Nincs új a Nap alatt?!

Az 1989 decembere óta beindult romániai „eredeti demokráciában” elég sűrűn visszatérő észrevétel: mi mindent megírhatna manapság Caragiale? 

Egyúttal az is gyakran elhangzik: mennyire időszerű napjainkban is a XIX. század végének nagy román drámaírója, vagyis: nincs új a Nap alatt!

 

Nos, mindennek szem- és fültanúi lehettünk vasárnap este (is) a XVI. klasszikusszínház-fesztivál keretében bemutatásra került Az elveszett levél című vígjáték láttán, amelyet ezúttal a Békés Megyei Jókai Színház társulat előadásában nézhettünk meg. A produkció érdekessége, hogy azt Laurian Oniga, az aradi színház igazgatója rendezte, nemcsak igazi mai hangulatba helyezve a cselekményt, hanem jogos és hiteles öniróniával is fűszerezve azt.

Az előadást az idei tavaszi magyarországi parlamenti választások előestéjén mutatták be Békéscsabán, ami külön aktualitást jelentett. No de, nemcsak ott, hanem itt, Aradon is ültek a klasszikus poénok, valamint a rendezői ötletek, amelyek az – úgy látszik – örök érvényű választási manővereket az internet, a villámposta, a chat, a messenger világába helyezte.

A vasárnap esti előadást népes közönség tekintette meg, többen voltak románok is, akik egyszerre voltak előnyben és hátrányban: ismerték a cselekményt, de nem volt semmiféle fordítás.

Laurian Oniga eredeti felfogású rendezése szemmel láthatóan „megfogta” a békéscsabai társulatot, amely végig felszabadultan komédiázott egy jól megtervezett előadásban. Emlékezetes alakítást nyújtott Ács Tibor Zaharia Trahanache, Tarsoly Krisztina Zizi (Zoe) Trahanache, Földi László Ştefan Tipătescu,  Presits Tamás Dudu (Pristanda) rendőr, Csomós Lajos és Tege Antal Tache Farfuridi–Iordache Brânzovenescu „páros”, Bartus Gyula Nae Caţavencu és Hodu József Agamemnon Dandanache szerepében. Az angol Howard Lloyd díszletei-kosztümei jól szolgálták a cselekmény menetét.

Mint minden hasonló esetben, ezúttal is lehet kifogásokat keresni: miért kellett Farfuridiből és Brânzovenescuból melegeket „csinálni”?; Bodor Ádám fordítása néhol öncélúan használ trágár kifejezéseket; a földszinten nem volt mindig hallható a szöveg.

Mindez azonban nem befolyásolta a közönséget, hogy jól szórakozzon, és a végén – felállva – hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazza a békéscsabai művészeket. Ezzel is igazolva: helyes az aradi színház vezetőségének politikája, amellyel partneri viszonyt ápol külföldi, így magyarországi, köztük a pécsi és a békéscsabai színházakkal.