Szilveszteri olvasólámpa

Kalmár Tibor

A NAGY NEVETTETŐK

nyomán

A Valahol Európában c. filmben feltűnt gyermekszínész, a későbbi színházi rendező Kalmár Tibor, a magyar kabaré világának jó ismerője összegyűjtötte a pesti éjszakák legendává érett sztorijainak egy részét, s egy 198 oldalas könyvet írt. (A nagy nevettetők; Sztorik a pesti éjszakából, Kossuth Kiadó, 2010)

A könyv nem a vidám műfaj művelőiről szóló irodalmi tanulmányok gyűjteménye, csak a benne élő anekdoták egy részének bemutatása, hihető, vagy csak elfogadható igazságtartalommal.

– Ez nem is igaz, de jó!

Molnár Ferenc őszinte ember volt:

– Gratulálok, ez nagyon jó volt, holnaptól ezt én mondtam!

Sokan kimaradtak a könyvből azok közül, akik megérdemelték volna, hogy helyet kapjanak benne.

Felsorolom az előnyben részesített 20 nagy nevettetőt; legalább kétszer annyian voltak.

Kalmár Tibor „lelkén szárad”, miért éppen Nagy Endre, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Rejtő Jenő, Nóti Károly, Görög László, Gádor Béla, Vadnay László, Kellér Dezső, Békeffi István, Királyhegyi Pál, Darvas Szilárd, Tabi László, Róna Tibor, Komlós János, Árkus József, Kishont Ferenc, Peterdi Pál („Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes”) és G. Dénes György (Zsüti) kaptak helyet ebben a vidám panteonban. Onnan kipiszkálni bárkit is közülük hálátlan feladat lenne.

***

Kedvelt színpadokon, híres kávéházakban, nagy emberek társaságában születtek ezek az örökzöld, nemzedékem által jól ismert sztorik. Hihetőek, vagy megkérdőjelezhetőek.

***

Nagy Endre kabaréjában a magyar miniszterelnökök, Kossuth Ferenc, Tisza István vissza-visszatérő főszereplők voltak, de a nézőtérre nem ültek be.

Tisza István először csak egyszerű üzenetre méltatta Nagy Endrét.

– Mondd meg Nagy Endrének, hogy az egész jelenet el van hibázva, mert aki az én gatyámat fel akarja kötni, előbb a magáét kösse fel!

Később üzent is Nagy Endréért, aki elfogódottan lépett be a miniszterelnök hivatali szobájába.

– Megkérdezem tőled, mi a kívánságod, én azt most teljesíteni akarom.

– Nekem olyan kívánságom van, amit nem tud teljesíteni.

– Nono! Tudd meg, hogy hatalmas ember vagyok én.

Ekkor már Nagy Endre is áttért a tegezésre.

– Az én kívánságomat mégsem tudod teljesíteni. Nekem ugyanis az a kívánságom, hogy légy szíves megbukni, mert nekem a kabaréban jobb üzlet volt a Kossuth Ferenc.

Így történt, vagy mégsem?

Még ennél is nehezebben hihető, hogy Újszászy István tábornok, Horthy hírszerző főnöke szerelmének, Karády Katalinnak a kérésére külön harckocsit küldött a keleti fronton munkaszolgálatoskodó G. Dénes Györgyért. (Kétkedésem „nem akadályozta” meg Bacsó Pétert, hogy ezt a sztorit ne dolgozza fel Hamvadó cigarettavég című filmjében.)

Azt azonban kétkedés nélkül elfogadom, hogy Zsüti, látva a vele szembe menetelő Alfonzó nyomorúságos, szakadt öltözetét, emígy kiáltott át a humor másik nagy mesterének.

– Mondd, kérlek, te most kinél dolgoztatsz?

 

„Ez remek, ez remek…”

Aradon is éltek a humor művelésével megáldott nagyobb és kisebb emberek. Városunkban is voltak kávéházak, szerkesztőségek. Újságírók, tanárok körében is születtek megörökítésre érdemes sztorik. Neuman Feri báró környezetéből is származtak nagyszerű mondások.

Szántó György, Franyó Zoltán, Horváth Imre, később Messer Sándor, Weinberger István írók és zsurnaliszták társaságában is születtek anekdotává, szállóigévé nőtt mondások.

„Isteni szerencse”, de nem véletlen, hogy Puskel Péter, Ujj János és mások is megörökítették, az utókor számára megóvták ezeket a nagyszerű történeteket.

Születtek könyvek is.

Még sok a megíratlan, összegyűjtésre váró anekdota, sztori.

Él Kölnben egy volt aradi diák, dr. Kövér Péter, aki gyűjti, kitalálja, színezi a hajdani iskolahumor gyöngyszemeit. Kitűnő mesélő, néha írásra is vetemedik.

