Emlékezni muszáj

A Jelen Házban múlt csütörtökön megtartott, igen jó hangulatú könyvbemutató végén szót kérő úriember elmondta: messziről érkezett az író kedvéért, akinek nagy tisztelője.

A (nem túl népes) közönség soraiban volt (egykori) nagyvarjasi – nagyvarnyasi, ahogy a helybeliek mondták –, tornyai, pécskai meg aradi, akik csak néztek egymásra: ki ez a pallérozott nyelvű, hetven körüli férfi? Amikor némi unszolás után elárulta, hogy ő Hegyi Csaba, a tornyai iskola egykor híres-nevezetes igazgatójának most Désről érkezett veje, agyba-főbe ölelgetették, minthogy rádöbbentek: hát tényleg…

De hogy kerül ide Tornya, a manapság sarkadi (Magyarország) lakosú szerzőhöz, Szabó Pityuhoz?

Úgy, hogy Nagyvarjasi Szabó Istvánba valamikor (maga talán azt mondaná: az ókor és középkor határán) nagyvarnyasiként a tornyai alma materbe járt.

Hogy írói nevében szülőfaluja neve is szerepel, azt jelzi: nemcsak hogy nem tagadta meg, de büszke is rá.

***

Hazudnék (bár miért tenném?) azt állítván, hogy N. Sz. I. írásainak – s most elsősorban, sőt kizárólag a történelmi témájúakra gondolok – minden mondatával, gondolatával egyetértek. Olykor itt-ott magyarságából adódó némi túlzást, (pozitív) elfogultságot vélek felfedezni. A hiba talán az én készülékemben van… De a történelem nem annyira egzakt tudomány, hogy ne adhatna helyet számos értelmezésnek, megközelítésnek, urambocsá! félremagyarázásnak.

A színtiszta igazságot mondom azzal: mindig nagy érdeklődéssel, örömmel és elismeréssel olvasom N. Sz. I. írásait. Szép, folyékony, minden témájában ízes magyarsággal megfogalmazott – nem olyan közönséges dolog ám ez manapság! –  mondatait, végül, dehogyis utolsósorban, egészen kiváló, minden írását beragyogó humorát.

A szerző Kolozsváron a Történelem–Filozófia Kar Filozófia–Történelem Szakán végzett, ott azonban (állítom, mert magam alatt is ott koptak a padok) humort nem tanítottak. Nem is lehet, akár Oxfordban sem: az vagy születik valakivel, vagy nem.

Nagyra becsült barátomnak a humor „születési hibája”, ami még a „komoly” témájú írásaiban is jelen van, mint ahogy élőbeszédes megszólalásaiban is.

Ezért is beszéltem a cikk elején egy igen jó hangulatú könyvbemutatóról, ami a szerzőnek köszönhető.

***

Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban nemrég megjelent, terjedelmében elég rövid, 136 oldalas, de annál töményebb Emlékezésre ítélve c. könyv bemutatóját Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vezette be. Azzal, hogy a szerző az Irodalmi Jelenben megjelent írásaiból válogatták.

A pécskai Nagy István – újabban Nagyvarjasi N. I. maga is Varnyason nőtt fel, bár Gyorokon született, s jó évtizede három-négy könyvet, sikeres Kalendáriumot együtt szerkesztettek – így ír az Előszóban (elfogadván értékelését), idézem: „Szövegei magvas, tartalmas, jó humorú értelmiségi kalandok. Teli masszív, hegynyi tárgyi tudással, és érzelmes érzésekkel, sokrétű tájékozottsággal és már-már szerelmes szeretettel”.

Amúgy a kötet három ciklusa Nagyvarjas és környékének múltjáról, Nagy magyarok sorsáról, és – szomorú időszerűségként – Oroszország és Ukrajna történetéről szól. És biztosra veszem, a történelemben valamelyes jártasságú olvasónak is nyújt újdonságot, meglepést. És kellemes, tartalmas, hasznos időtöltést.

Nagyon ajánlom mindenkinek.

Nagyvarjasi Szabó István Emlékezésre ítélve c. kötetét Tornyán és Nagyvarjason is bemutatta.