Okos Márton útibeszámolója a Tulipánban

Hétfőn 18 órától a Tulipán Könyvesbolt és Borozó adott otthont az Aradi Hírek szervezésében annak a találkozónak, amelyen Okos Márton, aki 1989 nyarán Juhos Gáborral együtt, úgymond gyalog vitte Erdélyt Európába, a nemzeti kommunizmusból a demokráciába. Vagyis elindultak Strasbourgon át Párizsig, tiltakozni az Erdélyben, illetve Romániában tervezett falurombolás ellen.

A kis létszámú, de lelkes közönségnek a vendéget Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek felelős szerkesztője mutatta be, vázolva párizsi útjukat, az eseményt összekötve az ugyancsak 1989-ben Aradon a falurombolás ellen megfogalmazott egyházi tiltakozással, majd felkérte kalandos útjuk ismertetésére.

Előzmények

Okos Márton az előzményekkel kezdte: 1988. április 29-én jelentette be Nicolae Ceauşescu román államfő, az RKP főtitkára a Központi Bizottság ülésén, hogy 2000-ig végrehajtják a településszisztematizálási tervet, melynek során 558 városi jellegű agráripari központot hoznak létre, ellátva a korszerű életvitel minden velejárójával, a lakosságnak új, tömbházszerű épületekbe költöztetésével. Az átszervezés szerint megyénként 2-3 agráripari központot terveztek, ami a 2000-3000 lakosnál kisebb települések felszámolását is feltételezte. Vagyis az ország mintegy 13 ezer településének a felét lerombolták volna, hogy a termőföld összterületét 3%-kal növelhessék. A bejelentés nyomán az országban elkezdődött az átszervezés előkészítése, ami azzal járt, hogy egyes falvakban megszüntették az orvosi ellátást. Mivel a magyarok, illetve a németek által lakott települések nagy része életképtelen minősítést kapott, a legtöbbre a lerombolás várt. Éppen ezért fokozódott a svábok és szászok 1970-es években elkezdődött, Németországba történő emigrálása, de a magyarság is tömegesen próbált Magyarországra jutni. E folyamatok nyomán fokozódott a feszültség az NSZK és Románia, illetve Magyarország és Románia között is. A jelzett kormányok jegyzékben hívták fel a román vezetés figyelmét a falurombolás káros voltára. A feszült politikai helyzetben 1988. augusztus 28-án Ceauşescu váratlanul találkozott Aradon Grósz Károly magyar miniszterelnökkel, de a tárgyalások eredménytelenül zárultak.

Az ismertetett körülmények között maga is az anyaországba történő emigrálás mellett döntött. Ott megismerkedett Juhos Gáborral, aki a feleségével élt anyaországi emigrációban, de nagy hiányát érezték az otthon hagyott kisfiuknak. Azt az apa egy éjszaka, életveszélyes körülmények között átcsempészte az országhatártól másfél kilométerre, román területen lévő szülőfalujából. Mindketten úgy érezték: tenniük kell valamit Erdélyért. Éppen ezért eldöntötték, hogy megszerzik a szükséges vízumokat, majd gyalog mennek el Strasbourgon át Párizsig, hogy az Európa Tanácsban ismertessék a romániai, illetve az erdélyi állapotokat. A vízum megszerzésében sokat segíthettek a magas rangú egyházi személyiségektől kapott ajánlások. Megkeresték az esztergomi érseket, akinek viszont nem volt ideje fogadni őket.

1600 kilométer, gyalog

A vetített képekkel illusztrált beszámoló során kifejtette: több sikerrel jártak Bécs püspökénél, akinek az ajánlólevelével osztrák, illetve német vízumot kaptak, amivel 1989. június 4-én, a trianoni békediktátum évfordulóján, a hátizsákjukon lévő „Cum Deo pro patria et libertate” jelszóval a budapesti Kossuth téren álló Rákóczi-szobortól gyalog elindultak Európán keresztül, Párizsig. Napi 30-50 kilométert gyalogolva, jobbára parókiákon megszállva, július 21-én eljutottak Strasbourgba, ahol a rájuk felfigyelt sajtó jóvoltából az Európa Tanácsban tartott nemzetközi konferencián dr. Kakuk György anyaországi képviselő angolul nekik rontott. Augusztus 13-án megérkeztek a párizsi Notre Dame-hoz. Útközben, a sajtó jóvoltából, egyre többen segítettek nekik, üdvözölték és támogatásukról biztosították őket. A tízhetes kemény gyalogtúrájuk élményeit megírta a Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európáb című, színes fotókkal illusztrált beszámolójában.

Az elhangzottakhoz politikai elemzéssel szolgált Borbély Zsolt Attila, Arad megyei EMNT-elnök, egyetemi tanár. Ezt követően Okos Márton válaszolt a hallgatóság kérdéseire, dedikálta kötetét. A találkozó borozgatás mellett, baráti beszélgetéssel zárult, kár, hogy olyan kevés aradit érdekelt.