Neológ zsinagóga, aradi zsidóság

„Kiküldött tudósító” voltam kedden délután a Kölcsey Egyesület szervezte, Az aradi neológ zsinagóga és egy eltűnt aradi közösség című előadásra. Szívesen mentem, mindig is érdekelt az annyi megpróbáltatást átélt, hányatott történelme során szörnyű igazságtalanságot megért zsidóság sorsa, s az aradiaké mondhatnám különösen. A Nyugati Jelenben közölt írás Fekete Károly, a Kölcsey tudós alelnökének tollából kiváló beharangozónak bizonyult, a zsinagóga termét, azt hiszem, nem is várt nagyszámú közönség töltötte meg. (Jó, nem egészen.) Egy adott pillanatban átfutott rajtam: sajnos, tán már egész Aradon nem él annyi zsidó, minahányan itt összegyűltek – pláne nem viszonylag sok fiatal, mint ahányat ott láthattunk.

A sorrendben első előadó minden bizonnyal elmondta, miért neológ, mikor, hogyan épült ez a zsinagóga (van Aradon egy jóval későbbi építésű ortodox is az 1920-as évekből), hogy mi az az ortodox és neológ a zsidó vallásban. Mondom: bizonyára, mert hallani, sajnos, csak szó- és mondattöredékeket hallottam, értettem úgy a 9-10. sorból. Pár prces késéssel érkeztem, naná, hogy ezúttal pontosan kedtek, s nekem már, meg a velem érkezett kollégának csak a tágas terem hátsó részében jutott hely. 

Ha csak magam lettem volna, és gyengülő fülemre foghatom a dolgot, hagyján – csakhogy senki más sem értette a két előadó szövegét a környéken, a több mint egyórás előadás után sokan kérdezés nélkül is élénken panaszkodhatnak.

Aradnak van egy országosan elismert kiváló akusztikájú helyisége – a Kultúrpalota hangversenyterme –, és néhány sajnos, kivételesen rossz akusztikájú, köztük a Városháza (igen szépen renovált) díszterme, vagy a méretes minorita templom. Ez utóbbi kettő évek óta hangosítást kapott (manapság ez viszonylag kevés pénzből játszi könnyedséggel megoldható). Ennek dacára úgy két-három hónapja hozzám hasonlóan panaszkodott az akkor zsúfolásig telt terem hallgatóságának tekintélyes része, hogy alig értett valamit, de inkább semmit a különben nagyon érdekes előadásból.

Vissatérve a zsinagógai rendezvényre: fejhajtás volt az egykor igen népes, a város gazdasági, kulturális, egészségügyi, szociális és sportéletében számarányán felül teljesítő, sok kiváló személyiséget adó zsidóság előtt. Mára – tízszer is sajnos – mondhatni írmagjuk maradt. Nagyon hosszú ideje egy közös imára sem tudnak összegyűlni – ahhoz tíz férfi kellene –, ha pedig temetni kell – de alig van már kit – messziről kell rabit hozni...