Ők így karácsonyoznak

Barbócz Izabella, Arad Megye főtanfelügyelő-helyettese

„Mi inkább a szentestére készülünk, nekünk az a nagybetűs ünnep. Gyerekkorom óta a családdal együtt ünnepeljük a karácsonyt. Az utóbbi években, amióta megszületett a húgom kisfia, Magyarországon karácsonyozunk. Náluk gyűl össze a család már 24-én, igyekszünk dél körülre odaérni. A karácsonyfát mindig 24-én díszítjük, jobban mondva a család egy része díszíti, a másik része pedig főz, készülünk az estére. Aznap böjtölni szoktunk, ebédre mákos tészta van vagy hajában sült krumpli valamilyen olajjal leöntve.

Miután feldíszítettük a fát, előkészítjük az ajándékokat, odatesszük a fa alá, és általában 7–8 óra felé elénekeljük a Mennyből az angyalt, majd kezdődik az ajándékosztás.

Este a főétel előtt mézbe tunkolt almát, diót és fokhagymát eszünk, mintegy előételnek. Az almát mindig annyi szeletre vágjuk, ahányan ülünk az asztalnál, hogy mindenki kapjon egy szeletet. Miután ezt elfogyasztottuk, jöhet a kiadós vacsora. Nálunk karácsonykor csak szárnyas van az asztalon, melléje krumplipüré, édesanyám elengedhetetlen gombaszósza, valamint lila dinsztelt káposzta, libamáj és az elmaradhatatlan töltött káposzta. Sosem hiányzik a karácsonyi asztalról a mákos és diós bejgli.

Karácsony első napján az ebéd ugyanez, azt esszük második fogásnak, ami szentestéről megmaradt. Leves pedig mindig húsleves.

Nagyon fontos számunkra, hogy együtt legyünk, 25-én be szoktunk menni Budapestre, a Szent István-bazilikában megnézzük a jászolt, az ünnep többi része közös sétával, beszélgetéssel, pihenéssel telik.”

Vajda Anna Noémi író, a Szövétnek főszerkesztője

„Évre pontosan tudom, mikor és miért teher számomra a karácsony. Ezzel együtt azt is, mikor és miért örömteljes. A gyermekkori karácsonyaim mágikusak voltak, nem azért, mintha nagy ajándékot kaptunk volna, hanem azért, mert szenteste Török Áron pap bácsink templomában megfeledkeztem arról, hogy börtönben születtem, s hogy börtönországban él velem együtt mindenki, akit ismerek. A karácsonyfa varázslata, hogy évről évre emlékeztetett: van egy angyal, aki valahonnan máshonnan jön, s hogy van fent, és van más világ is, nemcsak a miénk, amit vasfüggöny zár körbe.

Aztán eljött a fordulat decembere, a fordulatos, ami igazán tündöklő fényt vetett akkor karácsonyra. Mintha a Megváltó jött volna el. Bizonyos értelemben el is jött, mert az élhetetlenség mélységéből kivezetett az a december. Nem azonnal, de három éven belül már bevezették a vallásórákat. Ki-ki ment a saját felekezetéhez. Kevesen voltunk unitáriusok, alig néhányan egy nagy teremben, különböző osztályokból, hogy meglegyen valamelyest a minimális osztálylétszám. És ebbe a nagy hiátusba hirtelen berobbant a pozitív energia: vallástanárunk. A kedves és jókedvű lelkész Oxfordból érkezett éppen haza. Ahogy mesélt, hirtelen testközelbe hozta a szabadgondolkodást. Nem elhitette – saját életén keresztül valóságossá tette –, hogy körülvesznek bennünket a lehetőségek, körülölel a csoda. Tegezett, tegezhettük. Nem kíváncsi volt ránk – érdekelte a sorsunk. Akkor még ő maga sem tudhatta, majdani püspökünk hív magához karácsonyra, a városunk melletti kis falu templomába, első gyülekezetébe, minket, akiket ősztől karácsonyig ifjúsági csapatba kovácsolt s gyűjtött maga köré. Felkerekedtünk, én A karácsonyfás emberrel a zsebemben – ezt kaptam tőle. Elindultunk a nagy havazásban, ki, Szentkirályba, az aprócska templomba, majd a pici paplakba karácsonyozni. Nem fáztunk és nem féltünk. Eszünkbe sem jutott, hogy lehetne. Meghitt volt és csodálatos. Zarándoklat – mint a napkeleti bölcsek, követtük a csillagot. Annak a karácsonynak nemcsak hangulata, lelkülete is volt. Belém égett. Számomra az a karácsony.

A szeretet, ami akkor fakadt, ma is magával kísér. Egykori vendéglátónk valamikor tavasszal felhívott: Azért akartam beszélni veled, hogy feltöltődjek, holnap fontos beszédem lesz – mondta. Jólesett. Ahogy az, amikor a sok éve eltárgyiasult karácsonyok után a húgom elhívott a fotosmartonosi kis falusi református templomba karácsonyt ünnepelni, és ahogy meghallottam Az én kedves kis falumban verssorait, egyszerre elöntött a teljesség érzése: hazaérkeztem.”

Fodor Izabella nőgyógyász

„Számomra a karácsony a legfontosabb ünnepe az évnek. Talán ez az egyetlen olyan esemény, ünnep, amely nagyon sok mindent megmozgat bennem. Ilyenkor szoktam elgondolkodni az egész évemen, azon, hogy mit csináltam jól és – esetleg – mit csinálhattam volna jobban. Cselekedtem-e olyasmit, amit megbántam, tettem-e olyat, ami miatt egy bocsánatkéréssel tartozom valaki felé. A karácsony számomra egyértelműen a CSALÁDOT jelenti! Minden évben hálát adok a jó Istennek, hogy van egy szerető párom, egészséges szüleim és testvérem. Különleges szokásaim nincsenek, de minden évben van karácsonyfa, és az ajándékok is csak a fa alá kerülhetnek. Az egyik legmeghittebb pillanata az ünnepnek a karácsonyfa melletti közös ima, hálát adva így a Jóistennek, hogy együtt lehetünk. Nem számít mekkora az a fa, és az sem, hogy mennyi ajándék van alatta, csak egy dolog számít, hogy mind körül állhatjuk, nem hiányzik senki a családból, és a végén megölelhetjük, megpuszilhatjuk egymást áldott ünnepeket kívánva. Imádok ajándékozni, ajándékokat csomagolni, a számomra fontos embereknek egy pici meglepést szerezni. Nem kell drága dolognak lennie egy ajándéknak, lehet az jelképes is, a lényeg, hogy ezzel is jelzem fontosak a számomra. Ilyenkor együtt vagyunk, és ezen van a hangsúly. Olyan rohanó életet élünk, hogy sokszor csak telefonon tartjuk a kapcsolatot, de karácsonykor mindig együtt vagyunk és számomra ez a legnagyobb ajándék, hogy együtt lehetek a szeretteimmel.

Különleges karácsonyi menü nálunk nincs, a közös ebéd és vacsora a különleges, a fontos számunkra, hogy együtt legyünk, együtt együnk. Hogy mi kerül az asztalra, szinte lényegtelen, bárki készíti a családból, biztos, hogy szívét-lelkét beleadja, hogy mindenki találjon valamit az asztalon, amit szeret, és azt jóízűen fogyassza el.

Nekem ilyen a karácsonyom, és így tökéletes a maga egyszerűségében. A legdrágább ajándék továbbra is az, hogy a szeretteimmel lehetek együtt, és minden évben ezért adok hálát a Jóistennek, és ezt kérem a következő évre is. ”