Ír manók helyett....

Amerika megzöldült! Mármint, nem úgy, hanem... Szent Patrick-ilag.

Ezen az ír Szent ünnepen (mármint, ami még megmaradt a Szent ünneplésből), talán mindenhol vigad az ír, ahol ember él és mozog. Vegül is mára ez egy mulatós dinom-dánommá fejlődött, tehát miért is hagyná ki bárki, még ha nem is ír. Pláne Amerikában! Úgyhogy március 17-én mi is kimentünk a lányommal a floridai parádéra.

Szent Patrick a 4. Század egyik papja volt, ellenben Szent Patrick napját Európában csak a  17. század óta ünneplik ilyen formában. Ő volt az a pap, aki a pogány íreknél elterjesztette azt, hogy a háromlevelű lóhere szimbóluma az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.  

Eredetileg az írek a 17. Században ezen az ünnepen még kéket viseltek, majd az 1798-as lázadáson a katonák zöld egyenruhára váltottak, hogy magukra vonják a világ figyelmét. Ekkortól kezdődött el az, hogy az átlagember Szent Patrick napon évről évre egyre több zöld vackot aggatott magára.

Először jöttek a szalagok, majd évek alatt megjelentek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb villogó, zörgő, csörgő, fütyülő mindenféle reklám-borzalmak, amit az ember ezen az egy napon visel (habár a zöld-fehér csíkos térdig érő zokni még akár divatteremtő is lehet). És ennek a csodálatos „pénzkidobásosdinak” 1996 óta, Amerika az egyik melegágya. Ugyan az államokban ez a nap nem minősül munkaszüneti napnak, de állítólag nincs olyan ír, aki ezt ne venné ki mégis szabadnapnak. Nos, idén szerencséjük volt, mivel szombatra esett. És ez azt jelentette, hogy két és fél napos masszív mulatást láthattunk.  Boldog boldogtalan zöldbe öltözött, zöld sört ivott, zöld zöldséget evett (reméljük ezért szaladgáltak uborkával), zöld chips-et ropogtatott és eközben elég zölden is gondolkodott. 

A Tampában megrendezett parádét este nyolckor kezdték, ellenben reggel tíztől a „gyerek parádé közben“ a bódító alapozást már megkezdték. Amerikában három olyan ünnep van, amikor elszabadul a pokol. Az egyik a “4th of July”, ami ugye nemzeti ünnep, tehát azt nagyon ne számítsuk, mármint toroköblítés szempontjából. A másik kettő a „St. Patrick Day”, és a „Gay Pride Day”, azaz a Másság napja.

Ebben az évben  Florida ezen része, nagyon kitett magáért. Kb. száz feldíszített óriás teherautó vonult fel mindenféle pompában, ahonnan minden szép lánynak és gyereknek gyöngynyakláncot dobáltak. A két fő szín idén is az arany és a zöld volt, ellenben most megjelentek más méretű, színű és belevésett feliratú nyakláncok is.

A parádé végén, akinek sok lánc lógott a nyakán, az a monda szerint szép és szerencsés. Pici lányom nyaka kilenc óra körül már zsibbadt, de legalább élvezte. Majd megkapta a következő gyöngysort is, amikor azt láttam, hogy a lányom feje előrebukik a súlytól. Ő természetesen vihogott rajta, engem meg a pánik kerülgetett, úgyhogy a gyöngyök hamarosan a kézitáskámban ékeskedtek. Persze ez kihívás volt a gyöngydobálóknak… újrakezdték az ékesítést. A parádé végére közel 7 kg gyöngyöt húztam magam után a kocsiig. Állítom, ha az ember lánya leleményes, másnap ezeket eladja a diszkók előtt…

Elgondolkodtam azon, hogy mi pénzbe kerülhetett ez a szervezőknek és a felvonuló cégeknek. Ez ám a reklám, nem a telefonkönyvben való hirdetés!

A magas biztonsági és rendőri felügyelet ellenére is történtek malőrök. Itt említeném meg a beöltözött nyakláncdobigálókat, akik a magas teherautókról, még magasabb alkohol- és drogszintről letekintve, néha kiszédültek a kocsikból.  Úgyhogy egy-egy teherautót egy-egy rendőr kocsi, vagy mentő követett. A parádé végére az egyik sofőr kiszállt a járműből, és önmagának kezdte mutatni az utat, hogy merre menjen. Bizonyára megérthette önmagát, mert visszaszállt, és mint Dorothy az “Óz a csodák csodájából”, elindult a kikövezett, fényes úton Kansas felé...

És ez a két óra elég is volt arra, hogy megadja az ihletet a következő cikkhez. Legközelebb pár mondatban a drogokról és a „mini tini”-k energiaital vergődéseiről írok majd, a lányom iskolai részvételei alapján.