Világkiállítás Milánóban (II.)

Az Expo a gazdasági, műszaki és kulturális, valamint a gasztronómiai megmutatkozás kiváló lehetősége. A pavilonokban egymást követik a rendezvények. Szeptember slágere a divat 100 éve volt. Látogatásunk idején, október 14-én 82, másnap 85 esemény közül válogathattunk. Október 16-án pedig az Élelmezési Világnap adott újabb alkalmat e világméretű gazdasági, társadalmi és egészségügyi probléma megvitatására, az élelmezés és a gasztronómia, illetve a kultúra kapcsolatának sokoldalú megvilágítására. Pár nappal későbbre dokumentumfilmek nemzetközi fesztiválját hirdették a szórólapok. De a „szürke hétköznapokon” is népi együttesek, neves előadóművészek és zenekarok tucatjai léptek, lépnek színpadra. Nem hiányozhat az opera és a balett sem, végtére is a világ első számú operaházának városáról van szó. A félévi nyitva tartás alatt nem kevesebb, mint 7 ezer (!) rendezvényt iktattak műsorba a szervezők.

Ez is egy üde színfoltja az idei Expónak.

Különösen iparkodnak azok a nemzetek, amelyek az elkövetkező években lesznek e világméretű seregszemle házigazdái. A törökök például jövőre Antalyában, a virágok tematikájú kiállításon remekelhetnek. Pavilonjuk előtere máris ízelítőt nyújt abból, mivel rukkolhatnak ki 2016-ban. Kazahsztán két év múlva lesz rendező ország. Bemutató csarnoka méreteiben és kivitelezésében már most érzékelteti, hogy gazdaságilag is számolni kell vele. Folklórja pedig a látottak alapján is lenyűgöző.

Az Expo egy kicsit az olaszokkal is „felejteti” vagy inkább háttérbe szorítja Európa egyelőre gyógyíthatatlannak látszó betegségét, a migránsok lavináját. Itt most az a legfőbb cél az, hogy a Milánót elözönlő hazai és külföldi vendégek jól érezzék magukat, kedvező benyomásokkal távozzanak. A két főkapunál menetrendeket helyeztek el, hogy minden vendég a leggyorsabban tájékozódjék, hogyan és mivel juthat haza. A vasúti magántársaságok ultramodern szerelvényei Torino, Bergamo, Como, Monza, Brescia, Velence stb. irányába szinte óránként szállítják az utasokat. A szállodákban mégis panaszkodnak: több külföldi látogatóra számítottak.

Minden viszonylagos.

Ha a város idegenforgalmi nevezetességeinek környékén hullámzó tömeg alapján ítélkezzünk, azt kell hinnünk, hogy Milánó jelenleg „a világ közepe”. Rengeteg az ázsiai, mindenre kíváncsi látogató. A Scala operaház múzeuma (a díszes előcsarnokba beengednek, a nézőteret egy páholyból csodálhatjuk meg) előtt kígyózó sorban minden második ember kínai, japán, netán maláj. A késő esti órákban pedig szép számmal keresik fel Milánó bohém negyedének, a Brérának sétáló utcáját, hogy jót mulassanak a hideg ellenére is zsúfolt teraszok környékén kis asztalok mellett tanyázó „jövendőmondók”, „lélekbúvárok” jóslatain.

A tudomány mellett itt békésen megfér a mágia is.

Furcsa szimbiózisa ez az észak-olasz metropolisnak.

A látogatók közt rengeteg a fiatal. Az iskolák csoportosan hozzák ki a gyermekeket. Az egészen kisiskolásokat is. Még a késő esti órákban is lépten-nyomon beléjük botlunk, halljuk zsibongásukat. Sárga egyensapkát viselnek, hogy könnyen felismerhetők legyenek és a nevüket, címüket tartalmazó kitűzővel járnak, ha netán a tömegben elsodródnának és leszakadnának társaiktól.

A rendezők a fiatalok számára külön Expo-útlevelet készítettek. Ebbe gyűjthetik be a különböző országok erre a célra készített díszes pecsétjeit.

Azon nyugodtan lehet vitatkozni, hogy az évenkénti Expók mennyire érik meg a rendező ország, illetve a résztvevők csillagászati méretű költségeit. A pavilonok megtervezésére pályázatot írnak ki és hatalmas a versengés, hiszen óriási a lehetőség a kiugrásra, vagy a tervező csoport, cég hírnevének további fényezésére. A Sevillában, 1992-ben megrendezett kiállítás Makovecz Imre tervezte magyar pavilonja például akkoriban általános elismerésben részesült. Nagy kár, hogy a remekmű utóéletéről nem gondoskodtak. De ez sajnálatos módon más nemzetekkel is megesett. Tisztes távolból nézve (idén áprilisban az andalúz város egy futurista építményének tetőteraszi kilátójáról vettük szemügyre) az egykori spanyolországi kiállítás színhelyét, elhagyott csatatérre emlékeztetett.

Néhány sokatmondó számadat a kiállításról: a kiállítás teljes projektje mintegy 4 milliárd euróba került. A közel 40 ezer alkalmazott mellett 36 ezer önkéntes is segédkezik. A résztvevő országok mellett nemzetközi szervezetek, civilszervezetek, cégek tucatjai vettek részt a pavilonok felszerelésében, a rendezvények lebonyolításában.

Idén egyre több szó esik e pavilonok utóéletéről. Annál is inkább, mivel közeleg a kapuzárás ideje. Mi lesz a sorsuk ezután? Az tény, hogy a nagy és gazdaságilag prosperáló országok számára egy ilyen megmutatkozás presztízs-kérdés is, míg a kisebbeknek kiváló lehetőség a „kiugrásra”. A városszéli hatalmas terület közlekedési összekötetése jó. Infrastruktúrájának fejlesztésére tekintélyes összeget ruháztak be. Feltételezhetően a nagyváros egyik új, az egészséges életmód és az új energiaforrások lehetőségeit alaposan kiaknázó lakónegyede épül majd itt ki. De ez még a jövő zenéje.

Egy ilyen világméretű rendezvény egyik könnyen leszűrhető tanulsága az, hogy korunk egyik sarkalatos problémája a világ minden részén élő lakosság élelmezésének megoldása, a környezetvédelem és az egészséges életmód. A fenntartható jövő érdekében pedig szükség van a kreativitás és az innováció szüntelen ösztönzésére.

Másként (még inkább) bizonytalan a jövő.