George Enescu és Arad

Ma délelőtt szűknek bizonyult az Aurel Vlaicu Egyetem rektorátusán a földszinti előadóterem, ahol bemutatták Lizica Mihuţ, az egyetem rektora George Enescu şi Aradul (George Enescu és Arad) című új kötetét, amely a nagy román zeneszerző és hegedűművész életének aradi vonatkozásait járja körül. 

Nemcsak Arad zenei és közéletének jelentős személyiségei voltak jelen, hanem más városokból, így Bukarestből és Temesvárról is érkeztek meghívottak.

Helyszűke miatt nyilván nem lehet a bemutató minden hozzászólójának a szavait idézni, ám azt mindenképpen le kell szögezni: a kötettel Arad művelődési életének jelentős vonulatát sikerült dokumentálni. Főként azzal, hogy a szerző mintegy a háttérbe vonult, és elsőbbséget biztosított az első világháború előtti, két világháború közötti, második világháború utáni, majd 1990 utáni helyi sajtóból vett szinte teljes szemlének, valamint a szakembereknek. A Román Akadémia kiadásában megjelent, rendkívül tartásos kötetben örömmel fedeztük fel a már említett történelmi korokból a magyar nyelvű sajtó híradásait is, ráadásul úgy, hogy a magyar neveket túlnyomó többségben hibátlan helyesírással láthatjuk viszont. Legnagyobb elismeréssel a 2005-ben Bukarestben a romániai magyar újságírás doyanjeként elhunyt aradi születésű Pintér Lajos kortárs tudósításait méltatják, de nem kis büszkeséggel találkozunk jelenlegi kollégáink, így Balázs Katalin vagy Pataki Zoltán nevével is.

Végül néhány hozzászóló méltatása, véleménye, csupán címszavakban.

Nicolae Ioţcu megyei tanácsi elnök arra biztatott, hogy minél bátrabban mutassuk fel a nagyközönségnek az aradi értékeket.

Ana Maria Dragoş, a megyei kulturális igazgatóság igazgatója jelezte, minden értékes kezdeményezést támogatnak, úgy, ahogy ezt ezzel a kötettel is tették.

Gelu Negrea bukaresti irodalomtörténész és -kritikus, a kötet szerkesztője néhány „titkot” is elárult a nem kevés erőfeszítést követelő munkamenetről.

Dorin Frandeş karmester egy bölcsész talán országosan egyedülálló zenei gesztusát értékelte a kötet megvalósításával.

Constantin-Tufan Stan temesvári egyetemi tanár hasonló monográfiák megjelenését javasolta, amely nemcsak az Aradon, hanem a Temesvárt és Lugost is átfogó tágabb környezetben tevékenykedő zenészek munkásságát is feltárnák.

Silvia Demian, a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum volt igazgatója lírai szavaiban a boldogság fürtje egy szemének minősítette Lizica Mihuţ kötetét.

Hugo Hauptmann zenetanár arra figyelmeztetett, hogy aki nem ismeri a múltat, azt nem építhet jelent, és nem érdemli meg a múltat. Ebben jelent valamelyes előrelépést ez a kötet.

Lazăr Faur esszéíró, tévés műsorvezető a kötetből vett néhány jellegzetes idézettel jellemezte a II. világháború előtti és utáni, majd az 1990-es évek óta a zenei életet tükröző vagy arról hírt adó sajtóanyagokban tapasztalható újságírói nyelvezetet.

Mircea Buta zenetanár úgy ítélte meg, hogy a mozaik jellegű kötet mégis egységes képet nyújt Enescu személyiségéről.

Anton Ilica egyetemi tanár a sajtószemelvényekből azt a következtetést vonta le, hogy az értéknek nincs nemzetisége.

Végül néhány érdekesség: az ötvenéves Enescu 1931. november 6-án kapta meg Arad díszpolgári címét – elsőként Romániában; száz évvel ezelőtt, 1922-ben játszottak először Aradon Enescu-művet – a dokumentumok, sajnos, ellentmondásosak, így nem lehet biztosan tudni, melyiket; Enescu összesen tízszer járt Aradon, tizennégy koncertet adott.

Bár a szerző saját bevallása szerint ennek a kötetnek az ötlete az aradi színházi életről szóló munkájának dokumentációja során merült fel, azaz amoly „melléktermék”, aki kézbe veszi, biztosan más véleményt alakít ki.

A kötet az Aurel Vlaicu Egyetem rektorátusán (Forradalom útja 77. szám, bejárat a prefektúrával szemben) szerezhető be.