• Ma, pénteken 17 órától a PÉCSKAI HALADÁS a TEMESVÁRI POLI-t fogadja a III. Liga felsőházának 3. fordulójában.
• Sajtóhírek szerint Helmut Duckadamnak szobrot fognak állítani szülőfalujában, Szemlakon. Addig is május 7-én (a szavazatok alapján is) a legjobbnak kihirdetett Szuperliga-kapus elsőnek fogja elnyerni a Duckadam Trófeát.
• Lehetséges, hogy az UTA egyik alapembere, Cristi Mihai a Dinamónál folytatja majd pályafutását.
• Csütörtökön, 74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Sterbinszky Amália olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, BEK-győztes kézilabdázó, az évszázad legjobb magyar női játékosa. Sterbinszkyt a dániai Helsingörben található otthonából rosszullét miatt egy koppenhágai kórházba szállították, de az életét nem tudták megmenteni.
• Japán Nagydíj – McLaren-fölény a második szabadedzésen!
Magasan a két McLaren-pilóta, az ausztrál Oscar Piastri és a brit Lando Norris volt a leggyorsabb Formula–1-es világbajnokság Japán Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.
A wokingi istálló két versenyzőjét mindössze 49 ezredmásodperc választotta el egymástól, a harmadik legjobb idővel rendelkező francia Isack Hadjar (Racing Bulls) hátránya viszont már több mint négy tized volt a győzteshez képest.
A Red Bull tartalékcsapatánál elégedettek lehettek a tréninggel, Hadjar mellett ugyanis az új-zélandi Liam Lawson – aki az első két versenyhétvégét követően került át a Red Bulltól, helyet cserélve Yuki Tsunodával – a 4. Hamilton után az ötödik időt autózta.
Romániában az ANTENA 3 CNN közvetíti a szombati időmérőt (9 óra) és a vasárnapi futamot is (8 órától).
• Premier League – A Chelsea házigazdaként 1:0-ra nyert a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának csütörtök esti zárómérkőzésén. A meccs egyetlen érvényes gólját az argentin Enzo Fernández szerezte az ötvenedik percben, de mindkét csapatnak volt egy-egy meg nem adott találata is.
Miután a Liverpool FC 1:0-ra nyert otthonában az Everton ellen 73 ponttal (12 pont előnnyel) vezeti a PL-tabellát a 2. Arsenal előtt. 3. Nottingham Forest (57), 4. Chelsea (52), 5. Manchester City 51 ponttal.
• MOL Magyar Kupa – Az MTK remek második félidei játékának köszönhetően 4:2-re nyert otthon a Fehérvár FC ellen a negyeddöntő csütörtöki találkozóján.
Az elődöntőben: Ferencvárosi TC–MTK Budapest, Paksi FC–Zalaegerszeg.
• Udvardy Panna és Gálfi Dalma nélkül utazik a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa Euroafrikai zóna I-es csoport tornájára, amelyre a jövő héten kerül sor Vilniusban.
„Pannának azt tanácsolta a stábja, hogy ne játsszon kemény pályán, Dalma pedig betegsége után nincs olyan állapotban, hogy ezen a borításon versenyezzen. Helyettük Stollár Fannyt és Nagy Adriennt hívtam be, és bízom benne, hogy így is erősek leszünk a jelenleg Antalyában negyeddöntős Bondár Annával, valamint a top 300-ba betört Tóth Amarissával és a párosban többszörös Grand Slam- és WTA-világbajnok Babos Tímeával. Mindent megteszünk, hogy egy osztállyal feljebb lépjünk” – jelentette ki Bardóczky Kornél, aki egyesben várhatóan Bondárt és Tóthot, párosban pedig Babost és Stollárt küldi majd pályára Vilniusban.
• Bukaresti tenisztorna
A címvédő Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva nyert a tavalyi döntőben is legyőzött argentin Mariano Navone ellen, ezzel a pénteki negyeddöntőbe jutott a Bukarestben zajló, 596 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. Pénteken (ma) simán, 6:0, 6:4-re megverte az ausztrál Christopher O’Conellt is, így a szombati elődöntőbe került!
Sajnos (csütörtökön) a hazai Filip Cristian Jianu 3 szettben kikapott a bosnyák Damir Dzumhurtól.
Szerkesztette: Kurjatkó Péter
(origo, glsa, aradon, MTI)
Hozzászólások