A Vérnász főpróbája vastapsos sikert aratott

Kölcsey Diákszínpad szombaton a minorita kultúrházban nyilvános főpróbát tartott, Federico García Lorca Vérnász című drámája előadásának végső előkészületeibe tekinthettek bele az érdeklődők. 

Az előzetes információk szerint Faragó Zénó színművész, a diákszínpad rendezője számos meglepetést tartogatott a nézőknek. És ezek nem is maradtak el.

A szervezőket is meglepte, milyen sokan voltak kíváncsiak a nyilvános főpróbának beharangozott eseményre. Főként ilyenkor, télen, a hírhedten hideg minorita kultúrház nagytermében. A tavasziasra-ősziesre megenyhült időjárás azonban megtette a hatását, így – igaz télikabátban – senki sem fázott. Ehhez azonban a diákok produkciójára is szükség volt!...

Első meglepetésként, ha tetszik, premierként a nézőtér helyett a színpadra „terelték” a nézőket, ahol székek, lócák, asztalok várták őket, de többjük a színpad elejére szorult, vagy állni kényszerült. A második premier a nézőtér kínálta lehetőségek rendkívül kreatív és szellemes kihasználása volt: a székek kiváló búvóhelyként, ugyanakkor esetenként díszletként, játszótérként szolgáltak. A színház amúgy is egy kölcsönösen elfogadott konvenció, ezt Faragó Zénó ezúttal messzemenően kihasználta: minimális kelléktárral, stilizált, de annál hatásosabb mozdulatokkal – amire a diákok igencsak fogékonyak és kaphatók voltak! – olyan előadást varázsolt az azt vastapssal jutalmazó közönség elé, amiben korábban még bennfentesek kételkedtek. És ez is premier volt, nem is egy: maga a végeredményben takarékos produkció, ami akár a gazdasági krízis „javára” is írható, valamint maga a darabválasztás. Nem is lehetett más az első kérdés a rendezőhöz a megérdemelt tapsok után.

– Miért éppen a Vérnász egy diákszínpadra?

– Először is azért, mert szeretem Lorca művészetét, ráadásul eddigi hivatásos színházi tapasztalataim szerint a fiatalok olyan tisztán és előítélet-mentesen meg tudnak csinálni egy ilyen előadást, ahogy a felnőttek arra gyakran nem képesek. Ezt igazolta a mai főpróba-előadás is.

– A nézőtér nem igazán alkalmas súgásra. A szereplők, ritka kivétellel, kiválóan tudták az Illyés Gyula fordította nehéz, veretes szöveget, sőt, nem „diákosan”, énekelve, feldobott utolsó szótaggal adták azt elő...

– Nem használunk súgót, a szövegértelmezésre és a szép magyaros beszédre külön hangsúlyt helyezünk.

– Úgy tűnt, hogy az előadás 90-95%-ban készen van. Mikor lesz a bemutató?

– Ez túlzás. Szerintem amolyan 60%-osan kész az előadás. Kell még dolgozni rajta a hangsúlyokban, szövegértelmezésben, mozgásban és – amint színházi elfoglaltságom megengedi – valamikor tavasszal a bemutatóra is sor kerül.

– Egy spanyol drámához magyar zenei kíséretet választott. Miért?

– A szerző nemzetisége nem számít, a dráma témája ugyanis egyetemes: családok ellentéte, szerelem, kényszerházasság, szerelmi háromszög. El sem tudtam volna képzelni egy aradi, magyar nyelvű előadáshoz spanyol kísérő zenét. Ezért döntöttem a kalotaszegi, mezőségi mellett.

– Eredetileg nyilvános főpróbáról volt szó, ami esetenként az előadás megszakítását, rendezői közbelépést is feltételez...

– Meggondoltam magam, mondtam a gyerekeknek, hogy annyi nehéz próba után egy folyamatos előadás lehetőségét kívánom nekik nyújtani, és jól döntöttem: így sokkal jobban előjöttek a pozitívumok és negatívumok, és azok a gondok, amelyeket ezután kell megoldani. És a közönség is meggyőződhetett arról, hogy ifjaink mennyire hitelesen és őszintén átélték, alakították egyáltalán nem könnyű szerepüket.