„Szeret a Fennvaló, mert olyan pályát adott...”

Október második napján (az időpont alleatorikus, azaz választás szerinti) Aradon – helyszín a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpádról elnevezett díszterme – összegyűltek a megye magyar pedagógusai a Magyar Napok rendezvénysorozatban.„A nemzet napszámosai” – majdnem minden korban a munkájuk jelentőségéhez képest legrosszabbul fizetettek – felbecsülhetetlen munkát végeznek a jövő nemzedékeinek formálásával. Némi túlzással azt mondhatnánk: rajtuk múlik, a munkájukon a jövő, az, hogy milyen lesz az elkövetkező korok nemzedéke. Persze nem egészen, manapság az iskolán kívül számos más tényező (a mindenkor alapvető családon túl a média, internet stb.) formálja az utánunk következőket. Az alappillér azonban az iskola.Amikor tehát ma, 2019-ben, a pedagógusokról szólunk, a jövő alakításának egyik legfontosabb eleméről beszélünk.Megeshet, hogy ezen a pályán sincs mindenki a piedesztálon, a legfelsőbb fokon (ha valaki ismer olyan területet, amelyikről ez elmondható lenne, értesítsen, kíváncsi lennék rá), de biztosra veszem: minden pedagógus – óvónő, tanító(nő), tanár – igyekszik a legjobbat nyújtani hivatásában. ***Tegnapelőtt, estefelé az aradi magyar pedagógusokat ünnepelték.Pellegrini Miklós helyettes Arad megyei főtanfelügyelő, az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Arad Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte azokat, akik megtiszteltetésnek, és nem napi nyűgnek tekintik munkájukat, és további kitartást kívánt nemes hivatásukhoz. Király András ny. tanár – aki a pedagógusi ranglétra majd’ minden fokát megjárta a vidéki tanárságtól a tanügyminisztériumi, sok évig betöltött államtitkárságig – azt mondta, a változásokra utalva, tréfásan: ha ma ismét katedrára lépne, öt percen belül vagy maga, vagy a diákok mennének ki az osztályból. A konklúzió: a világ változott, de tartsuk meg a szakma becsületét, a gyerekeket tanítsuk meg viselkedni is. A jó hangulatú – brancsbeliek között zajló – összejövetelen sok felszólalás elhangzott, pl. beszámolók az elmúlt évbeli szakmai továbbképzőkről, az egyik fő pont azonban, szokás szerint, a most nyugdíjba vonuló pedagógusok búcsúztatása volt. Idén öten mondtak búcsút (elméletileg – talán még visszahívják őket, ha a helyzet megkívánja) az embernevelés nemes hivatásának. Az egyik nyugállományba vonuló tanítónő, Khell Jolán azt mondta: „Szeret a Fennvaló, mert olyan pályát adott, amelyet nagyon szerettem”.Őt is nagyon szerették tanítványai...Más években szokás volt az újonnan pályára lépett fiatalokat köszönteni; idén nem voltak; vagy csak a köszöntés maradt el?