olyan bizalmi viszony a gyerek és a szülő között, aminek az alapja nem a tiltás és büntetés, és amelyben bármiről beszélni lehet, akkor könnyebben fogja elfogadni a gyermek is, hogy a pornográfia valójában a pénzről szól, és hogy ott nagyon sok olyan toxikus információ van, ami neki a fejlődését rossz irányba fogja vinni. De ha rémisztőleg beszélnek a szülők, és nem mondják meg konkrétan, hogy miről szól, akkor megint csak a tiltásról fog szólni a dolog, és a gyerek csak negatív érzelmeket fog megélni.  Azt látja, hogy megint le van tiltva valamiről, de nem érti, hogy miért. Ezért minél gyakrabban kell gyakorolni az érzelmi beszélgetéseket a családban. Nemcsak azt megkérdezni, hogy milyen napod volt ma, és mit csináltál az iskolában, hanem azt is, hogyan egyezel a legjobb barátoddal, vagy ki okozott ma neked csalódást... Azt látom a fiatalokon, hogy nagyon sokan nem mernek nemet mondani, nem tudják, hogy hol vannak az intim határok, nem tudják a saját határaikat megvédeni, nagyon sok kíváncsiságra nem is válaszol nekik a külvilág, és ez a fajta kíváncsiság fordítja a pornográfia felé őket. Ha jobban megértik, hogy ez miről szól, és például én, mint szakmabeli anatómiai információkkal is igazolni tudom nekik, hogy mi az, ami téves a pornográfiában, akkor ők elég nyitottak arra, hogy megértsék, hogy ez nem serkenti a fejlődésüket.

–  Kamaszkorban, ahányszor kilép a gyermek az ajtón, a szülőbe belenyilall a kérdés, hogy eléggé felvértezte-e, képes lesz-e nemet mondani a veszélyes kihívásokra. Hogyan lehet megerősíteni a gyermekben a bátorságot, hogy nemet tudjon mondani mindarra, ami őt veszélybe sodorhatja?

– A szülőnek a legfontosabb képesség, amit ajánlok, hogy fejlesszen a gyermeknevelésben, az az empátia, az együttérzés. Amikor a gyerek azt mondja, hogy fél valamitől, és a szülő azt mondja, ó ne féljél, mert... és megmagyarázza racionálisan, hogy miért nem kellene félni, akkor konkrétan ez nem empátia, mert ellehetetleníti a gyerekben a félelmet. Az az üzenet jön le, hogy nem jogos, hogy félsz, veled van a gond. Viszont ha a valós együttérzés kifejlődik, és a gyermek otthon megtapasztalja, hogy néha joga van félni, esetleg haragudni, aggódni, akkor lassan-lassan kinő az a bátorság, ami lehetővé teszi, hogy nemet mondjon. Mert tudja azt, hogy ha én azt mondom, hogy nem, akkor a világ el fogja fogadni, mert ezt otthon is megtapasztaltam. Ha azt mondom, hogy félek, az rendben van, félhetek. Ha azt mondom, hogy aggódom, aggódhatok. Valahogy ezzel lehet összekapcsolni, és így lehet bátorítani indirekt módon a fiatalokat. Szakmai téren van egy olyan kifejezés, hogy fehérneműszabály. Erre tanítom meg a gyermekeket, mert ugye én nem szülő vagyok, nem vagyok jelen mindennap az életükben, hogy erősítsem az önbecsülésüket, hogy bátorítsam arra, hogy jogukban van érezni, nemet mondani, határokat szabni. Az órákon a fehérneműszabállyal szoktam megerősíteni bennük, hogy a testükön azok a zónák, amelyek fehérneművel vannak takarva, és itt a lányok esetében a melltartóra is gondolok, azok a zónák, amire teljes mértékben joggal mondhatnak nemet, kérhetnek mindig segítséget, akkor is, ha egy hozzájuk közel álló ember próbál visszaélni a testükkel. Mert sajnos a statisztikák Romániában azt mutatják, hogy nagyon sok szexuális visszaélés a közvetlen környezetben történik, és pont ez nehezíti meg, hogy nemet mondjanak, mert ismerik az illetőt. Ezek szomorú statisztikai adatok, de ha jobban odafigyelünk a szexualitásra, az ezzel kapcsolatos kérdések tisztázására, sokat javíthatunk a helyzeten.