Örökzöld nőnapok

Amikor már kora reggel hosszú sor várta a nyitást a belvárosi virágüzlet előtt, hogy a Codleáról érkező piros szegfűkből jusson, senki sem gondolt arra, hogy eljön az idő, amikor virágerdővé válnak az utcák, terek, piacok. És bekövetkezett. Gazdag színpompás a kínálat, és idén a korai tavasz is rádolgozott erre.

Csodálatos! – csendes mosollyal az arcukon mondják a sokat látott idős emberek, és nem tudni pontosan, hogy mire értik: a virágszőnyegre, avagy a megért új tavaszra... És benne vajon mit jelent a nőnap?

A véleményeket a temesvári magyar nyugdíjasok klubdélutánján jegyeztük:

– Édesanyám nőszövetségi elnök volt valamikor, de nőnapi ünnepségre nem emlékszem. Ahogy visszagondolok rá, úgy érzem, hogy az év minden napján rászolgált a köszöntésre. Simonyifalván, ahol éltünk, apám tréfásan gyakran ígérgette: „Papnak adlak”. Édesanyám azonban hétköznapibb szakmát szánt nekem. Addig érdeklődött, keresgélt, amíg Nagyváradon megtalálta a magyar nyelvű szakiskolát és beíratott. Így lett belőlem kőműves. Majd Kolozsvár következett, tehát hozzám nőtt az anyanyelv. Azóta tudatosodott bennem, hogy ezt elsősorban édesanyámnak köszönhetem. (Varga Pál)

– Margittán a vidám természetű, daloló, zenélő édesanyámat a margittai csalogánynak nevezték a faluban. Sajnos őt már nem köszönthetem nőnapon, de megteszem otthon és itthon, ugyanis kétlaki vagyok. Vas megyében, Kőszegen a két menyemnek viszek cirmos szegfűt, Temesváron pedig Jutkának, élettársamnak, aki valamikor jó barátnője volt a feleségemnek és miután mindketten megözvegyültünk, összehozott bennünket a sors. Bizonyítja ez, hogy idős korban is van tavasz, s az én nők iránti tiszteletemet semmi sem csorbíthatja. (Purdea Ferenc)

– Szatmártól kissé hosszú az út Temesvárig, és sok munka belefér, de közben gyűltek a gondok is. Idős korára édesanyám látása olyannyira megromlott, hogy a leánytestvéremmel, Zsuzsával felváltva gondoztuk. És noha Zsuzsa meg a férje országos hírű vívók voltak, a sport, majd az edzősködés lefoglalta őket, de anyánkat nem hagytuk! Meggyőződésem, hogy a nők többet dolgoznak, mint a férfiak, az ő munkaidejüknek nem szab határt az óra. Család, háztartás, munkahely... sok ez nekik! (Tasi Tibor)

– A Hargita megyei Atyháról sokan eljöttünk az utóbbi években. Ki erre, ki arra került, és a hat testvér mindegyike megfogadta édesanyánk intését: dolgozni kell szorgalmasan, becsülettel. Hitben és munkára nevelt bennünket, a férfiak nem is tudják igazán értékelni, hogy mennyit dolgoznak a nők, de ha nem tennék, akkor látnánk meg igazán, hogy milyen pótolhatatlanok. Nagyra becsülöm, nem tudnám megsérteni, Isten ments megütni őket! Apám is ilyen volt. Pedig akkoriban még nem számított ünnepnek a nőnap. (Szász Albert)

– Ha összeszámolom, hogy népes családunkban mennyi a nő, azt is el kell ismernem, hogy nemcsak számbeli fölényben vannak, de ők a meghatározói is egész életemnek. Gyerek- és ifjúkoromra Majláthfalván édesanyám gondoskodása, előrelátása volt döntő befolyással. Később a feleségemmel igyekezett megosztani a gondot és a munkát négy gyermekünk nevelésében. Mindannyiunk számára ő volt a „mama”, a biztos alap, hétköznapi szóhasználattal, a mindenes. Eddig megszületett unokáim közül négy a kislány, de olyan nagy a ház, hogy ott többen is elférnének... A családom nőtagjai részéről annyi figyelmesség, gondoskodás, szeretet jutott és jut nekem ma is, hogy nem elegendő egy nőnap az évben, hogy viszonozzam. (Somogyi István)

– A gyergyócsomafalvi szülői házat közös erővel felújítottuk, őrzi szüleink emlékét. Hatan vagyunk testvérek, és az összetartásunk kapcsa ma is az édesanyánk. Nőnapon nem akarok ünneprontó lenni, de kimondom: nincs egyenlőség. A feleségek, anyák, dolgozó nők napi teljesítménye túlszárnyalja a férfiakét, s az elismerés sokszor elmarad. Számomra örökérvényűek Szabolcska Mihály Édesanyámcímű versének sorai: „... Mikor egy-egy nemes tettet viszünk végbe, csókoljuk meg édesanyánk lába nyomát érte”. (Borsos László)

***

A csokor összeállt, beszélgetőtársaink más-más vidékről sok kiskertből hozták a nőnapi virágot.

Köszönjük.