Örkény István, via Mácsai Pál

Alulírott, olykor színházi beszámolóra vetemedve igyekszik elfogulatlan lenni. 

Ha azonban kedvelt színésze, még inkább kedvenc, nagyra becsült írója szerepel „terítéken”, alighanem elfogult.

Ezúttal elfogultságra van oka.

Mert itt van Mácsai Pál, a kiváló színész, a Jászai Mari-díj, Erzsébet-díj, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, végül Kossuth-díj (2014) kitüntetettje – neve és pályája számomra eleve garanciát jelentett arra, hogy az Aradi Kamaraszínház műsorában nagyszerű produkciónak lehetek (lehetünk) részese(i).

(Csak zárójelben: szomorúan konstatálom, hogy az egykor „macsó” színész – velem együtt –, hogy megöregedett.)

No de ha ehhez hozzáadódik még Örkény István (1912–1979), Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író neve...

Nem esem feltétlenül hasra a hangzatos címek, kitüntetések előtt (nem tagadva persze, hogy azok általában megérdemelten születnek), de azért megmaradok a magam (esetenként talán téves) értékrendje mellett.

Örkény István azonban „kolosszális pali”, mint mondta volt egykoron kedves, irodalomhoz értő barátom.

Megteremtette az „egyperces novella” műfaját. Amelyet azóta is sokan próbálnak másolni, több-kevesebb sikerrel. Mellesleg megírt olyan színdarabokat (Macskajáték, Tóték stb.), amelyek mondhatni korszakalkotóak a modern magyar színjátszásban.

***

Mácsai Pál (mondtam már, hogy kiváló színész?) bevállalta egy klasszikus, más műfajban mozgó előd munkásságának ismertetését, színpadra vitelét.

Bizonyára tudta, hogy nem arathat vele visszhangos sikert. 

Mint ahogy a nemrég az Aradi Kamaraszínházban fellépett Gyabronka József sem a maga Dante(Pokol)-műsorával.

Az aradi nagyszínház színpadán, sajnos csak félháznyi közönség előtt Mácsai egy kiváló cimbalmos (Lukács Miklós) társaságában nagyszerű műsort mutatott be Örkény egyperceseiből.

Hogy miért éppen az elhangzottakat, és miért nem másokat, azon lehetne vitatkozni.

De bizonyos: egy előadásnak megszabott időpontba kell beilleszkednie.

Örkény egyperceseinek végtelen sora megérdemelné a hosszú-hosszú színpadi bemutatást. Ha volna befogadására hajlamos közönség.

Végül egy Örkény-klasszikus: 

„A megdarált húst összedolgozzuk tojással, tejbe áztatott zsömlével, sóval, borssal, és forró zsírban vagy olajban húspogácsákat sütünk belőle. Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.”