Farsang-visszhang

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a könnyű műfajú vigasságokat is komolyan kell venni. Tanúsíthatja ezt a kedves olvasó is, hisz hetekig közölte az újság, hogy mikor, hol farsangolnak, milyen műsor és zene várja a szórakozni vágyókat. Volt batyus mulatság, volt terülj asztalkám, a poharakba finom hegyaljai került, s a mozgásigényét is kielégíthette öreg, fiatal.

Öreg az országút! – mondták nevetve a temesvári magyar nyugdíjas klub tagjai, és hátrahagyva gondot, bajt, belemelegedtek a táncba. Sokadszorra szervezte meg számukra a farsangi mulatságot Béres Margit, a klub elnöke, és dicséretére legyen mondva, ezúttal is „megfűszerezte” a programot. Hangulatos játékot, háziasszonyokat próbára tevő memóriaversenyt szervezett, zenészeket hívott, díjazott, jó házigazda módjára mókázott a többiekkel, hisz farsang egyszer esik esztendőben, és a hagyománytisztelők böjtidőben nem mulatoznak – figyelmeztetett.

Böjtben nem való a dínomdánom, mert lehullik a szilva – idézte a régi öregeket Kovács Katica, akinek mindig helyén a nyelve meg a kedve, és ezúttal iskolásdit játszott Horák Erzsébet, Kókai Brigitta, Béres Margit társaságában, és a kapatos atyafit alakító Varga Pálhoz is volt egy-két keresetlen szava... Fehér Julianna a palacsintasütés tudományából, Tóh János és Balázs István zeneismeretből nyújtott maradandót, ugyanis fáradhatatlanul muzsikáltak.

A farsangolás azonban az idősek körében nem merül ki csak nótázásban, táncban. Az emlékidézés, a nosztalgiázás is terítékre kerül, és ennek nemcsak hangulata, de tanulsága is van...

Kalapáti László, a tősgyökeres resicabányai egykori tanító emlékképei ma is frissek, színesek.

– A gazdag kultúrélet lelke Dercze Ferenc, a magyar olvasókör, az ifjúsági csoport, a dalárda, a könyvtár vonzerőnek bizonyult a mi időnkben, a MADOSZ pedig az összetartozáson munkálkodott. Jó magyar szakemberek kerültek a nagy múltú resicabányai üzemóriásba, és olyan fiatalok szereztek magas fokú tudást, mint Barra Endre iskolaigazgató, a Varró család fiai, Józsi és Pisti, Sárközi Csaba, a Cziczeri-gyerekek, Éva és Laci... sok-sok arc tűnik fel előttem. Most, a nyolcvanon túl is feltöltődöm, hogyha az akkori közös munkára, a színvonalra, az együvé tartozásra gondolok. Hazadobban a szívem és fáj, hogy az évek folyamán alábbadtuk, és ezzel saját magunkat győztük le – mondotta.

Kérdés kívánkozik Kalapáti László szavaihoz: meddig lesznek még közös farsangok, van-e annyi erő és akarat az újakban, hogy tanuljanak a régiből és vállalják önmagukat?...