Az újságíró Pataki Gézától búcsúztunk

Tisztes korú, tiszteletreméltó embertől, jó kollégától búcsúztunk az elmúlt hét végén Temesváron.

A 93. életévében járó Pataki Gézát szólította el közülünk a Mindenható, szűkebb pátriánk újságíró közösségének nagy öregjét, aki több mint négy évtizeden át lankadatlan kitartással szolgálta a magyar sajtót. Naponta járta az utat otthona, a szerkesztőség és a nyomda között. Mert ez volt a napi programja, ez volt az élete. A család és a munka között osztotta meg önmagát. Nem tartozott a sors kegyeltjei közé, az ő nemzedéke korán megtanulta, hogy a mindennapi kenyérért meg kell dolgozni, a gyerekeket fel kell nevelni, s az arra érdemes embert meg kell becsülni. Géza idős koráig hű maradt az elveihez, az újsághoz.

Újságíróként 1950-ben került a Szabad Szó napilaphoz, és az ipari rovat vezetőjeként, később pedig szerkesztőségi titkárként dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig. Róla elmondható, hogy kijárta az életiskolát: tanított és maga is tanult. A munka és a család gondja mellett földrajz-történelem szakos diplomát szerzett, fegyelem, pontosság jellemezte, hivatástudata, szorgalma példaértékű volt. Az akkori hatalom a kisembereknek járó legnagyobb kitüntetéssel, a Munkaérdemrend III. fokozatával ismerte el munkásságát. Fáradhatatlan. Megszállottja a munkának – mondták róla a kollégák, és hangyaszorgalma megmaradt nyugdíjas koráig. Akárcsak az érdeklődése egykori lapja és a Nyugati Jelen iránt, amit naponta, illetve hetente várt és éhes mohósággal olvasott. Bizonyára némi büszkeséget, elégedettséget is érzett ilyenkor, hisz három gyermeke közül a legfiatalabb, mérnök fia, Zoltán, átvette tőle a stafétabotot, követi őt a pályán.

Szerető családja és tisztelői mellett egykori újságíró kollégái is ott voltak koporsója mellett, hogy elkísérjék őt utolsó útjára, akik pedig ezt nem tehették, a határon túl élők, most gondolatban róják le kegyeletüket Pataki Géza emléke előtt.