Pénz nélkül nincs háború

Háború dúl Európában. A huszonegyedik században! Méghozzá a szomszédban. Az áldozatok száma napról napra növekszik, milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, és a környező országokba menekülni. Ukrajna mégis hősiesen ellenáll immár két hete az orosz offenzívának. Hogyan látják mindezt Brüsszelből? Winkler Gyula EP-képviselővel, a Hunyad megyei RMDSZ elnökével beszélgettünk.

– Kevesen gondolták volna, hogy a huszonegyedik századi Európában háború törhet ki, hogy egy ország katonailag támadja meg gyengébb szomszédját. Oroszország mégis lerohanta Ukrajnát. Meglepetés?

– Igen is meg nem is. A katonai invázió gondolata valóban elképzelhetetlennek tűnt, jómagam is azt hittem, hogy az amerikaiak erről szóló sorozatos figyelmeztetései túlzottak, és hogy győz a józanész, tárgyalásos alapon sikerül megoldani a problémát. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy Ukrajnában a háború már 2014 óta dúl, kisebb vagy nagyobb intenzitással. Azóta Oroszország tudatosan felkészült a konfrontációra, csökkentette a Nyugattal való kapcsolatokat, szorosabbra fűzte a Kínával való együttműködést, és a világ negyedik legnagyobb pénzügyi tartalékát halmozta fel. A jelek tehát arra utaltak, hogy Putyin fegyveres konfliktusra is hajlandó, mert a jelenlegi oroszországi autoriter politikai berendezkedésben minden fontos ügyben maga Putyin dönt.

– Nyolc évvel ezelőtt Európa reakciója fölöttébb vérszegény volt, amolyan ejnye-bejnye jellegű, holott néhány – főleg kelet-európai – ország már akkor is keményebb fellépést szorgalmazott. Most viszont sarkára állt és végre komoly szankciókat vezetett be Oroszország ellen, olyanokat, amelyek valóban harapnak.

– Az Oroszország elleni szankciók teljesen jogosak, Putyin minden nemzetközi jogszabályt áthágott, Európa és a civilizált világ ezt nem tűrheti. A NATO és az EU összezárt, az utóbbi 30 évben sosem volt ennyire egységes. Összehangolt szankciókról van szó, melyek ráadásul graduálisak, vagyis tovább lehet szorítani a csavart Oroszország elszigetelése végett. A szankciók hatása azonban csak idővel mutatkozik, amikor Oroszország feléli tartalékait. Kérdéses, hogy Kína képes-e vagy hajlandó-e széleskörű segítséget nyújtani Oroszországnak a szankciók okozta gazdasági károk kivédésére. A háborúhoz pénz, sok pénz kell, a szankciók Oroszország ezen kapacitását célozzák.

– Ez jelentős fordulat, főleg a nyugat-európaiak részéről.

– Immár világos, hogy korábban is erélyesebben kellett volna fellépni. Az EU az úgynevezett puha erő (soft power) politika híve, vagyis azon szemlélet vezényelte, mely szerint a szorosabb gazdasági kapcsolatokkal megszelídíthetik Oroszországot, azok politikai téren is közeledést eredményeznek. Az USA is ugyanezt a stratégiát használja Kínával szemben, s az sem tekinthető túl sikeresnek. Különösképpen Németország szorgalmazta a szorosabb gazdasági együttműködést az oroszokkal, a „wandel durch handel” (változás kereskedelem ré vén) politika nevében. Ami ráadásul nem is újkeltű, az orosz cárok és német kaiserek idejére nyúlik vissza. A német tudomány és technológia összekapcsolása a hatalmas orosz piaccal és a természeti kincsekkel sokáig ideális házasságnak tűnt. Berlin és Moszkva között nincs természetes határ, elég ránézni a térképre. Félreértés ne essék, nem áll szándékomban Németországra kiélezni az oroszokkal szembeni „megértő” stratégiát, Nyugat-Európa más országaiban is hasonló volt a hozzáállás. Mondhatni, az egész Nyugat tágra nyitotta kapuit az orosz oligarchák előtt, holott kezdettől fogva nagyon jól tudta, hogy azok mesés vagyona gyanús módon keletkezett. Mégis szemet hunytak fölötte.

