Dante: A pokol

Dante Alighieri (1265–1321) itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. 

Két éve emlékezett meg a világ halálának hétszázéves évfordulójáról.

A Divina Commediából egyébként legalább féltucatnyi film is készült.

Tegnapelőtt este az Aradi Kamaraszínház jóvoltából láthatta Gyabronka József (immár 71. évében járó Jászai Mari-díjas, meg sok más szakmai kitüntetésben részesült, számlálhatatlan színpadi és filmszerepben fellépett színész) főszereplésével, egy újabb fordításban (Nádasdy Ádám), az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadásában Dante remekművét. Illetve annak első részét. Aki egy ilyen – fergeteges nagyközönség-sikerre aligha számító – produkcióra vállalkozik, „az emberélet felén túl”, az csak egy nagyon bölcs, az élet mély értelmeit felfogó színész lehet.

Gyabronka József belevágott, egy „csont nélkül” 80 perces monodrámával.

Az átlagnéző, magamat is közéjük számítom, nehezen képes felfogni, mit jelent egy színésznek egy óra húsz percet egyedül, eszközök (csak minimális) színpadkép nélkül kiállva megbirkózni egy ekkora klasszikus szöveggel. Bár, Babitsra, fordítására gondolva, a mostani, a mindennapi nyelvhez közelebb álló és néhány, bár nem vagyok biztos benne, hogy feltétlenül szükséges aktualizálást is felvonultató – tehervagonok, teherautók stb. – szöveggel bizonyára valamivel könnyebb.

A színházat majdnem teljesen megtöltő közönség pisszenés nélkül nézte, hallgatta végig az előadást, hogy aztán felszabadultan, hosszasan és őszintén tapsolja meg a produkciót.

Amelyhez hasonlót, pláne egy hétszáz éve halott szerzőtől származót, nem mindennap hallhatni Aradon.