Kalmár Tibor példáját állítanám Arad hely- és humortörténészei elé. Gyűjtsék be, foglalják össze igazi „aradicum”-ként a mi nagy nevettetőink történeteit.

Hogy esetleg túl jóra sikerülne ez a közös munka?

Na és akkor mi van?

A pesti körutak humorát nem rendítenék meg.

Mi viszont a My Fair Lady Higgins professzorával és Frederick Loewe dallamára Zsüti szövegére vidáman énekelnénk:

– Ez remek, ez remek…

 

Péhovard, a kapitány

Laky Zoltán újságíró, miután maga is érzékelte, hogy reneszánszát éli Rejtő Jenő, felkereste a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársát, Thuróczy Gergelyt, segítsen neki értékelni a nagy nevettetőt.

Megegyeztek abban, hogy a 105 éve született Rejtő Jenő közel hét évtizeddel halála után sem vesztett népszerűségéből. Regényeit az egyik magyarországi országos napilap kéthetente, 60 ezres példányszámban jelenteti meg. A Duna TV karácsony előtt mutatta be Varsányi Ferenc Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak című animációs dokumentumfilmjét.

Laky Zoltán a Heti Válasz december 2-i számában a Kultúra rovatban osztotta meg újonnan szerzett ismereteit olvasóival.

Kiderült:

HAMIS az a hiedelem, hogy Rejtő Jenő maga is légiós volt.

IGAZ viszont, hogy járt Afrikában.

IGAZ, hogy gépírónőjének estélyit kellett viselnie, és nem nevethetett. (Rejtőnek voltak pszichiátriai bajai, gyógykezeltetésben is részesült.)

HAMIS az a róla alkotott kép, hogy pénzhiányban szenvedve letépett kéziratokkal fizetett a kávéházakban.

IGAZ, hogy egyszer hátba szúrták, éppen úgy, mint Piszkos Fred matrózát.

Talán FÉLIG IGAZ, hogy a szenvedélyes ökölvívó Rejtőt egyszer önmagával is összesorsolták. Több klubban is bokszolt, hol Reich, hol Rejtő név alatt.

***

A vészkorszakban az Egyedül Vagyunk szélsőjobboldali lap kikövetelte behívását. A keleti fronton munkaszolgálatosként halt meg 1943. január 1-jén. A legenda szerint utolsó mondata így hangzott:

– Ez az év is jól kezdődik.

 

Hiteles, kiszínezetlen sztorik

Schön István, Kovách Géza, Szántó György, Amigó Sándor társaságában, mint ősszel a gombák, úgy nőttek ki a jobbnál jobb történetek.

Géza talán a következő két bonmot-jára volt a legbüszkébb.

Gézát, a zilahi diákot a hadiérettségi után a sors a hadak útjára sodorta. Puska volt ugyan a kezében, de emberre lőnie egyszer sem kellett. Így jutott el Hamburgig. Onnan Kolozsvárra, majd Aradra.

Diákjainak szívesen mesélt II. világháborús emlékeiről. Azt sem hallgatta el, hogy krumplilopás miatt megismerkedett a német börtönökkel is.

Történt talán egy lyukasórán, vagy már vakációs hangulatban, hogy jobban belemelegedett a mesélésbe.

 A padból, kézfelnyújtással egy diák jelentkezett szólásra.

– Hol volt a tanár úr az első világháborúban? – hangzott a kérdés.

Géza nem sokat gondolkodott.

– Ott fiam, ahol te a másodikban.

*** 

 A Magyar Vegyes diákjai a Keleti-Kárpátokba kirándultak. Brassóban az ottani magyar gimnáziumban szálltak meg. Fogadásukra az Erdély-szerte ismert matematikatanárt, Zsidó Dónátot jelölte ki az igazgató.

A tanár úr kezét nyújtotta Gézának.

– Zsidó vagyok.

Géza válasza pillanatot sem késett.

– Nem tesz semmit.

A történet híre eljutott Schön Pistához, a Magyar Vegyes akkori igazgatójához, aki az iskola életének egy könnyedebb pillanatában felsorakozott Géza előtt.

– Zsidó vagyok.

Mire Géza:

– Látszik.

Schön István igazgatóskodását a volt Katolikus Gimnázium élén némely fajvédők nem vették szívesen. Miután leváltották, s az intézet egy Aradon még alig ismert új igazgatót kapott, a városba látogató és iskolája sorsáért aggódó egykori diák Szántó György tanár úrhoz fordult.

– Ment az egyik zsidó, most kaptatok egy másikat.

– Ne beszélj zöldeket. Ezt a váradi premontrei szerzetesek nevelték, tetőtől talpig keresztény.

– Ti nem tudjátok, ez egy váradi zsidó gyerek.

Szántó Gyuri elgondolkodott.

– Rossz az értesülésed. Lejárok vele futballozni a tornaterembe. Utána együtt zuhanyozunk…