Aktuális közéleti dráma Marosvásárhelyről, színjátszási csemege a Székelyföldről

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is bemutatkozott az Erdélyi Hét keretében Gyulán. A Kamaraterem rugalmas variálhatóságát kihasználva a színpadot középre, míg a nézőteret két oldalra építették fel az alkotók. Így mind fizikailag, mind mondanivalójában közel hozták hozzánk Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját, amely a norvég szerző egyik legjobb, ma is sok aktualitást tartalmazó remekműve.

A történetnek különösen érdekes hátteret adott Gyula, a fürdőváros. A dráma is egy fürdővárosban játszódik, amelynek gazdasága, fejlődési potenciálja egyértelműen a turizmusra épül, azon belül is a vendéglátás zászlós hajójától, a fürdőtől függ a sorsa. Ha azonban a prosperáló fiktív településünk hirtelen olyan problémával találja magát szembe, amely alapjaiban veszélyezteti az egész település jövőjét, akkor nagy kérdés, hogyan, milyen módon reagálnak rá a szakemberek, a városvezetés vagy éppen a polgárok. Nem maradhat ki természetesen a negyedik hatalmi ágként számon tartott sajtó sem. Állást kell foglalnia mindenkinek akkor, amikor az erkölcsi igazság versus a megélhetés lehetősége közösségi és egyéni szinten is szöges ellentétbe kerül egymással.

A fürdőorvos – aki nem mellesleg a város polgármesterének a fivére – döbbenetes felfedezést tett: a város virágzását alapjaiban biztosító fürdővíz, illetve ivóvíz mérgezett. A bonyodalmak itt kezdődtek, hogyan lehet(ne) eltusolni az ügyet, hogyan lehet(ne) lefaragni az átalakítás költségeit vagy ráterhelni a város polgáraira vagy épp a helyi költségvetésre. Mit szólnak hozzá az apartmantulajdonosok, akik egy hosszú, több éves fürdő bezárás ideje alatt elesnek éves bevételüktől. A Sebestyén Aba alakította dr. Tomas Stockmann fürdőorvos számára egyértelműnek tűnik a kérdés: nagyon is szimpatikus, ahogyan segíteni akar felfedezésével városa polgárainak. De minél erősebb benne az akarat, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, annál inkább elpártolnak mellőle korábbi társai.

Ibsen drámáját nem csak az események viszik előre. Akár kiszámítható módon, akár váratlan fordulatokkal maguk a karakterek is változnak, pont úgy, ahogyan a politika – és ne menjünk el szó nélkül emellett –, a saját érdekeink megkívánják. Ezt a változást a marosvásárhelyi társulat nagyon finoman érzékeltette velünk, még a kisebb mellékszereplők is hangsúlyos változáson mentek keresztül az előadás alatt. Többször olyan érzésünk lehetett, hogy mindenki meg akarja ragadni azt a rövidebb-hosszabb játékidőt, amit Keresztes Attila rendezőtől kapott, és abban elsősorban ezekre a személyiségváltozásokra fókuszált. Talán legszebb példája ennek az ívnek a Bartha László Zsolt alakította Billing újságíró, akinek érdemes a mozdulatait, a megnyilvánulásait figyelni – például teljesen feleslegesen megigazítja a mikrofont a polgármesternek, hanyag vagy feszült tartása a különböző székekben mind a változásokról árulkodik.

A csúcspont minden bizonnyal a dráma végén megrendezett népgyűlés, amelyet a rendező ügyesen, a nézőket is sikeresen bevonva tett még feszültebbé. Rövidebb időre megszakítva az ülést, párbeszéd és vita alakult ki a dráma mondanivalója és az aktuális valóság között a színészek és a nézők együttes aktivitásának köszönhetően. Érdekes volt látni, hogyan hatnak egyes nézőkre a magyar főváros jelenlegi vezetésének narratívái. Milyen gyorsan lehetséges leszerelni, és görbe tükröt állítani a sokszor hangoztatott balliberális vélemények elé, ha nem elégedünk meg a felszínnel, hanem tényleg értelmezzük a demokrácia alapvető fogalmait és a hozzá tartozó valóságot. Ezért kell kiemelnem Henn János Aslaksen úr karakterét, a nyomdatulajdonost, a háztulajdonosok szövetségének elnökét és az Antialkoholista Liga első emberét. A színjátszás és az azonnali kérdések órájának műfajában is kimagaslót nyújtott a színész.

A zárónapon különleges színházi csemegében volt részünk. Carlo Goldoni Két úr szolgája című darabját láthattuk Barabás Árpád rendezésében a kézdivásárhelyi színház szervezésében. Az Udvartér Teátrum nem először tett le az asztalra magas színvonalú produkciót. 2019-ben a Budapestre hozott Grönholm-módszer is felejthetetlenre sikerült, így joggal reménykedhettünk, hogy a Goldoni-darab is sok érdekességet fog tartalmazni.

Az előadás előtt egy kis brosúra ismertette meg velünk a commedia dell’arte játékstílust. Ezt a művészi megközelítést Magyarországon kevesen ismerik, mivel nem műfajról, hanem előadásmódról van szó. A magyarországi színházak realista megközelítése pedig inkább a cselekményre fókuszál.

A commedia dell’arte jelentése a színművészetre, mint mesterségre utal, vagyis vérbeli színművészek profi, de éppen ezért akár groteszkbe is hajló előadását várhatja a nézőközönség a Goldoni-darabban is. A gyulai Tószínpadra átültetett több erdélyi színház munkatársát felölelő darab megnyerte a közönség szívét. Az előadás után a nézőtérről kifelé is a színészek játékáról szólt a beszélgetés, és egybehangzó dicséret illette a művészeket.

A cselekmény maga a napfényes Velence városában játszódik, olaszosan könnyed és vérbő. Az események szálai összekuszálódnak, természetesen sok félreértés és félreértetés adta meg a humor forrását, de a közönség ebben a könnyed darabban nem véletlenül remélte, hogy a végén minden probléma, nézeteltérés rendeződik, és végül a szerelmespárok is egymásra találnak.

Mindez azonban olyan előadásmódban, amelyet nem lehetett könnyű előadni. Mindennek és mindenkinek másodpercre pontosan kellett működnie, minden nyakatekert gesztusnak a helyén és idejében kellett megszólalnia, megjelennie. Közben olyan mozdulatokkal dolgoztak a szereplők, amelyek szokatlan, akrobatikus elemeket tartalmaztak. S mindezt végig a közel 2,5 órás előadáson keresztül kellett megteremteni.

Külön ki kell emelnem a főszereplő, Truffaldino karakterét megjelenítő Vass Csaba játékát. Szinte végig a színpadon volt, s ha valakinek, akkor neki tényleg kijutott a speciális, nyakatekert mozdulatokból. De nagyszerűt alakított Tóth Jess, Beatrice megformálója, Pascu Tamara (Clarice), Pantalone úr szerepében Lung László Zsolt, vagy éppen Jakab Tamás Florindot keltette életre.

Ahhoz képest, hogy a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Erdély legkisebb színházának tartja magát, folyamatosan és magas szinten tudja bizonyítani érdemeit az összmagyar színjátszásban. Csak így tovább, remélem, jövőre is viszontlátjuk őket!

A képek a Gyulai Várszínház tulajdonát képezik. További képek a Gyulai Várszínház facebook oldalán találhatóak.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója