A DSP után az UPU-ra került

Írta:
2023. augusztus 1. 09:49 (kedd) /

Dr. Horea Timiș, miután a világjárvány idején Arad DSP-t vezette, inkább az orvostudomány innovációs oldalára összpontosít, most pedig rezidensként dolgozik az Arad Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi befogadó osztályon.

Horea Timiș, aki egy világjárvány kellős közepén átvette az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetését, most magára öltötte a rezidens köntöst. A DSP egykori igazgatója úgy döntött, hogy sürgősségi orvosi képzést végez, a közösségi oldalán már nyilvánosságra is hozta, hogy csatlakozott az Arad megyei kórház sürgősségi osztályának orvosaihoz.

„Mindig is lenyűgözött a SMURD/UPU sürgősségi betegellátó tevékenysége. A járvány még közelebb vitt hozzájuk, most kollégák vagyunk” – ezt az üzenetet tette közzé dr. Horea Timiș közösségi oldalán. 

Horea Timișt 2020 áprilisában nevezték ki a DSP Arad igazgatói posztjára, amelyet 2022-ig töltött be. Timiș alapvetően háziorvos. Arad előtt kórházigazgató és DSP igazgató volt Fehér megyében, valamint tanácsadó az Egészségügyi Minisztériumban. A magánszektorban is dolgozott, egészségügyi menedzsment szakértőként. Emellett több cégnek adott egészségügyi menedzsment és orvosi informatikai tanácsadást. Az aradi DSP után sokat foglalkozott az orvosi innovációval és olyan alkalmazások fejlesztésével, amelyek megváltoztatnák a romániai egészségügyi menedzsmentet.

Az Arad megyei kórház sürgősségi osztályán Timiş az újításokkal, a technológiával és az egészségmenedzsmenttel kapcsolatos résszel is foglalkozik majd.

 


 (Fotó: Facebook)

Hozzászólások