Visszarendeződni: Ő, te, én

Van, amikor az ember úgy érzi: menni kell. El kell indulni Isten felé, önmaga felé. Vissza kell térni a forráshoz, hogy megtisztulva újra eszköz lehessen a Teremtő kezében. Tóth János 2007-ben indult el először. Nem vonzotta az El Camino. Keletre ment, 850 kilométert gyalogolt Erdélyország évszázados Mária-kegyhelyei felé. A csíksomlyói Mária-szobor előtt térdelve nem gondolta, hogy ezután időről-időre útra kell kelni. Idén immár hetedszer indult el gyalogosan a még alakulóban lévő dél-erdélyi Mária-úton.

Április 23-án kelt útra a Pécs-közeli Máriagyűdön. Május 3-án kelt át Nagylaknál a határon és Máriaradna érintésével érkezett meg Hunyad megyébe. Csernakeresztúri szállásadóinál találkoztunk.

–  Hogyan kezdődtek ezek a zarándoklatok? Mi késztette, hogy útra keljen?

– Nem tudom. Egyszer éreztem, hogy mennem kell. Sokan emlékeznek 2004. december 5-re. Az rengeteg dolgot indított el bennem. Nem tudtam, hogyan fogok ezután a határon túli barátaim szemébe nézni. Édesapám felvidéki, a mai Szlovákia területéről rugdaltak ki bennünket. A Jóisten kegyelméből alkalmam volt bejárni Kárpátalját, Erdélyt, Délvidéket is. Mindenhol vannak barátaim. Én Siklóson élek, soha nem megyek máshova, csak a mi templomunkba. De 2005 pünkösdjén Máriagyűdre mentem, és ott történt valami. Éreztem, hogy cselekednem kell. Hogy tennem kell valamit, de még nem tudtam pontosan hogy mit. Aztán az is kiderült. Teológiát is végeztem, és egyre inkább azt tapasztaltam, hogy nagy gondok vannak a családjainkban. Nem csak az erdélyiek által anyaországként emlegetett Magyarországon, de itt is, a határon túl is. 2007-ben találkoztam Tóth János csernakeresztúri plébánossal. Ő akkor készült az El Caminóra. Ő az egyetlen, aki végigjárta a Mariazell–Csíksomlyó útvonalat, a déli Mária-út teljes hosszát. Én csak Máriagyűdtől járom, immár hetedszer és a családjainkért ajánlom fel.

– Mi az, amitől úgy érzi, hogy „indulni kell”?

– Sohasem tudom, mikor és miért kell elindulnom. Úgy van, hogy kapok egy képet, aztán a hátuljára a szöveget, és mikor ez megvan, akkor tudom, hogy nekem menni kell.

– Honnan kapja a képet?

– Nem tudom honnan. Csak úgy megjelenik az életemben. Két éve kaptam ezt a képet, amivel most útra keltem, egy könyv borítóján. A világ Győzelmes Királynőjét ábrázolja, az utolsó hercegprímásunk palástján. Egy éve szívinfarktusom volt, akkor kaptam meg a szöveget hozzá. Az orvosaim nem nézték jó szemmel, hogy több száz kilométeres gyalogos zarándoklatra indulok. De van egy fiatal doktornő, Jézus-korú és azt mondta, megcsináljuk.

– Merre vezet ez a zarándoklat?

– Máriagyűdről indulok. Mohács, Hercegszántó, Ásotthalom, Szeged, Makó, Pécska, Arad, Angyalkút érintésével érek el Máriaradnára, napi 25-33 km közötti távot gyalogolva. Innen Déván, Gyulafehérváron, Balázsfalván áthaladva érkezek meg Szőkefalvára. 2014 óta itt mindig megállok. Itt magánkinyilatkoztatásban jelent meg a Szűzanya. Nem mindenki tudja ezt elfogadni. De én elfogadom. És úgy gondolom, hogy annak az útvonalnak, mely a Mária-kegyhelyeket köti össze, érintenie kell Szőkefalvát. És természetesen Csíksomlyóig megyek. Idén le van szervezve, hogy kimegyek az ezeréves határhoz. De nem tudom még, hogyan lesz. Bedagadt a lábam. Ez a kereszt az utamhoz.

– Mit hoznak az életébe a zarándokutak?

– Szent meggyőződésem, hogy csak eszköz vagyok a Jóatya kezében. Nem az én dolgom. Ha ő ezt kérte és elvárja, megad hozzá mindent, akkor nekem egyetlen dolgom van: hogy ezt végigjárjam. Rengeteg segítséget kapok, apró pici csodákat. Azok valójában előrevisznek. Ezt más is megkapja, csak nem vesszük észre. Mert csodát él meg az anyuka, amikor megfogja a gyermeke kezét. A most magammal hozott kép hátán a kétnyelvű (román, magyar) szöveg utolsó sora: A naponta együtt imádkozó család együtt is marad. Erre kérek mindenkit, akivel útközben találkozom. Hogy imádkozzanak együtt. Akkor a legnehezebb, amikor egymásra nézünk, és villámlik a szemünk. Nehéz akkor leülni imádkozni. De egy-két nap után teljesen elsimul. Mondták, akik kipróbálták. Korábban is olvasták a Bibliát, és imádkoztak egyedül. De azután, amikor kipróbálták a családi közös imát, valami csoda történt velük.

