A világ legolcsóbb autójának szánták a Tata Nanót, amely 2000 dollárba (mintegy 375 ezer forint) kerül, hogy sok indiai megvehesse a spártai felszereltségű négykerekűt.
Egy mumbai cég bejelentette, hogy hamarosan megkezdik a fapados kicsi kocsi luxusváltozatának gyártását. A felturbózott modell már 220 ezer dollárba (több mint 40 millió forint) kerül majd. A D.C. Design azt ígéri, hogy két hónapon belül elkészülnek a prototípussal.
Az eredeti Nano olcsó anyagokból készül. Műszerfalán egyetlen mérőóra található. A 33 lóerős motor alig 100 kilométer per órás sebességre képes. Az új verzió viszont erősebb motort kap, amellyel már 200 kilométer per órás sebességgel lehet majd száguldozni. Igaz, emiatt a hátsó üléssort ki kell venni a kocsiból.
A cég vezetője azt mondta, hogy rengeteg technikai újítást és számítástechnikai újdonságot tesznek a Nanóba. Az autó nagyobb kerekeket kap, megerősítik a fékrendszerét és a vázát is. A tervek szerint évente 2-5 darab készül majd India gazdagjainak a méregdrága olcsóautóból.
(FH/Hírszerző)
Hozzászólások