Lavender & Jasmine

Az okcitán, okszitán, hagyományos nevén provanszál nyelv (lapunkban, nem egészen helyesen, oxitánként jelent meg, okcitánul – occitan vagy lenga d’òc) Dél-Franciaországban beszélt, több dialektus formájában élő újlatin, amely a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartozik.

Mindezt azért említem (internetről szerzett információk birtokában), mert Miquéu Montanaro, az Aradon immár többedszer szereplő, nemzetközi hírnévnek örvendő vándorzenész ismét a Maros-parti város vendége volt április 21-én, pénteken este a helyi Vörös-templomban.

(Annak idején az aradi újság vehemens kritikát kapott, mert az evangélikus-lutheránus templomot Vörösként emlegettük – merthogy külső falait, tüneményes gyorsaságú építésekor, a XX. század elején, nálunk szokatlan módon vörös téglával borították. Az elnevezésben nincs semmi lekicsinylő, dehonesztáló, az aradiak manapság is így emlegetik.)

Tehát Vörös-templom, 2023 áprilisának vége felé.

Emlékszem Montanaro első aradi – a  Kamaraszínház szervezésében bekövetkezett – fellépésére, bár a pontos dátumra nem. Az Európát és világot járó „vándorzenész” akkor itt felemlegette, egyáltalán nem dicsérőleg, hogy szülőhazája, Franciaország miként bánik (mostohán) őshonos nemzetiségeivel, köztük az okcitánokkal. Franciaországban mindenki franciának minősül (ez bizonyos megközelítésben pozitív lehetne), ám azt a veszélyt hordozza, hogy eltűnteti a nemzetiségi, nyelvbeli, kultúrabeli sajátosságokat. Vonjunk párhuzamot e tekintetben Franciaország és mondjuk Románia meg több keleti, közép-keleti európai ország között, és feltűnik, miről is beszélünk.

Montanaro akkor az egyre fogyó, lassan – de inkább gyorsan – nyelvét vesztő kicsiny közösség szolgálatát, többek között zenei kultúrájának megőrzését, ismertetését és továbbvitelét előadóművészete egyik fő céljaként fogalmazta meg. Meggyőződésem szerint ma se gondolja másként.

Ha nem vagyok nézője az akkori előadásnak, a mai, sajnos töredékes tudásom morzsáit ha ismerném az okcitán kultúráról.

***

Aradon ezúttal a Vörös-templomban talán jó kétharmados közönség jelenlétében Montanaro a kínai származású Sissy Zhou-val lépett fel, aki ku-cseng-en, egy hagyományos kínai pengetős hangszeren játszott a Lavender & Jasmine duóban. Sajnálhatja, aki nem volt ott! 

A Lavender (a szótár szerint) levendula, a Jasmine jázmin. Két nagyszerű virág, illat, az elemi logika szerint e párosításban a levendula talán férfi, a jázmin női.

Igaz-e, vagy sem? E kettő (női és férfi) egymás nélkül semmi, de legalábbis nagyon csonka. Ha azonban összefognak...

Aradon a Lavender & Jasmine nagyszerű színházi élményt produkált.

Montanaro nagyszerű művész, aki többféle furulyán, fuvolán, dobon (meg harmonikán – ez Aradon most nem került elő) egyedül is képes kivételes zenei élményt nyújtani hallgatóságának határokat nem ismerő zenei világával. Ezúttal azonban a partnereként fellépő kínai származású művésznő „vitte el a showt” a ku-cseng-en nevű, mesteri szinten kezelt kínai pengetős hangszerével. Talán nem tévedek: ilyet eddig nem láttak Aradon.

Sissy Zhou keze alatt ez az eléggé terjedelmes, állványra vízszintesen elhelyezett, némileg a hárfára emlékeztető hangszer elképesztő hangzásokra képes, például az orgonára jellemző futamokra.

Montanaro az egyes műsorszámok előtt rövidebb-hosszabb több, köztük francia, magyar nyelvű szövegekben ismertette a soron következő műsorszámot. (Éveken keresztül élt – vagy él most is?  – Budapesten, Baltazár nevű, kitűnő hegedűs fiának, akit Aradon apjával együtt volt szerencsénk látni magyar az édesanyja.) A templom hangosítása, avagy a közönség hallásküszöbe miatt a szövegértés némi (vagy jelentős) kárt szenvedett.

A (jó) zene azonban annyira egyetemes, hogy segédeszközök, magyarázatok nélkül is képes művészi élvezet kiváltására.

Az elmúlt hét végén ez történt, Aradon is.