„Sikertörténetnek is hívhatjuk” a honosítás tíz esztendejét

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának a főkonzuljával, MILE LAJOSsal beszélgettünk honosításról, kihelyezett konzuli napokról, a Köldökzsinór programról, pandémiáról, a főkonzulátus munkájáról.

– Főkonzul úr, kezdjük talán azzal, hogy milyen szerepet tölt be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa az erdélyi magyarság életében?

– Tisztelettel üdvözlök minden kedves újságolvasót. Először is engedjék meg, hogy az első mondataim arról szóljanak, hogy mindenkinek egészséget kívánok, és mindannyiunknak azt, hogy minél hamarabb sikerüljön kikászálódni ebből a járványból, hiszen a számok azt mutatják, hogy az önök térségében, Temesváron például nem könnyű a helyzet. Nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül túljutni ezen az időszakon, addig is nagyon vigyázzanak magukra meg egymásra.

Ami a Főkonzulátus szerepét illeti, az erdélyi magyarság életében a visszajelzésekre hagyatkozom, igazán pontos választ erre a szórványban élő magyarok tudnának adni. Én azt gondolom, minden önhittség nélkül, hogy fontos szerepet töltünk be az itteni emberek mindennapjaiban, hiszen rengeteg olyan dologban igyekszünk nekik segíteni, ami a későbbiekben is fontos.

Ha sorba akarnám venni ezeket a tételeket, akkor elég sokáig tartana, hiszen a klasszikus érdekvédelmi ügyek mellett, amelyek főleg az otthonról érkező magyar állampolgárokra vonatkoznak, a helyiek esetében fontosnak tartom megemlíteni a honosítást, az anyakönyvi ügyek intézését, az útlevélkérelmeket, a kulturális tevékenységet, és itt most meg is állok, hogy ne legyen túl unalmas a felsorolás. Van egy csomó olyan dolog, amiben az ügyfelek rendelkezésére állunk, és természetesen a megszabott rend szerint igyekszünk minél hatékonyabbak lenni.

Egyszerűsített eljárás

Hadd emeljem ki elsőként a honosítást. Immáron tíz esztendeje zajlik ez a tevékenység, és ha tömören szeretném összefoglalni ennek a jellegét, akkor bátran mondhatom azt, hogy sikertörténetnek is hívhatjuk ezt a tíz esztendőt. Az első dolog, amit a tíz év alatt változtattunk, okulva a gyakorlati tapasztalatokból, az az, hogy egyszerűsítettük az eljárást. A honosítás persze továbbra is ingyenes. Hamarosan ki fogjuk tenni a honlapunkra azt az ágrajzot, amit ha valaki figyelmesen elolvas, nagyon gyorsan rádöbben, hogy rém egyszerű ez az eljárás, nem kell félni valamiféle adminisztrációs vagy bürokratikus útvesztőtől. És persze továbbra is mindenben segítünk.

A kezdeti időszakhoz képest kicsit változott a természetrajza ennek a folyamatnak.  Mire gondolok? Egyre inkább áttevődött a hangsúly a kihelyezett konzuli napokra. Amikor még teljesen újszerű volt ez a lehetőség, akkor azt lehetett tapasztalni, hogy Kolozsváron a Főkonzulátus előtt elég hosszú sorok voltak, sokan várták, hogy át tudják adni a kérelmüket. Továbbra is nagy szeretettel várjuk itt, Kolozsváron az érdeklődőket az ügyfélszolgálaton, de a kihelyezett konzuli napok gyakorlata nagyon sokak számára nagy segítséget jelent.– Aradon kívül hol tartanak kihelyezett konzuli napokat?– Hosszú lenne mindet felsorolni, de megemlíteném Temesvárt, Nagyváradot, Zilahot, Szatmárnémetit, Máramaros és Hunyad megyét. Itt szólnom kell a két partnerszervezetről, az Eurotrans Alapítványról és a Demokrácia Központokról, hiszen ők azok, akik előzetesen felmérik a helyi igényeket. Amikor jelzik nekünk, hogy összegyűlt ennyi és ennyi kérelem, tehát markáns igény érzékelhető, akkor mi útra kelünk, és elutazunk oda, legyen az a megyeközpont, egy kisebb város vagy település. A kihelyezett konzuli napokon az ügyintézés nem szorítkozik kizárólag a honosítási kérelmek befogadására, hanem útlevéllel kapcsolatos ügyeket is intézünk, anyakönyvi kivonatokat is, az emberek minden ügyes-bajos dolgában igyekszünk helyben segíteni. Ez egy nagyon jó gyakorlat, és az embereknek komoly igénye is van rá.

