Magyar néprajz mutatóba

Holnap zárul az Arad Megyei Múzeum szépművészeti osztályán az a néprajzi kiállítás, amelyet a közgyűjtemény tulajdonában lévő régi magyar használati tárgyakból nyitottak meg október 6-án, és amellyel az Arad megyei magyarság néphagyományát kívánták bemutatni a szervezők. 

A múzeum Gh. Popa utcai épületének második emeleti termében berendezett tárlaton szemlélődő vajmi keveset tudhat meg a magyar népi kultúráról és a hagyományokról. Elena Rodica Colta etnográfussal az emléktárgyak között arról beszélgettünk, hogy milyen szempontok alapján rendezte be a kiállítást, és egyáltalán, arra voltunk kíváncsiak, milyennek láttatja a magyar néphagyományt egy román szakember.

– Nem új a kiállítás ötlete, és nem kizárólag az Arad megyei magyar közösséghez kapcsolódik – kezdte. – 1990 óta a múzeum etnográfiai osztályán személyesen foglalkozom a nemzetiségekkel, vagyis minden olyan népcsoporttal, amelyik Arad megyében él, de nem román. 2006-ban rendeztem egy kiállítást a vingai bolgárokról, idén pedig egyet a szlovák népi mesterségekről, és úgy gondoltam, október 6-ára jó lenne egy magyar népművészeti kiállítás. Ez az első ilyen jellegű kiállítása a megyei múzeumnak, amióta román állami intézményként működik, vagyis 1951 óta. Magyar parasztházakból származó bútorokat állítottunk ki, amiket Somogyi Gyula vásárolt 1910-ben, amikor a város vezetősége a múzeum alapításáról és a jelenlegi kultúrpalota megépítéséről döntött. Többek közt néprajzi részleget is létre akartak hozni, ezért szerezték be ezeket a tárgyakat. Válogatnom kellett belőlük, mert a belső szabályzat tiltja, hogy kiállítsuk a sérült darabokat. Nagyon értékes tárgyak is vannak, például hozományos láda 1856-ból. Ezeket Pécskáról, Ágyáról, Gyorokról, Erdőhegyről és Vadászról gyűjtötték. Mivel nem volt elég anyagom a kiállításhoz, úgy láttam jónak, ha a 20. század eleji paraszti életet megörökítő dokumentumértékű fényképekről készített reprókat is feltesszük a falakra. Ezek azért is érdekesek, mert az Arad megyei magyarság elég hamar elveszítette népviseletét, és ezeken a képeken még láthatók a bő gatyát és hosszú szárú csizmát viselő férfiak, az, hogy milyen inget hordtak, hogyan fésülték a hajukat. Szintén látható az eladósorban lévő lányok öltözéke, az ünneplő vagy báli ruháik, illetve a férjezett asszonyok, akik nem keszkenőt, hanem imakönyvet tartanak a kezükben.

– Kiknek szervezte ezt a kiállítást? Magyar vagy román látogatókat várt elsősorban?

– Sokszor megkérdezték tőlem, hogy mi történt a 20. század eleji magyar néprajzi gyűjteménnyel, ezért is fontosnak tartottam kiállítani, hogy lássák, megvan még. De az Arad megyében élő más nemzetiségűeknek is szerveztem. Voltak látogatók például az aradi Moise Nicoară Főgimnáziumból, diákok, akik fakultatív órának a néprajzot és folklórt választották. Elmagyaráztam nekik, hogy melyek a különbségek a szlovák vagy a bolgár népviselethez képest, melyek a sajátos magyar népi motívumok.

– Ha jól értettem, sokkal több tárgy van, csak nem kiállítható állapotban…

– Restaurálni kellene ezeket, ami nagyon lassú, mert aprólékos munkát igényel. De az igazság az, hogy nem is kerültek sorra, mert inkább azokat a tárgyakat restaurálják, amelyeket országos kiállításra készítenek elő. Hozzá szeretném tenni, hogy a bútorok mellett kerámiák is láthatók. Minden parasztházban agyagedények voltak, amiket a vásárokban szereztek be, de mivel nem voltak magyar fazekasok Arad megyében, ezek hódmezővásárhelyi kerámiák…

– Fazekasvarsándon voltak keramikusok, mint a település neve is mutatja…

– Én nem találkoztam a magyar fazekasság nyomaival, de lehet, hogy ha kutatnánk, rábukkannánk. Megérné, mert meg szeretnénk őrizni az emlékeket, talán még régi agyagedényeket is találnánk a háztartásokban. Mindenesetre, én nem tudtam erről. Akárhogy is, ezek a hódmezővásárhelyi kerámiák, amelyek között vannak az 1930-as évekből valók is, a romániai nemzeti kulturális örökséget gazdagítják. Ezek mellett nagyon sok belső-erdélyi népművészeti tárgyunk van, amelyeket a határon koboztak el, és a múlt rendszerben úgy volt, hogy a határátkelőhöz legközelebbi múzeumoknak adták át ezeket. Ezt a gyűjteményt is elkezdtük feldolgozni szakemberek segítségével. Vannak korondi agyagedények is közöttük, de nem mai kommersz tárgyak, hanem az 1940-es évekbeli cserépedények. Tordai kerámiánk is van, ugyanis néhány Torda környéki faluban az 1930-as évek végéig foglalkoztak fazekassággal. Ezek is nagyon értékesek.

– A tárlat összeállításakor kikérte a magyar történészek, néprajzosok, hagyományőrző civil szervezetek véleményét?

– Időhiány miatt nem. Nagyon kevesen vagyunk a múzeumban, a rendezvények egymást érik, és sosincs idő mindent alaposan megtervezni…

– A megnyitót is szerencsétlen időpontban, október 6-án kora délután tartották, amikor a magyarság az aradi vértanúkra emlékezik.

– Ennek ellenére a magyar elöljárók egy része eljött a megnyitóra, elégedettek voltak a látottakkal, és megígérték, hogy segíteni fognak a gyűjtemény gyarapításában.

– Ez a kiállítás látható lesz még valahol valamikor?

– Ha gyarapodik a gyűjtemény, akárhova elvihetjük, ha kérik. A nagybányai múzeum például kérte, hogy vigyük el a bolgár néprajzi kiállítást. Ha ezt is kérik valahol, szívesen visszük.