Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenete az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján

Március 15-e minden magyar ünnepe. A magyar szabadság ünnepe, annak a reménynek és hitnek az ébrentartása és megerősítése, mely szerint igazi emberi életet csak szabadságban lehet élni.

Az önkény, az elnyomás ellen lázadókat, a magyar szabadságharc fáklya vivőit 165 évvel ezelőtt az önkény és elnyomás megszüntetésének vágya, a szabadság magasztos eszméje, a szabadon építkező nemzetbe vetett hit indította útra.

165 év elteltével büszkén emlékezünk rájuk és valljuk, hogy az ő céljaik a mi céljaink is, az ő értékeik a mi értékeink is. Az ő törekvéseik előtt tisztelegni, példamutató életüket megismerni, tanulni tőlük, nem csak kötelességünk, de kiaknázhatatlannak tűnő forrásunk és esélyünk akkor, amikor tovább gondoljuk az 1848-as forradalom üzenetét, a ma élő nemzedékek számára újból és újból megfogalmazzuk.

Minden kornak és minden nemzedéknek megvolt és megvan, s a tévedés kockázata nélkül mondhatjuk, hogy a jövőben is meglesz a maga szabadságharca, amelyet fel kell ismernie és meg kell vívnia.

Így nekünk, ma élő, és családjainkért, nemzetünkért dolgozó magyar embereknek is megvan a mi szabadságharcunk, és holnap is meglesz és holnapután is, mert a szabadságért, szabadságunkért nap mind nap meg kell küzdenünk. Sőt, az élet arra tanított meg bennünket, hogy vannak időszakok, amikor olybá tűnik, mintha mindent elölről kellene kezdenünk. Így van ez, hölgyeim és uraim, mert azt is megtapasztaltuk, hogy az alapértékeink közül a szabadság kerül mindig először veszélybe.

Azt tapasztaltuk meg, hogy ma is sokan vannak, akik a szabadságunktól akarnak megfosztani, jogainkat akarják korlátozni, szolgasorsba akarnak taszítani, mert tévesen ítélik meg a világot és benne az embert és a nemzet sorsát. Tévesen gondolják azt, hogy az ő szabadságuk attól lesz több, ha a miénk kevesebb! Nekünk először ezt a tévhitet kell eloszlatnunk, és azt kell mondanunk, hogy senki, sem román, sem szlovák, sem szerb, a Kárpát-medence egyetlen népe sem lehet szabad addig, amíg a térségben élő magyar nemzeti közösségek szabadságát korlátozzák. Mert igazi, valós szabadság csak akkor van, ha mindenki szabad, és szabadságának felelősségét vállalja. Azt üzenjük ma mindenkinek, hogy mi nem azért akarunk szabadok lenni, hogy elvegyük mások szabadságát. Mi azt mondjuk, hogy együtt akarunk és tudunk szabadok lenni, mint ahogy ’48-as elődeink is Európa elnyomott népeivel együtt küzdöttek az elnyomás ellen, a nemzet szabadságáért. Ezt megtanultuk a mi ezer éves történelmünkből és ezt a tanulságot ajánljuk mások figyelmébe. És azt kérjük, a leghatározottabban követeljük, hogy ne akarják elvenni a nyelvünket, ne akarják korlátozni az anyanyelvünk használatát, és azt akarjuk, hogy hivatalosan is ismerjék el a magyar nyelvet Erdélyben, ott, ahol a magyar közösségünk él, és ez jelenjen meg az ország Alkotmányában is. Azt kérjük, hogy ne akarjanak megfosztani nemzeti és közösségi szimbólumainktól, a székely zászlótól, a magyar zászlótól, mert sem tiltás, sem parancs nem fog rajtunk, mert nem engedjük, és meg fogjuk, meg tudjuk védeni mindazt, ami minden embert, minden nemzetet szabadon megillet. És azt kérjük az ország végrehajtó és törvényhozó hatalmától, hogy ne éljen vissza a hetven százalékával és sem Székelyföldet, sem a Partiumot ne akarja szétdarabolni a közelgő régiós átszervezéskor, mert nem fogadjuk el, és minden erőnkkel megakadályozzuk azt. Innen üzenjük, hogy nem az állampolgár van az államért, hogy annak alattvalója és szolgája legyen, hanem fordítva: az államnak kell szolgálnia az állampolgárt és a nemzeti közösségünket. Nem akarunk senkitől semmit elvenni, csak a minket megillető és rólunk szóló döntéseket mi magunk akarjuk meghozni.

Azok, akik értetlenkednek a mi törekvéseinket illetően, azoknak mondom lassan, hogy értsék: ez az autonómia, ezt akarjuk mi, szabadon dönteni a minket érintő kérdésekben!

Tanulságokról beszélünk, a múlt üzenetéről. A sokféle tanulságból most egyet hadd fogalmazzak meg. Akkor, amikor nemzeti értékeinkről és céljainkról van szó, kerüljük el elődeink egyik csapdáját. Ne ismételjük meg azt a tévedésüket, amely az 1848-as szabadságharcnak a vesztét okozta. Ma bátran kimondhatjuk, hogy 1848-ban nem Kossuth harcolt Görgeyvel, nem Kossuthnak kellett volna harcolnia Görgeyvel. A magyarok ellenfele az osztrák önkényuralom volt.

Ma, a 21. században, a mi nemzedékünk szabadságharcában nekünk nem egymással kell harcolnunk. Mi nem egymás ellenfelei vagyunk. Nekünk nincs egymással vitánk a szabadságunkat illetően. Mi nem egymást akarjuk legyőzni, nekünk még annak látszatát is el kell kerülnünk, hogy egymás ellen fordulunk. Mert ez lehet, ez lesz a vesztünk.

Nekünk ma is, a mai kor eszközeivel, nem ágyúval, nem karddal, nem egymás vérét kiontva, azokkal kell harcba szállnunk, azok a mi ellenfeleink, akik a mi jogainkra törnek, azoktól meg akarnak fosztani, azokat korlátozni akarják, akik szétdarabolni, megosztani akarnak minket. Nekünk velük kell megvívnunk a szabadságért való harcot. Nekünk őket kell meggyőznünk, nekünk ő velük van elintéznivalónk, nem egymással, nem magyarnak a magyarral!

Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak látnunk kell azt is, fel kell ismernünk azt is, hogy csak az egymásra figyelés, az összetartozás, a szolidaritás és kölcsönös tisztelet, egymás melletti kiállásunk hozza meg a sikert. Úgy egymásra vagyunk utalva, mint az emberi test minden része, szerve: kell az érző szív, a szárnyaló lélek, a dolgos kéz, a bölcs ész ahhoz, hogy jövőnket megtervezzük és felépítsük. Ezek közül egyik sem hiányozhat, mert bármelyik hiánya, vagy rossz működése lebénít bennünket.

Nekünk a szabadság nem ideológiai kérdés, nem ideológiai viták elméleti problémája, nekünk a szabadság nem lehet a megosztás terepe, mert nekünk a szabadság ezeknél sokkal több, sokkal fontosabb: nekünk a szabadság a jövőnk záloga, nekünk a szabadság nemzeti létünk legfontosabb ügye!

2013. március 15.