Az érzelmi kötődés mellett gyakorlati előnyei is vannak a honosításnak

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért tartom aktuálisnak, hogy erről most néhány gondolatot közöljek. Az első dolog, hogy továbbra is érzékelhető a honosodás esetében egyfajta érzelmi elem, egyfajta emocionális kötődés. Hiszen jó egy közösséghez tartozni, főleg egy segítőkész közösséghez tartozni, közjogi értelemben is igaz ez. Hogy mennyire segítőkész a közeg, azt érzékelhetjük a mindennapjainkban is. Ezenkívül azt gondolom, hogy aki kötődik egy közösséghez, az biztosabban áll a lábán, főleg ebben a változó világban.

Van még egy dolog, ami fontos lehet. Mutattak nekem a múltkor egy nemzetközi felmérést, kimutatást, amelyben rangsorolták az egyes országok útleveleit. Az derült ki, hogy a magyar a világ útlevelei között az első tíz között van. Nagyjából aszerint hasonlították össze az adott országok útleveleit, hogy azok birtokában hány országba lehet beutazni vízumkötelezettség nélkül, vagy a célországba érkezve ott helyben lehet-e intézni a vízumot. A magyar útlevél nagyban megkönnyíti az utazást, akár munkavállalás, akár családlátogatás vagy üdülés céljából. Komoly segítséget jelenthet, ha nem kell külön kínlódni a vízumkérelem beadásával és az arra való várakozással.

– Az állampolgárság megszerzésének vannak gyakorlati hozadékai is.

– Elsőnek, ez az én rangsorom, a családtámogatási rendszert említeném. Egy gyermek születése után 64 125 forintot kap a gyermek édesanyja vagy örökbe fogadó szülője vagy gyámja, ikrek születésekor ez 85 500 forint. A támogatás feltétele az,  hogy a gyermeknek, aki külföldön, esetünkben Erdélyben született, legyen meg a magyarországi anyakönyvezése. Ezt mi illetékmentesen intézzük. Egy egyszeri támogatásról van szó, nem szokott az ilyen rosszul jönni. Szintén ehhez a képzetkörhöz tartozik a fiatalok életkezdési támogatása, erre jogosult minden 2017. június 30-a után született, Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek. Ez az életkezdési támogatás 42 500 forintot jelent, amit az Államkincstár egy úgynevezett életkezdési letéti számlára helyez. Ezt az összeget az Államkincstár évente növeli az inflációnak megfelelő kamattámogatással, így annak vásárlói értéke nem romlik. Amikor a gyermek betölti a tizennyolcadik életévét, akkor ez számára hozzáférhetővé válik.

Élénk az érdeklődés a támogatások iránt

– Az anyasági támogatás és a Babakötvény a Köldökzsinór program részei. Mennyire váltak be ezek Erdélyben, van-e rájuk igény?

– Élénk az érdeklődés mindkét lehetőség iránt, érthető okok miatt. A segítség a gyereknevelésben, a család új helyzetében mindig jól jön. Ezért ezek sikeres és komoly érdeklődésre számot tartó akciók.

