A Bing-birodalom

A főutca egyik legrégibb és legnagyobb sarokháza a Bing család „városi uradalma” önmagában is megér egy „misét.” Számos aradi képeslapon ott pompázik, noha végtelenül szerény, egyetlen építészeti stílusba be nem skatulyázható építmény. Egyszerűen csak tükrözi a XIX. század második felének korízlését. Ezt viszont meglehetősen pregnánsan, hiszen a hajdani Petőfi utcába (Unirii) nyúló szárny földszintjén lévő üzletek többsége megőrizte hajdani vagy legalább arra emlékeztető bejáratát. A későbbi nemzedék pedig úgy azonosította, hogy a „Tarom-ház”, hiszen fél évszázadon át a román légitársaság jegyirodája működött a főutca felőli szárny földszintjén. De talán akad régi aradi, aki arra is emlékszik, hogy az épület tetején jelent meg a ’60-as évek legelején az első neonfényű reklámok egyike.

Bing Vilmos a régi patriarkális Bing család legidősebb tagja Újaradon született 1833-ban, és termény- és szeszkereskedőként került a legtöbb adót fizető aradi polgárok sorába. Innen pedig a város gazdasági, társadalmi életének központjába. Több mint tíz éven át a zsidó hitközség, illetve a Lloyd társaság elnöki tisztét is betöltötte. Az ő ötlete volt a minden cicomát mellőző, de így is impozáns bérház felépítése.

Utódai, Bing János borkereskedő, János, Hugó Vilmos és Ede, Arad gazdasági és társadalmi életének kiemelkedő személyiségei a város virilis tagjai voltak. Bing Ede a két világháború közötti években a mai Mircea Stănescu utcában a likőr- és rumgyár egyik megalapítójaként és társtulajdonosaként vált közismertté.

A főutcai sarokházban pedig a város elitjének tagjai laktak, vagy nyitottak üzletet.

A „Bing-domenium” legjelesebb lakója mégsem a névadó tulajdonos családjából, utódaiból került ki. Aradi éveiben a főutcára néző épületszárny első emeletén bérelt lakást a Királyi főgimnáziumban tanító Márki Sándor (1853–1925). Ez volt a kiváló történész pályakezdetének talán leggyümölcsözőbb időszaka. Aradi évei alatt (1877–1886) tanárkodása mellett rendezte az Orczy– Vásárhelyi könyvtár anyagát, mintegy 30 tanulmányt írt és közölt különböző szakfolyóiratokban. Mindezek mellett a Kölcsey Egyesület tikári tisztét is ellátta.

De számunkra mindennél értékesebb az a tény, hogy az itt töltött évek alatt gyűjtötte az anyagot Arad két kötetben, megjelentetett monográfiájához (1892–1895), amely mindmáig megkerülhetetlen forrásanyaga a város múltját kutatóknak.

Aradról a pályája egyenesen Budapestre, majd 1920 után a Kolozsvárról Szegedre költöző egyetem katedrájához vezetett.

A sok év, évtized után most külsejében megfiatalított öreg bérház már csupán ezért a kiváló személyiségért megérdemelné, hogy régi-új arculata mellett emléktábla tudósítson jeles lakójáról, lakóiról.