Női alkotók a Tóth Árpád Irodalmi Körben

2025. március 19. 12:23 (szerda) /

Immár 25 éve hagyománynak számít, hogy márciusban az irodalmi kör női alkotói mutatkoznak be verssel, prózával, műfordítással, képzőművészeti alkotással. Idén hét irodalmár állt közönség elé munkáival.

Ódry Mária költő, képzőművész, restaurátor Hóvirág, Barka, Krokus, Aranyeső, Tulipán, Ibolya című verseit hozta hallgatóközelbe, s ezzel párhuzamosan a hozzájuk tartozó festményeit is bemutatta. Felolvasása nagy sikert aratott, a művész minden képe gazdára talált.

Erdeiné Soós Mária lírai költő Márciusi üdvözlet, Szellemjárás, Összefogva, Üzenet Petőfinek és A hazáért című költeményeit olvasta fel. A magyarságtudatot sugárzó írások megtalálták az utat a hallgatóság felé.

Dr. Brauch Magda ny. tanár, a Romániai Írók Szövetségének tagja Lakás vagy menedék című prózai írásával jelentkezett. Munkája képet nyújtott pedagógusi pályájának első tíz évéről. Megtudhattuk, milyen viszontagságokon mentek keresztül a tanárok, miközben hiteles korkép is kirajzolódott Kisiratos akkori életéről.

Kovács Ilona ny. rajzoló Fáj című költeményével ajándékozta meg a hallgatóságot. A sok gyógynövény és orvosság leírása arra szolgált, hogy a költő lelki fájdalmait megismerjük.

Perényi Ildikó énekesnő most készülő Rózsaszál a sírok között című kisregényéből adott ízelítőt. Róbert és Giulia, két excentrikus özvegy történetét ismerhetjük meg s a munka hátsó gondolata az a kérdés, hogy Róbertnek Giulia mentsvár lesz-e vagy végzet?

Regéczy Éva ny. röntgen-asszisztens Kutyus című karcolata Székelyföldre kalauzolja olvasóját. Ellenállhatatlan humora sok hallgató arcára csalt mosolyt.

Kiss Anna tanítónő, közösségszervező és Szomorú Mária, az egykori Periszkóp Színház művésze alapítótagunkra, Bokor Ellára emlékezett (Szívemben is, Téli est).

Regéczy Szabina Perle körelnök, a Romániai Írók Szövetségének tagja valamikori lelkipásztori élményeit elevenítette fel A belső szobában és Tűzben című verseivel, majd Ana Blandiana legújabb alkotásaiból tolmácsolt néhányat.

A rendezvény második részében a férfiak március idusát köszöntötték. Czernák Ferenc ny. ezredes, Kolumbán Zsolt művész-tanár és Sensendorf Ervin könyvelő Petőfi Sándor és Arany János forradalmi verseiből adott elő egy csokorra valót. Czernák Ferenc beszámolt koltói útjáról is, sikeres szavalóversenyéről (első díjjal térhetett haza), és megemlékezett a magyar zászló napjáról is.

Bátkai Sándor ny. vállalkozó Túrmezei Erzsébet Áldásból élni című gyöngyszemét adta elő, majd márciuskaosztás és szeretetvendégség tette teljessé a meghitt márciusi délutánt.

Regéczy Szabina Perle


Fotó: Kiss Anna

Hozzászólások