Ide sorolnám a bölcsőde-, óvodafejlesztési programot is, bár ennek nem olyan közvetlen a gyakorlati hozadéka, mint mondjuk a Köldökzsinór programé. Amikor a családnak el kell döntenie, hogy a gyermeket melyik bölcsődébe, óvodába adja, és ott van a közelben egy jól felszerelt, kulturált óvoda, ahol odaadó, hozzáértő emberek gondoskodnak a kicsikről, hát akkor oda az ember jó szívvel adja be a gyerekét, főleg ha még arra is számíthat, hogy némiképp versenyelőnye is lesz, mire iskoláskorúvá válik, mert olyan előképzést kap.

– A tavalyi évre és immár úgy néz ki, az idei első negyedévre is rányomta a bélyegét a járvány. Mennyiben hátráltatta ez a Főkonzulátus tevékenységét?

– Ez a nyavalyás vírus felforgatta a mi életünket is, voltak olyan időszakok, amikor a kihelyezett konzuli napokat is szüneteltetni kellett. Ezeket egy ideje újra megtartjuk, természetesen az egészségügyi előírások maximális figyelembe vételével. Az olyan területekre, ahol piros lett az egész megye vagy egy-egy település, nem tervezünk kiszállást. Temes megye most éppen ide tartozik. De addig sem áll meg az élet, hiszen közben a már említett két partnerszervezet végzi a munkáját, s ha olyan lesz az egészségügyi helyzet, akkor rögtön megyünk és intézzük a továbbiakat. Ilyen szempontból folyamatosan újra kell gondolnunk a munkaszervezést.

„Jó látni, amikor egy nagyobb rendezvényen találkoznak a magyarok egymással”

– Számos erdélyi kulturális tevékenységet is támogattak, de az utóbbi évben ezek is háttérbe szorultak. Tavaly is, idén is sok rendezvény elmaradt, a március 15-i ünnepségek is a járvány-szabályozások miatt részben elmaradnak. Hogyan látják a folytatást?

– Igyekeztünk minél hatékonyabban jelen lenni különböző kulturális rendezvények tervezésénél társszervezőként és rendezőként is. Elég, ha csak a különböző magyar napokra gondolunk, vagy egy könyvbemutatótól kezdve a koncerteken át egészen a nagy nemzeti ünnepekig. Jó látni, amikor egy ilyen nagyobb rendezvényen találkoznak a magyarok egymással. Természetesen ezekre nagy szeretettel várjuk a román barátainkat is. A kulturális rendezvények egyfajta közös felületet jelentenek, egy olyan teret, ahol alkalma nyílik az embereknek egymással találkozni, legyen szó a színházról, operáról vagy a mi rendezvénytermünkről. Ez erősíti az összetartozás érzését, ezeken részt venni jó, ilyenkor érezheti az ember, hogy jó magyarnak lenni. A járvány miatt ahhoz a megoldáshoz nyúltunk mi is, ami elég általánossá vált ebben az időszakban. Az online térbe igyekszünk áttenni egy csomó olyan eseményt, amit fontosnak gondolunk, és ami ebben a térben megoldható. Hármat sorolnék fel. Tavaly júniusban kiírtunk egy pályázatot ’89 blog címmel általános és középiskolás diákok számára. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit tudnak ezek a gyerekek a rendszerváltozás időszakáról, mit hallottak erről családi körben, az ismerősi közegben, hogyan él a tudatukban, mekkora ismeretanyaggal rendelkeznek, és mennyire tartják fontosnak esetleg továbbadni ezeket az ismereteket. Nagy érdeklődés övezi, húsz csapat vesz részt ebben a küzdelemben és közel kilencven diák, majd március vége felé lesz az eredményhirdetés. Létrehoztunk a pályázat számára egy Facebook-oldalt, ahol követhető, hogy milyen anyagok születtek.

