F–1 – Még el sem kezdődött az idény, máris megvan a McLaren első győzelme

Írta:
2025. március 12. 13:46 (szerda) /

A Formula–1 mezőnyének egyik legígéretesebb fiatal pilótája, Oscar Piastri több évvel meghosszabbította szerződését a McLaren csapatával, ami egyértelműen óriási siker a brit istálló számára.

Oscar Piastriban rengeteg szakértő és korábbi versenyző látja a leendő Formula–1-es világbajnokot, így aztán a McLaren csapat számára különösen nagy eredményt jelent, hogy a 24 éves ausztrál pilóta hosszú távra elkötelezte magát hozzájuk.

Piastri a 2023-as szezon előtt csatlakozott wokingiakhoz, miután éveket töltött az Alpine pilóta akadémiáján. Az évek pedig nem voltak hiábavalóak, hiszen már első idényében dobogóra állhatott a Japán Nagydíjon, és 97 pontot szerezve a 9. helyen zárta az idényt. A következő évben, azaz 2024-ben pedig a Hungaroringen megszerezte első GP-győzelmét is, 292 ponttal pedig 4. lett a pilóták között, miközben 26 év után ismét konstruktőri világbajnoki címhez segítette a McLarent.

Piastri a 2026-os szezon végéig már biztosan a McLaren versenyzője lesz, vagyis mindkét fél nyugodtan dolgozhat tovább a jövőbeni sikerekért.

Azt még érdemes azért leírni, hogy Christian Horner, a Red Bull főnöke már jelezte, hogy előbb-utóbb szeretné a csapatában látni az ausztrált, akinek talán ezért is emelte meg nagyon gyorsan 20 millió fontra az éves a fizetését a McLaren.

(Forrás: origo)

(Szerk. megj.: Aki teheti, tekintse meg a Netflixen a 2024-es idényt összefoglaló 7. évadot.

Az Ausztrál GP a hétvégén lesz, és az időeltolódás miatt bizony kellemetlenül korán követhetik élőben az eseményeket. A szombati időmérőt március 15-én reggel 7-kor az Antena 3 CNN-en követhetik élőben, míg a melbournei futamot vasárnap 6 órakor az Antena 1-en.)

Hozzászólások