Százéves örökségünk, s amit hozzátettünk

A 100 év Romániában. Örökségünk Arad megyében – II. kötet c. könyv borítóján szerény betűkkel szerepel, hogy Összeállította Balta János. Ha felcímben mégis B. J. könyvének bemutatójáról szólunk, az csak szerény túlzás: ő az előszó és az utószó szerzője, ő az, aki a pár híján ötszáz oldalas könyvet „megszervezte”, megszerkesztette, sok (mások által írt) fejezetét kiegészítette.

A bemutatót megnyitó Faragó Péter, az RMDSZ-megyei elnöke, parlamenti képviselő – aki ezúttal mindenekelőtt a könyvet kiadó Pro Identitas Egyesület elnökeként szerepelt – arról beszélt, hogy kb. egy évvel ezelőtt mutatták be egy hiánypótló munka első kötetét, amelynek feladata volt számbavenni, mit hozott az impériumváltás óta eltelt száz év Arad megye magyar lakossága számára. Megköszönte Balta Jánosnak, hogy felvállalta ezt a munkát, és mindenkinek, aki segítette e mű megjelenésében.

Jámbor Gyula újságíró „hatalmas munkaként” értékelte a kötetet, kiemelve, hogy a szerző (lásd a fentebbi pontosítást) elképesztően nagy feladatot végzett, megemlítve: a Nyugati Jelen napilap magasan legtermékenyebb munkatársaként állított össze egy ilyen kötetet, ezernyi munkaóra árán.

Az egyes településekről írott mintegy háromtucat cikk (vagy fejezet, ha jobban tetszik) a száz évvel ezelőtt legalább száz magyar lakosú helységeket térképezi fel 2018–2019-ben. A séma, általában: a történelmi múlt leírása (Dr. Somogyi Gyula: Arad szabad királyi város és Arad vármegye községeinek leírása; Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai; Ujj János: Arad vármegye jeles szülöttei, az Aradi Református Egyházmegye gyülekezetei és templomai; dr. Kovách Géza Művelődés és helytörténeti írásai) alapján.

A munka nagyságát, megítélésem szerint, a beavatatlan nehezen tudja elképzelni.

Ehhez járulnak a 2018-ban, 2019-ben megejtett helyszíni felmérések, amelyekhez, előzőleg, fel kellett kutatni egy-egy helység jelenlegi magyarjait, el kellett menni hozzájuk, elbeszélgetni velük az Arad megyei magyarság mai helyzetéről. Az „oral history” során értékes, figyelemre méltó, a „hivatalos történetírás” révén soha nem jegyzett adatok kerültek felszínre. 

Minthogy terminushoz kötött, határidős munkáról van szó (azaz: be kellett fejezni egy adott időpontig), a teljesítmény ennek fényében is értékelendő.

De a „mellékkörülmények” az utókor számára többnyire nem, de legalábbis kevésbé számítanak.

Végeredményben: megszületett egy értékes, az utókor számára is értékelhető MŰ. A mérleg, a történelmi hűség szempontjából, kétségtelenül pozitív.

Bár nem igazán csodálkoznék, ha sokan vitatnák.