Az igazságszolgáltatás palotája

A fenti rovat elindításakor érthető módon nem állt szándékomban intézményekről is írni, csupán egykor magánkézben lévő, felújított épületekről. Most azért teszek kivételt, mert a törvényszék esetében meglepően rövid idő alatt végzett jó munkát a felújítással megbízott cég (cégek.) Így is lehet. Hát persze, mondhatná joggal az olvasó, a bírósággal, ügyészséggel, az ügyvédi kamarával, jogászok hadával nem „kukoricázunk.”

A négy utcára néző hatalmas épület 1892-ben, a századforduló utolsó időszakában, közvetlenül a Maros első gátrendszerének megépítése után lett a városi park, az épülő Erzsébet királyné (ma Vasile Milea) út és Maros-part reprezentatív épülete. Szinte mindenik, a város e természeti adottságát és büszkeségét ábrázoló korabeli képeslapon látható.

Hogy melyik épület töltötte be korábban ezt a szerepet? A XIX. század utolsó évtizedeiben a főutcán 1871-ben épült „megyeháza” egyben a bíróság székhelye is volt. Két évtized alatt igencsak kinőtte a dinamikusan fejlődő belváros.

Az új törvényszéknek külsejében is igazodnia kellett a rendeltetéséhez. Eklektikus stílusa, erkélyei, homlokzata, bejárata, folyosórendszere mindezt a komolyságot, hivatalosságot és elhivatottságot igyekszik hangsúlyozni. Bejárata dór stílusú oszlopokkal díszített. Az Eminescu parkra néző tárgyalási nagyterem (díszterem) időnként kamarahangversenyek, zenei szólóesték színhelye. Boltíves ablakai reneszánsz és barokk stílus keverékei.

A két világháború közötti évtizedekben az épület főbejárati részét, oldalsó traktusát emelettel magasították. Az ’50-es években a Marosra néző tömbben börtön is volt. Az épület hátsó traktusában rövid ideig az építészeti szaklíceum néhány osztálya várt saját iskolaépületének a felépítésére. Nem tűnt túl szerencsésnek a két egymástól merőben eltérő intézmény közelsége, közössége, de idővel ez is megoldódott. A „hagyomány” azonban pár éve megújult. Mostanság a Marosra néző, jócskán megmagasított épületrészben a belügyhez tartozó egyik szakágazat jövendő dolgozóinak kiképzése folyik. Karnyújtásnyira innen, az egykori Constructorul evezősház udvarán (most a Goldi egyetem felségterülete”) hét közben autók sokasága parkol.

Az épület külső felújításánál, főleg a megvilágításánál nem spóroltak az égőkkel. A törvényszék minden oldala az esti fényben a körút egyik ékessége és értékes építészeti öröksége.

Napjainkban jegyzői és ügyvédi irodákkal teli a Milea utca. Az ember önkéntelenül is ráérez: ez az igazságszolgáltatás „negyede.”

Erre járva, gyakran eszembe jut egykori osztálytársam jogász szüleinek bölcs mondása. Barátom édesanyja egyike volt az első erdélyi magyar ügyvédnőknek.

Kérdeztem kamaszként szüleit, milyen érzés egy ilyen „szigorú” intézményben dolgozni. A jó humorú Ráduly ügyvédházaspár azt vallotta, hogy a törvényszékre csak akkor megy szívesen az átlagember, ha örökösödési perben érdekelt. Más helyzetben, szerencsésebb ha „nem akad itt dolga”.

– No, de akkor miből élnénk, mi? – zárták le költői kérdéssel a témát.