Szentpáli mérleg egy év után

Szokásos író–olvasó találkozóink legutóbbi állomása az Aradhoz közeli Szentpál volt vasárnap délután.

Egy hónap híján egy évvel ezelőtt találkozott a Nyugati Jelen szentpáli előfizetőivel Balta János terjesztési igazgató, Pataky Lehel Zsolt szerkesztő Kiss Annának, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezete titkárának a kíséretében, így alkalom nyílt arra, hogy összevessük: mi változott a faluban a szűk – és anyagilag is szűkös – egy esztendő alatt.

Elsősorban a helyszín: a kívül belül megújult, közművesített, és a mai kor igényeinek megfelelően átalakított művelődési otthon új épületszárnyában beszélgettünk azzal a körülbelül harminc részvevővel, akit érdekel a faluközösség gondja-baja (a kultúrházat egyébként elirigyelhetné bármelyik város a településtől, most már csak tartalommal is meg kellene tölteni).

Haladásnak nevezhető az is, hogy 2009 tavasza óta érvényben van a faluban a teherforgalom korlátozása (7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem hajthatnak át a településen), ám a főút mentén lakók továbbra is panaszolják, hogy egyes kamionsofőrök megszegik a tilalmat, és sebességmániásokat sem sikerült leszoktatni a száguldásról – a lakosok szeretnék, ha a helyhatóság határozottabban lépne fel, és szigorúbb ellenőrzést kérne a rendőrségtől. Tavaly ilyenkor még csak terv volt a csatornázási munkálatok megkezdése, de most már túl vannak a fővezeték lefektetésén. Ezzel le is állt a munka, mert a befejezéshez – Szentpálon és a községközpont Sofronyán – 3,2 millió lejre lenne szükség. A találkozón jelen lévő alpolgármester, Sandu Piroska azt mondta, hogy a megyéhez és a kormányhoz is pályázik az önkormányzat, és hogy az RMDSZ kormányra kerülésében látja a garanciát a folytatáshoz.

A „központ” leaszfaltozására (az óvodától a templomig) még mindig nincs pénz, ahogy tavaly sem volt, és a kóbor kutyák miatt továbbra is veszélyben érzi magát a lakosság többsége; sőt súlyosabb a helyzet, mert mind többen állítják, hogy a más településeken összeszedett kóbor állatokat Szentpál határában engedik el, bár látni még nem látta senki.

Továbbra is szívfájdalmuk egyeseknek, hogy a magyar többségű faluban évről évre sorvad a magyar oktatás, holott szép, felújított óvodája és elemi iskolája van Szentpálnak – idén ősszel például egyetlen elsős sem lesz. Nemcsak a vegyes házasságból született gyerekeket, hanem színmagyar családok gyerekeit is román iskolába íratják, vállalva az ingázást a „jobb érvényesülés reményében”. Az élet már számtalanszor bebizonyította – és a jelenlévő Kiss Anna pedagógus újból alátámasztotta érvekkel –, hogy ellenkezőleg, az elkallódás útjára terelik ezzel a gyerekeket, és lelki tortúrának teszik ki azáltal, hogy idegen közösségbe adják őket. A jelenlévők egyetértettek ezzel – de hiába, ha épp az érintettek nem hallották…

A parkkal és a ravatalozóval még mindig „adósak” a község vezetői, akiktől a tehenes gazdákkal szemben is határozottabb fellépést vártak el azok, akiknek nincsenek nagy állataik. Szent Györgytől Szent Mihályig reggel és este is „őrt” kell állni a porta előtt, ha nem akarják, hogy másnak a szarvasmarhája letapossa a virágos kertet, vagy a ház elé rondítson – panaszolták többen is. Azt szeretnék, ha más útvonalon hajtanák a legelőre a csordát a gulyások.

Balázs Béla szentpáli lakos a közösségi szellemre próbált hatni azzal a javaslatával, hogy ha az önkormányzat nem képes megoldani bizonyos dolgokat, fogjanak össze a helybeliek. Példánakhozta fel a temetőbe vezető, a sár miatt szinte járhatatlan utat. „Adjunk össze 10-20 lejt fejenként, hozassunk néhány teherautónyi követ, és biztos akad annyi lapát és munkás kéz, hogy szétszórjuk. A mi szeretteink nyugszanak ott, és nem mindegy, hogy nem ki lehet menni halottak napján, vagy sem” – fogalmazott, de kezdeményezése nem talált visszhangra. Remélhetőleg csak ideig-óráig.