Vásárfia

A régi magyar kalendáriumok mindegyike számon tartotta a vásári napokat, készült is rá egész évben a vidék apraja-nagyja, mert ilyenkor szerezték be mindazt, amire szükség van a háznál a halas bicskától a lószerszámig, s a mézeskalács szív tükörrel a közepén még a szerelembe is besegített.A hagyományos vásárok egyik legkülönbje ma is a Szent György-napi hódmezővásárhelyi, ahova özönlenek a helybeliek, a környéken élők, sőt a határon túliak is. Igaz, hogy a hódmezővásárhelyi vásárt ma Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok néven tartják számon, és az elnevezés a minőséget, a szervezettséget is magában hordozza. Híre, rangja van, ez késztette Kohut Esztert is, hogy a temesvári Geml József Társaskör tagjai részére autóbusz- kirándulást szervezzen a nevezetes eseményre. Hogy ebbe belejátszott a bevásárló turizmus szándéka is, szinte magától értetődik, sokak számára mégsem ez jelentette a legnagyobb vonzerőt, hanem a rengeteg látnivaló, a családi hétvége, mely kicsiket és nagyokat vonzott ide. Gyermekkocsiban, anyjuk karján, apjuk nyakában, kézen fogva hozták a szülők a kicsiket, és számtalan újdonságot, érdekességet tudtak nekik mutatni. Nem képről, nem filmről, hanem a maga élő valóságában. Az alkalomra kiképzett istállókban láttak juhot, kecskét, mangalica röfit, bocit, naponta hatvannégy liter tejet adó tehenet, a Simogatóhely feliratú istállórészben megfoghatták a csacsi fülét, volt rajzverseny, malacfogó verseny, Ki mit tud az állatokról vetélkedő, tehénfejő és tejivó verseny, gyermeklovas játék, póni díjugratás, csikós bemutató... Sok lenne felsorolni valamennyi eseményt, látványosságot, amire rácsodálkozhattak, illetve részt vehettek a gyermekek. Akik itt jártak, biztos, hogy nem színezik lila ceruzával a tejet adó tehénkét, mint azok a városi ovisok, akik eddig csak a Milka csokoládé papírján láttak tehenet...De a háziasszonyoknak is bőven kínált látni- és kóstolnivalót a vásár. A baromfi fajtabemutató, a főzőverseny, a Lepénykuckó, a falvédős konyhában sütött, főzött finomabbnál finomabb falatok, a süteményeket és különböző édességeket felvonultató sátrak ismételten bizonyították, hogy a magyar konyhának nem kell elbújnia a többi mögött, a magyarok tudnak is, szeretnek is főzni, enni.A szemünk láttára sült a tócsni, ami egy sajátos palacsinta: kefír, reszelt krumpli, liszt, fűszer szükségeltetik hozzá. A töltött malac kenyértésztából készül, kolbásszal, káposztával bélelik, a tetejére mustár vagy ketchup kerül. A sparhelten sült lepény extra eledel, sajtos, sonkás keverékkel “tetézik”. A lovasberényi kenyérlángos látványnak is különleges, hisz búbos kemencében sül. Az ideszállított búbost pedig nem gázzal, hanem akácfával fűtik. Különben a felaprított tűzifa meg a kukoricacsutka minden vásári konyhában ott állt kasban, ládában a sparhelt mellett, fontos tartozéka volt ez az igazi, otthoni konyhának. A szemrevaló, ügyes kezű szakácsnők nemkülönben!Hazafelé tartott már az autóbusz, amikor a csoportvezető Kohut Eszter megkérdezte: hoztam-e vásárfiát emlékbe?Hoztam. Barátságot, egykori alföldi eleink emlékét, a hangok, a tájszólás muzsikáját, színes élményeket, tükörrel a közepén.