A másiknak az a címe, hogy Dufart, az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen hoztuk létre. Ez egy tízrészes online rovat, és azt kutatjuk, hogy a huszadik századi magyar–román kulturális átjárások milyen minőségűek, milyen jellegűek, milyen kölcsönhatások érzékelhetők a kultúra egyes szegmenseiben. Itt a személyes barátságokon keresztül az egyedi stílusoknak vagy stílusárnyalatoknak az egymásra hatását is igyekszünk megmutatni. Művészek, művészettörténészek, kritikusok vesznek részt ennek a programnak a megjelenítésében.

A harmadik a Körültekintő rovat. Itt az a szándék vezetett bennünket, hogy körülnézzünk a Kárpát-medencében. Felkértünk intézményvezetőket, a szellemi élet meghatározó figuráit, közéleti embereket, hogy válaszoljanak az ő közvetlen környezetüket érintő kérdésekre.

Természetesen vannak még egyéb kulturális terveink, és nagyon remélem, hogy előbb-utóbb visszatérünk a normális élethez, és akkor a személyes jelenlétet igénylő kulturális eseményeket is folytatni tudjuk. A mostani időszakból azért egy csomó elemet érdemes átmenteni a későbbiekre is.

„Sokféle élethelyzettel találkozunk, de szabályokat hozni csak általános érvénnyel lehet”

– A járvány idején nehézkesebbé vált a közlekedés Románia és Magyarország között. Mit tettek, tesznek az akadályok elhárítása érdekében?

– Ezzel nap mint nap találkozunk, de ebben az esetben mi csak tájékoztatunk, és segítünk ahol tudunk, mert a döntés nem a miénk. Folyamatosan változik, hogy melyik országot melyik csoportba sorolják, van-e karanténkötelezettség. Több alkalommal is jeleztük a felmerülő problémákat az illetékes hatóságok felé. Először még az első járványhullám idején, amikor élesen vetődött föl két dolog, az ingázók és a diákok helyzete. Akkor én magam is tettem javaslatot ezzel kapcsolatban, hogy az embereknek a mindennapi munkavégzése ne ütközzön akadályokba. Azt gondolom, hogy a 30 kilométeres sáv, amelyen belül megfelelő igazolások birtokában lehet közlekedni, sokat segített. Természetesen, ha olyat észlelünk, ami módosítást igényel, azt rögtön jelezzük. Annyira sokféle élethelyzettel találkozunk, hogy az egészen elképesztő. De hát szabályokat hozni csak általános érvénnyel lehet. Ahol módunkban áll, folyamatosan segíteni próbálunk, az emberek megtalálhatnak bennünket bármikor munkaidőben, ha olyan helyzet adódik, akkor az ügyeleti telefonszámunkon is elérhetők vagyunk.– Meg tudna-e említeni egy olyan esetet, amikor egy különlegesebb helyzettel szembesültek?– Hát, most az egész helyzetünk különleges. Annak idején, amikor arról volt szó, hogy jövök Kolozsvárra, akkor az ember nem készült föl arra, hogy például egy ilyen világjárvány esetében milyen feladatokat hoznak a hétköznapok.  Volt egy érdekes dolog, amikor idős emberek hazautazását kellett megszervezzük, hogyvisszakerüljenek Magyarországra az övéikhez. Egy kisbusszal összeszedtük őket Székelyföldtől egészen a Partiumig. Ez egy különleges helyzet volt, ilyenkor fontos hogy az ember segítsen.– Van-e valami, amit még szeretne olvasóinknak elmondani?

– Talán még annyit, hogy van még egy szempont, amit szeretnék felvetni a honosítás kapcsán. Ez is ilyen határterület, ha úgy tetszik. Én jó szívvel ajánlom a honosodást a vegyes házasságban élők számára is. Ha egy családon belül megnyílik annak a lehetősége, hogy két kultúrával is meg lehet ismerkedni, két nyelven lehet beszélni, az mindenképpen gyarapodást jelent, szellemileg is, intellektuálisan is, és megítélésem szerint a piacon a versenyhelyzetet is növeli, bővíti a lehetőségeket. Minél több kultúrával ismerkedünk meg, annál könnyebben igazodunk el a világban. Ez sem lebecsülendő.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!