– Ez ilyen egyszerű? Úgy érzi, menni kell és elindul?

–  Nyugdíjas vagyok. Adott az Isten időt, és minden adott. Nem mondom, hogy a családom nem ágál ellene, de tudják, hogy elég akaratos vagyok ahhoz, hogy ha menni akarok, akkor megyek. Nem tudok vitatkozni. Ha egyszer kaptam egy meghívást, akkor kész. Én nem tudok a Jóistennel vitatkozni.

– És ez mindig így volt? Mindig ilyen egyértelmű volt a küldetés?

– Mindig így volt. Nem tudom most az életem egész történetét elmondani. Hosszú volna. De öregségemben úgy gondolom, hogy készítettek erre az útra. Minden, ami történt korábban az életemben erre készített. Nem voltam a korábbi rendszer barátja. Büntető zászlóaljban voltam katona, pedig nem voltam bűnöző, nem követtem el semmi törvényellenest. Amit azonban ott tanultam, két év alatt, az hasznomra van. Dr. Barlay Ödön Szabolcs ciszterci szerzetes paptanár vitt ki az erdőbe, ő vont be a cserkészetbe. A cserkészettől is sokat kaptam. Isten kegyelméből bejártam Erdély hegyeit. Rengeteget tanultam a pásztoroktól. Valamiért mindez kellett. Szent meggyőződésem, hogy készítettek erre az útra. 2019-ben két lovassal jöttem. Pontosabban ők Tornyától kapcsolódtak be. Akkor megálltunk Máriaradnán, beszélgettünk ft. Reinholz Andreas kanonok plébánossal. Radnának a békediktátumig  a Szabadka-Szeged vonalig terjedt a vonzáskörzete. Ez az egyik legrégibb, fél évezredes Mária-kegyhely a térségünkben. A temesvári megyés püspök tavaly október 8-át, a Magyarok Nagyasszonya ünnepét jelölte ki a máriaradnai zarándoklat megszervezésére. Reméljük hagyománya lesz.

– Említette a két lovas kísérőt... De alapjában egyedül szokott zarándokolni. Jobb így?

– Időnként vannak kísérőim egy-egy szakaszon. De többnyire egyedül megyek. Valójában soha nem vagyok egyedül. Ha nincs útitársam, többet tudok Istennel beszélgetni, imádkozni, énekelni. Rengeteg terhet tesznek rám. Az északi Mária-út zarándokai füzetbe írják a kéréseket. Én nem írom füzetbe. De nagyon sokan elmondanak dolgokat az életükből, imát kérnek. Van, hogy félpercnyi találkozás során hangzik el a kérés. Van, hogy ki sem mondják, csak érzem, hogy nekem azt vinnem kell. Rengeteg bú, baj van. Van, amiért imádkozni. A sátán sok mindent felforgat a világunkban. Ma az értékrendünk a személyes névmásaink sorát követik: ÉN, te, ő. Az első helyen én vagyok, aztán te, s valahol a végén Ő, az Isten. A sátán folyton szajkózza, hogy neked minden kijár. Azt nem mondja, hogy ha pénzed van, megveheted a boltból. Csak, hogy neked kijár. A mi öregszüleink, ahogyan én mondani szeretem a nagyszülőknek, még úgy éltek, hogy a sorrend Ő, te, én volt. Adjon Istent köszöntek, és minden gondolatuk úgy kezdődött, ha Isten úgy akarja. Aztán jött a te, aki szemben ülsz velem, aki ott vagy mellettem, ott vagy az életemben. És csak azután az én.  Kicsit hibbantnak néznek otthon, mert úgy köszönök el a postán, az áruházban, hogy Isten áldja. Mindenütt úgy köszönök. Az édesanyáknak általában ilyenkor felragyog a szeme. Az édesanyák csodálatosak. Ki kell próbálni. Visszaengedni Istent az első helyre. Az ő végtelen kegyelméből van mindenünk. A gyermekünk, az egészségünk, az életünk.

– Mikor érkezik meg Csíksomlyóra?

– Pünkösd előtt két nappal tervezem a megérkezést. Mindig van két nap toleranciaidőm, hogy ha valami történne, négykézláb is elérjek. Érdekes, hogy a Jóisten kegyelméből mindig megkapom azt a félórát, hogy Somlyón egyedül lehessek a Szűzanya lábainál. Az egy egészen különleges dolog.  Egész úton érzem a kegyelmet. 30 napot gyalogolok. Általában plébániákon szállok meg. Nagy szervezési munkát igényel. Van, hogy elindulok, és egy-két szállás még bizonytalan. Most is Algyógyon kellene lennem, de itt vagyok Csernakeresztúron. Sokat köszönhetek Tóth János atyának is. Ő végigjárta a Czestochowa–Medjugorje utat is. Többször találkoztunk. Sokat számít, hogy van zarándoklevelem. A mindenkori püspökünktől kapom. Az elsőt az akkori családreferens adta. Ez is fontos. Mert biztonságot ad a befogadónak, hogy nem egy zsiványnak ad szállást. Egy-egy szakaszon helyi kísérőim is vannak. Most Hunyad megyében Daradics János cserkésztiszt testvérem kísért el egy darabig Algyógy felé. Sokat beszélgettünk. Sok a tennivaló ezen az úton, hogy lehetővé tegyük másoknak is a zarándoklatot.