– Két kivétellel az EU és a NATO jóformán minden téren segítséget nyújt Ukrajnának – érzékeny információk, fegyverek, hadi tanácsok, menekültek tömeges befogadása, kemény gazdasági szankciók Oroszország ellen. Csupán katonákat nem hajlandó küldeni, illetve a szankciókat kiterjeszteni az energiaellátásra.

– Putyin agresszivitását meg kell állítani, a katonai invázió teljesen elfogadhatatlan, erre nincs mentség. Közel félévszázados keserű tapasztalat alapján Kelet-Európában különösképpen elfogadhatatlannak tartjuk a befolyási övezetek politikájához való visszatérést. Ukrajnának, akárcsak minden más független országnak, szuverén joga van eldönteni saját sorsát, beleértve politikai és katonai szövetségesei megválasztását, külső hatalmak vétója nélkül, végül is erről szól a függetlenség. Ukrajna megsegítése tehát helyes. A NATO katonailag erős, az EU pedig gazdaságilag, a kettő összekötése adhat hatékony választ az orosz agresszióra. A NATO nem küldhet katonákat, mert Ukrajna nem tagja a szövetségnek, annak 5. cikkelye nem vonatkozik rá. Moszkvában még így is az atomháború veszélyét említik. Ilyen eszkaláció lehetőségét minimálisnak tartom, remélem nem fajul el odáig a helyzet, 100%-ban azonban nem lehetünk biztosak. A harcok mellett információs háború is zajlik, s kibernetikai támadásokra is számítani kell. Az Oroszországgal való energetikai kapcsolatok visszaszorítása pedig hosszabb távú cél. Jelenleg az EU a földgáz importjának 45%-a, a kőszénimport ugyancsak 45%-a, s a kőolaj 25%-a Oroszországból származik, s számos más nyersanyagot is onnan szerez be. Az alternatívák kiépítése időt igényel. A gabonaellátásnál is átrendeződések körvonalazódnak, hiszen Oroszország és Ukrajna is jelentős szereplő a piacon.

– A szemléletváltás már bekövetkezett energetikai téren is.

– Alig néhány hónappal ezelőtt is a kőszén volt az EU-s klímapolitika nagy ellensége. Attól kellett volna minél hamarabb megszabadulni, rövid távon a földgáz javára, amíg sikerül áttérni a zöld energiaforrásokra. Az orosz invázió nyomán Brüsszel elfogadja a kőszén használatának meghosszabbítását, amíg egyenesen át lehet térni a zöld energiára. Az energiapolitika terén is jelentős változás előtt állunk.

– Ukrajna gyorsított eljárásban szeretne csatlakozni az EU-hoz. Hogyan látják ezt Brüsszelben?

– Az Európai Parlament támogatja Ukrajna uniós tagságát, a csatlakozás azonban hosszas folyamat marad. Ukrajna mellett Moldva és Grúzia is beadta a csatlakozási kérelmet. Az Európai Bizottság jelentést kell készítsen, mely alapján az EU 27 tagországának állam- és kormányfői eldöntik, hogy Ukrajna megkapja-e a tagjelölti státuszt. Ezután kezdődhetnek csak a csatlakozási tárgyalások, a jogharmonizáció és az uniós szabályok átvétele, ugyanúgy, mint a korábban csatlakozott országok esetében. A végső döntést pedig a csatlakozási tárgyalások lezárása után szintén a 27 tagország állam- és kormányfői hozzák meg. Elvileg politikai akarattal ezen folyamatot gyorsítani lehet, át lehetne ugrani néhány lépcsőt, de ez nem túl valószínű. És nem is érdekünk. Ukrajna például jelenleg nem teljesíti a számunkra kiemelkedően fontos feltételt, a kisebbségi jogok biztosítását. Az érvényben lévő ukrán jogszabályok például lehetetlenné teszik a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását és az anyanyelv használatát. Erdélyi magyarként nem melegít, hogy ezen jogszabályok nem annyira a kárpátaljai magyarságot célozzák, hanem elsősorban az oroszokat. A kisebbségvédelem fontos kérdés marad, komoly javulás nélkül Ukrajna nemigen számíthat gyors csatlakozásra, a mostani óriási szimpátia-hullám ellenére sem. Arról nem beszélve, hogy az Ukrajnával szembeni különleges bánásmód méltatlan lenne a Nyugat-Balkán országaival, melyek már évek óta az EU küszöbén várnak, és jelentős reformokat vittek véghez.

– Minél hamarabbi békében reménykedve, köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én is köszönöm!