Pingvinlépésben a mongoloknál

A szerző, Pápai Sarolta Aradon érettségizett, a kolozsvári Babeş–Bolyain magyar–angol szakos, a szegedi egyetemen végzett angol bölcsészként. Idegenvezető, drámajáték-vezető, kulturális menedzser, hivatásában kiteljesedni magyar lektorként tudott igazán. A szkopjei (Macedónia) és a sumeni (Bulgária) egyetemeken tanított éveken keresztül magyart, mint idegen nyelvet, jelenleg a Mongol Nemzeti Egyetem magyar vendégoktatója Ulánbátorban. 

A mongolok idén február 10–12-e között ünnepelték a Holdújévet (Tsagar Saar), ami egyben a Fa Sárkány év kezdete, és a tavasz eljövetelét is jelzi. Mielőtt részletesebben írnék ennek hagyományairól, érdekességként hadd szóljak néhány szót az itteni télről és általában a mongol időjárásról.

Még kiutazásunk előtt azt az információt kaptuk, hogy Mongóliába csak meleg holmit érdemes vinni, mert itt a nyár csupán két hónapig tart, és a hideg hamar beköszönt. Így a bőröndünkbe több vastag pulóver, nadrág, sál, sapka és kesztyű került harisnyák és zoknik kíséretében. A télikabát már nem fért be, ezért költözéskor – egy verőfényes szeptemberi napon, amikor itthon a hőmérők 23-24 C-fokot mutattak – kénytelenek voltunk meleg kabátban és bakancsban elindulni. Azonban másnap, mire mongol földre értünk, eső és fagyponthoz közeli hőmérséklet fogadott, elkelt a sapka, sál és a télikabát is.   

A csapadék egyébként itt egyáltalán nem jellemző. Az ősz folyamán talán kétszer, ha esett egy-egy félórát, és télen is ritkán havazott.  Az első hó október végén esett le, akkor a hőmérséklet is 0 C-fok alá süllyedt.  Eddig még sohasem volt olyan születésnapom, ami hóval köszöntött volna, itt viszont megtörtént. 

A hideg már szeptember második felében megérkezett, a fűtési szezon pedig októberben elkezdődött, és májusig tart. Ebben az időszakban a fűtőtestek szinte éjjel-nappal forróak, ezért a külső alacsony hőmérséklet után bent mintha szaunába lépne az ember. Nekünk ez túl meleg (23-24 C-fok), ezért éjszaka a lakásban csak egy fűtőtest működik (a többit lezárjuk), és vékony pizsamában alszunk, napközben pedig pólóban sem fázunk. Kezdetben többször előfordult, hogy az egyetemen megizzadtam pulóverben, és elég kellemetlen volt utána a fagyos hidegbe kimenni. 

Érdekes volt megtapasztalni azt is, hogy itt nem lehet hógolyózni vagy hóembert építeni, mert porlik a hó – csúszkálni viszont annál inkább. Vastag jégréteg képződik az utakon és a járdákon, amin csak pingvinlépésben lehet tipegni. Kint rendszeresen hallunk kopogtatást, ami a jeget feltörő szerszámnak a hangja. Nálunk utcaseprők, itt pedig jégtörők vannak, akik kisebb kupacokba rakják a jeget. Ez persze még nem jelenti azt, hogy időnként nem csúszunk meg, mert sok helyen olyan járólapokkal fedik le a járdát, ami tiszta korcsolyapálya, így ezt a sportot bárki kedvére űzheti belépőjegy nélkül. Lassan már kezdünk hozzászokni a pingvinjáráshoz, amivel otthon majd biztosan mosolyra fakasztunk néhány járókelőt. 

Nemcsak a jeges utak miatt alakul ki ez a mozgásforma, hanem a rajtunk lévő ruha mennyisége is szükségszerűvé teszi azt. Kint kötelező a majdnem bokáig érő nagyon vastag télikabát, a nyakon többször körbetekert meleg (kasmír) sál, ami még az orrot is eltakarja, valamint a szemekig lehúzott téli sapka. Persze kesztyűre is szükség van, a lábról pedig nem hiányozhat a mongol csizma. Ez egy hosszúszárú bélelt lábbeli kutya- vagy jakbőrből, aminek elég vastag a talpa. Nekem még nem fázott benne a lábam a legnagyobb hidegben (-36 C) sem, igaz, hogy vastag harisnya és zokni is volt rajtam. Mindez a sok ruhanemű néhány kilónyi teher, ami az ember mozgásterét is leszűkíti, így csak tipeg benne, mint egy pingvin. 

Az orra húzott sál két ok miatt is fontos: egyrészt védi az arcot a hidegtől, másrészt pedig a rossz levegő miatt. Nem véletlenül tartják Ulánbátort nemcsak a világ leghidegebb, hanem a legszennyezettebb levegőjű fővárosának is. A hőerőműveik szénnel működnek, a város szegény negyedeiben élő emberek pedig mindennel fűtenek, ami ég. 

Decemberben a tanszék év végi kirándulást szervezett kb. 20 km-re Ulánbátortól, fent a (kopár) hegyekben.  Ott szinte vágni lehetett a levegőt, olyan tiszta volt, az onnan készített fénykép viszont nagyon elszomorított: csak egy szürke felhőréteget láttam, a főváros eltűnt. Sok mongol hétvégén elhagyja a várost, hogy tiszta levegőhöz jusson. A légszennyezettség miatt nem ajánlott kint tartózkodni túl sokat, sok helyen bent is légtisztító berendezések működnek.  Mi is vettünk magunknak egyet a lakásba. Miután szellőztetünk, legalább egy órára bekapcsoljuk, hogy az apró porszemcséktől és káros anyagoktól legalább a benti levegőt megtisztítsa. Reméljük, hogy Ulánbátor levegőminősége a jövőben pozitív irányba fog változni, mert a légszennyezettség társadalmi szinten is súlyos probléma.

Sokan kérdezik meg tőlünk otthonról, hogyan bírjuk a hideget. 

Egyrészt sokat vagyunk bent, és keveset kint, másrészt pedig ez a száraz hideg más, mint az, amihez otthon hozzászoktunk. Emlékszem, hogy otthon nekem a -10 C-fok is már fogvacogtatónak tűnt, itt pedig örülök, ha -20 C-ra felmelegszik az idő. Télen ritkán fúj a szél, ellenben általában süt a nap, és gyönyörű kék az ég, ami meghozza sokszor a kedvünket a kimenésre. Ilyenkor, ha melegen öltözik az ember, nem érzi olyan hidegnek a -34 C-fokot sem, és kedve támad lecsúszni a jégcsúszdán, amit az ulánbátoriak minden télen nagy örömmel használnak. És hogy meddig? Azt majd megírom, ha egyszer kitavaszodik, és már nem pingvinlépésben tipegek a járdán.