Röntgennel fedték fel ammoniteszek utolsó vacsoráját

Egy ammonitesz – házzal rendelkező fejlábú, a polip és tintahal rokona – utolsó, halálakor még szájában lévő vacsoráját tárták fel egy új vizsgálatban.

A Science folyóiratban közzétett tanulmányban röntgensugarak révén fedték fel, hogy az ammoniteszek utolsó vacsorája kisméretű csigából, és három apró rákféléből állt.

Az ammoniteszek igen sikeresek voltak, 350 millió éven át éltek az óceánokban, mielőtt a dinoszauruszokkal együtt kihaltak volna. Az aprólékos röntgenfelvételek most új betekintést engednek abba, hogyan éltek az állatok, és talán arra is fény derül, miért haltak ki. A felvételeket francia–amerikai kutatócsapat készítette az Európai Szinkrotron Sugárzási Létesítményben (ESRF), Grenoble-ban.

A képek három ammonitesz szájszerveit tárják fel. A leleteket Dél-Dakotában, Belle Fourche-nál találták meg. A fosszíliák az egyenes, nem feltekeredett ammoniteszek csoportjából származnak – Baculite –, ám a következtetések valószínűleg a fajok széles tartományára igazak lehetnek. A háromdimenziós rekonstrukciók leleplezik a puhatestűek állkapcsának fizikai felépítését, valamint nyelvszerű struktúrájukat, az úgynevezett radulát. A fotók igen fontosak azon tekintetben, amit elárulnak ezen prehisztorikus, tengeri gerinctelenek táplálkozási szokásairól.

Bár rengeteg fosszíliájuk létezik, a leletek még mindig titkokat rejtenek az élő állatok ökológiájával kapcsolatban. „Az ammoniteszek ikonikus fosszíliák, mindenki ismeri őket, ám valójában nagyon kevés adatunk van magukról, az állatokról” – magyarázza Isabelle Kruta, francia kutató. „Megvan a házuk, ám azon túl, minden csak spekuláció.” Mivel manapság nincsen közvetlen hasonmásuk, ezért igen nehéz felderíteni az állatok valódi helyét az ősi táplálékláncban.

Kruta és csapata analízise azonban azt jelzi, hogy az ammoniteszek apró, vízben lebegő élőlényekkel – mint zooplanktonok, apró rákfélék vagy más, kicsiny ammoniteszek – táplálkozhattak. Az egyik lelet szájában valószínűleg az állat utolsó vacsorájának maradványaira bukkantak, feldarabolva az állkapcsok és a fűrészes nyelv által. Amennyiben a plankton szolgáltatta az ammoniteszek táplálkozásának fő részét, a kutatók úgy hiszik, ez segíthet megmagyarázni, miért haltak ki 65 millió évvel ezelőtt.

A dinoszauruszok pusztulásával széles körben összefüggésbe hozott aszteroida vagy meteor becsapódás az óceánokban a plankton termelést is károsíthatta. A lecsökkent táplálékforrás meghatározó tényező lehetett, ennél fogva az ammoniteszeket áttaszíthatta a küszöbön. „Majdnem az egész tudományos közösség úgy hitte, hogy az állatok ragadozók voltak, de nem tudtuk pontosan, mit is fogyasztottak” – mondja Kruta. „Az emberek sokszor úgy ábrázolták őket, miközben halat fognak el, vagy kagylót esznek. Azonban kiderült, hogy nem tudták megenni a nagy, kemény zsákmányt. Nem tudták széttépni a húsdarabokat.”

Az ammoniteszek fejlábúak voltak. Legközelebbi élő rokonaik a tintahalak, polipok és kalmárok. Bár a modern csigaházas polip – Nautilidae – látszólag úgy néz ki, mint az ammonitesz, valójában sokkal távolibb rokon. A nautilusz sokkal erősebb szájszervekkel rendelkezik, ezért a táplálékforrások széles tartományát képes elfogyasztani. Ez a tény részben megmagyarázhatja, hogy a modern nautilusz ősei miért élték túl a kataklizmát, míg az ammoniteszek nem – mondják a kutatók, 

Első megjelenésüktől kezdve a korai devon korszakban – mintegy 400 millió évvel ezelőtt –, az ammoniteszek robbanásszerű diverzifikáción estek át. Manapság több ezer fajuk ismert a fosszilis adatokból. A különböző felépítések ezen gazdag tárháza a földi történelem folyamán azt jelenti, hogy a kutatók kormeghatározó eszközként alkalmazhatják őket. Amennyiben egy kőzet különleges ammonitesz fosszíliát tartalmaz, akkor egy bizonyos korszakból származik.

Az ESRF elsőként alkalmazta a paleontológiai leletek röntgensugaras vizsgálatát. A gépezet intenzív, nagy energiájú fényt állít elő, mely szinte bármilyen anyagon képes áthatolni, felfedve annak belső szerkezetét. Előnye, hogy a vizsgálat nem károsító, olyan információkat szolgáltat, melyeket egyébiránt csak a fosszília feldarabolásával lehetne kinyerni. A röntgensugaras mikrotomográfiai adatok nagyon apró részleteket is feltárnak, melyeket virtuálisan 3D-s formába lehet rendezni és manipulálni a számítógépen.

Egy másik tanulmányban –, amely szintén a Science-ben jelent meg –, Kazushige Tanabe tokiói kutató azt sugallja, hogy az újonnan kikelt ammoniteszek különösen függtek az apró zsákmánytól. “A kréta korszak végén a fitoplanktonok hirtelen hanyatlása a tengeri táplálékláncok összeomlásához vezetett, és nagyban befolyásolhatta az újonnan megszületett ammoniteszek túlélését.”   Hozzátette, az ammoniteszek a földi történelem legnépszerűbb gerinctelenei közé tartoznak, ám biológiai lényként szinte semmit sem tudnak róluk, mely főleg a közvetlen, élő hasonmások hiányának köszönhető.

Szerinte az új, nagy felbontású 3D-s felvételek segítenek feltárni ezen rejtélyeket. Emellett megmagyarázhatják, hogy a világ egyik legsikeresebb állataiként – már ami a bőséget és a faj fennmaradását illeti – miért tűntek el hirtelen a dinoszauruszokkal együtt. Ha a táplálékláncból csak egyetlen kapocs tűnik el, annak pusztító következményei lehetnek számos egyéb állatra. „Az ammoniteszek ismert ragadozói voltak, például, a mosasaurusok és a plesiosaurusok” – mondja Kuuta. A mosasaurusok nagytestű, fogas tengeri gyíkok voltak. A plesiosaurusok ragadozó vízi hüllők. Mindkét állatcsoport mára kihalt, ám egyelőre tisztázatlan, hogy az ammoniteszek kihalása miként befolyásolta végzetüket.

Kruta és csapata abban reménykedik, a további kutatások segíthetnek tovább felgöngyölíteni, mi történt az ammoniteszekkel és a többi prehisztorikus állattal. A válaszok hamarabb is megérkezhetnek, mint hiszik, mert Tanabe úgy véli, az új, nem invazív röntgentechnika „széles körben alkalmazható az üledékes kőzetekben fennmaradt más, megkövesedett, és rendkívül törékeny élőlényekre.”

(hirado.hu/BBC/Discovery News)