„Segítsük őket magyarnak megmaradni – az ő jövőjük a mi közös jövőnk záloga!”

Ma elballagott egy újabb generáció, a temesvári Bartók Béla Líceum három végzős osztályának 41 diákja. 

A három osztályfőnök, Benedek István (XII. Matematika – Informatika osztály), Halász Éva (XII. Közgazdaság) és dr. Tasi Margit (XII. Társadalomtudomány) vezetésével az iskolaudvarra érkező, ünneplőbe öltözött ballagók virágokkal és lufikkal felszerelkezett XI. osztályosok sorfala között vonultak be az iskolaudvarra, ahol tanárok, tanítók és iskolások, virágcsokrokat szorongató szülők és nagyszülők, barátok és ismerősök színes tömege fogadta őket. A Gaudeamus eléneklése közben nemcsak a végzősök, de a szülők-nagyszülők egy része is a könnyeit törölgette.

A ballagási ünnepség résztvevőit dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató köszöntötte, aki az újabb végzős generációt búcsúztató beszéde végén így fogalmazott: „Kedves ünneplő közösség, fogadjuk be végzős diákjainkat nemzeti közösségünk felnőtteinek sorába. Segítsük őket magyarnak megmaradni, és segítsük őket értéket alkotó embernek lenni. Az ő jövőjük a közös jövőnk záloga is!(…) Kedves diákok, találjátok meg az útjaitok értelmét és élvezzétek az egészséges szabadságot.”

Kiss Ferenc, a Temes megyei magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Bartók Líceumban rendkívül népszerű, az iskola színjátszói által nagy sikerrel játszott Kipling-mű, A dzsungel könyve nyelvére fordította le mondanivalóját: „Ha kiléptél az iskola kapuján, vár a dzsungel, ahol az elvek gyakran elvszerűtlenek, ahol a törvényt Ká sugallja és Sir Kán érvényesíti. Ebben a dzsungelben kell megtaláljátok a helyeteket, az utat, az összhangot magatokkal, társaitokkal a környezettel. Féltelek, féltünk mindannyiatokat Maugli kétségeitől, útkeresésétől. Ne féljetek kilépni a dzsungelbe, ahol nincs út, azt ti kell vágjátok magatoknak De mindig akad egy Balu, egy Akela vagy Bagira, akire számíthattok. Maradjatok mindig összetartók, kitartók és megtartók, olyanok, amilyennek Balu – vagyis a Bartók Líceum – nevelt!”

A végzős osztályok nevében Szeles Ildikó (KG), Gergely Melinda (TT) és Tasi Annabella (MI) vettek búcsút az Alma Matertől, a tanároktól és a kisebb diákoktól, idézték fel négy év szép vagy kevésbé kellemes emlékeit, köszönték meg az útravalót, amellyel a ballagók kiléphetnek az iskola kapuján. Soós Csaba (XII. MI) a két cserépedényről szóló tanmesével toldotta végzős kollégái búcsúztató szavait, hangsúlyozva: „mindannyian törött edények vagyunk, de éppen a hibáink tesznek értékessé bennünket, mint a szivárgó cserépedényt, amely az útszéli virágokat öntözte”. Tóth Dorottya (XII. TT), a Hajnal akar lenni országos népdaléneklő verseny győztese gyönyörű népdallal búcsúzott szeretett iskolájától.

Az iskola jelképes kulcsának átvétele után a következő generáció nevében Varga Melinda (XI. TT.) ezekkel a szavakkal búcsúzott a végzősöktől: „Most elhagyjátok az iskolát, de kapuja mindig nyitva áll előttetek, ti mindig ide tartoztok, ide bármikor hazajöhettek, bárhol is éltek a világban, bárhova is sodorjon az élet vihara. Itt nőttetek fel, ez az iskola éltetett és táplált benneteket. Azt kívánom, hogy maradjatok méltó példaképei az utánatok jövőknek!”

Ft. Fazakas Csaba református esperes a 121. zsoltár szavaival kérte Isten áldását a végzősök számára. „Ez egy zarándokének, hiszen most elindultok egy útra, ahol ne felejtsétek el, hogy valaki őriz titeket. (…) Segítségem az Úrtól jön, aki az Eget és a Földet alkotta. Megőriz az Úr, jártodban-keltedben, most és mindenkor.”

Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános arra figyelmeztette a ballagókat, hogy a tanulástól nem szabad búcsút venni. Az élet olyan, mint egy hosszú, nagy iskola, de van az életnek négy olyan fontos leckéje, amelyeket sorra el kell végezni: a hit, a szeretet, a megbocsátás és a boldogság leckéje. „Ha az első három leckét sikeresen elvégezzük, ha hitben, szeretetben és kiengesztelődve tudunk élni, akkor megtapasztalunk valamit abból, amit boldogságnak nevezünk!” – mondta Ft. Szilvágyi Zsolt.

A közös Miatyánk után a ballagók egyszerre eresztették szélnek a kezükben szorongatott színes lufikat, amelyek egy csoportban, szinte összekapaszkodva emelkedtek a magasba.