November 9-én a Jelen Ház nagytermében került sor p. Böjte Csaba ferences szerzetes előadására. A nagyszámú közönséget Zsóri Károly köszöntötte, majd ismertette az előadás témáját: a szeretet és a béke megélése.
P. Böjte Csaba is nagy szeretettel köszöntött mindenkit, s hogy ünnepélyesebb legyen az est, meghívta a lippai Czernák Ferencet, aki elszavalta Wass Albert Magyar cirkusz című költeményét.
P. Böjte Csaba arról beszélt, hogy az elfogadás, az integrálás nehézkessé vált, elszaporodott az emberek közötti veszekedés, új gyereket fogadni a családba, vagy elfogadni egy új munkatársat egyre nehezebb. Milyen egyszerű volt, amikor megszületett Kisjézus, a csillagok állásából a napkeleti bölcsek megtudták az örömhírt, és elmentek köszönteni. A továbbiakban megosztotta hallgatóságával a Szentföldön tett zarándoklatának az élményeit, ugyanakkor bibliai történetekkel is színesítette mondanivalóját. „Sajnos, a mi világunkban a távolság a Jóisten és az emberek között sokkal nagyobb, mint nekünk a szomszédunkhoz. Szent Ferenc nem csak mondta, hogy Uram, tegyél engem a békéd eszközévé, hanem el is ment a Szentföldre. A keresztesek éppen egy csata előtt álltak, és eléjük állt mondván: aki kardot ránt, az kard által hal meg. Végül is a keresztesek elveszítették a csatát és Szent Ferenc átment egy társával a mohamedánokhoz meggyőzni őket, hogy ne öljék a keresztényeket. Akkoriban a szultán minden keresztes fejéért egy aranyat fizetett, de amikor megtudta, mit akarnak tőle, magához hívatta. Elbeszélgettek, és végül megengedte, hogy a ferencesek letelepedjenek.” P. Böjte Csaba örömmel mondta el, hogy egy nagyváradi fiú náluk nőtt fel és bejelentette: ferences szeretne lenni. Gyulafehérváron elvégezte a teológiát és most nyáron felszentelte a Szentföldön, a Népek Templomában az ottani pátriárka. Mindez azért volt, mert 800 évvel ezelőtt Szent Ferenc tárgyalni mert a szultánnal. Nyáron elmentek a Szentföldre azzal a tudattal, ha kérik, az ottani bazilikában megengedik nekik, hogy ott aludjanak. A csíksomlyói búcsújáróknak is megengedik, hogy a templomban virrasszanak. A bizánci bazilikához hatféle vallási közösség tartozik. Jézus Krisztus is arra tanított, hogy bízzunk egymásban, merjük egymást segíteni. „Mi innen, Aradról is Erdélyből is sok gyermeket fogadtunk be, közülük el is hoztam két leányunkat, akik hajdan hozzánk bekerülve nőttek fel és manapság egy-egy gyermekvédelmi otthont vezetnek. Mindannyian tudjuk, hogy az embernek nem jó egyedül, hiszen amikor Isten megteremtette a világot, azt lehetett hinni, hogy már minden megvan, az ember azonban érzete: valami hiányzik. Akkor egy asszonykát is teremtett, mert jó az, ha van, aki felé kinyújtsa a kezét, valakire rámosolyoghat. Rengeteg olyan példát tudnék elmondani, ahol családok gyerekeket fogadtak be. Egyik ilyen fiút ötödikes korában fogadtuk be, mert a székelyföldi plébánosa telefonon hívott: Csaba testvér nehogy hazaengedd, mert otthon meglincselik, olyan rosszul viselkedik. Amikor elgondolkodtam, jó gyereket meg szép öregasszonyt még nem láttam, mi baj lehet ezzel a gyermekkel? Mint általában, a gyerek nem akar tanulni, jobb futballozni. A szülei pásztorok voltak a hegyekben, és elvárták tőle, hogy egyedül üljön le tanulni. De hát ez nem újdonság, mert mintegy 30 gyermekotthonunk van, ahol mindenfajta, köztük sok csintalan gyermek is él, attól azonban még befogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni a közösségünkbe. Megkérem a kolléganőimet, Annamáriát és Adélt, ha náluk történt különösebb befogadás, akkor mondják el.”
Fekete-Bálint Adél bemutatkozása
Előbb Fekete-Bálint Adél mutatkozott be, a férje most Marosvásárhelyen maradt a gyermekekkel, akiket megpróbálnak egészséges életmódra nevelni, megtanítani arra, hogyan kerül a kenyér az asztalra. Van egy szeretet-otthonuk, a szovátai Szent József Otthon, ahol a gyermekekkel együtt 23-25-en is voltak. Itt rengeteg szeretetet kaptak, boldog karácsonyokat éltek meg együtt, megtanultak összetartani, szeretni és jövőbeli terveket szőni. Meghatározták a rövid és hosszú távú céljaikat, ezért értelme van az életüknek. Volt idejük együtt imádkozni, megértették, hogy fontosok. Isten jóvoltából kaptak egy újabb esélyt, külföldre menni és dolgozni, közben megszületett a fia, így jött vissza az otthonba munkatársnak. A testvérei maradtak továbbra is a szovátai gyermekotthonban, de megkereste Csaba testvér, aki megkérdezte: nem szeretné-e, hogy együtt legyen a testvéreivel? Igent mondott. Időközben megtanulta, hogyan kell megbocsátani annak az embernek, aki még él, és a lelkében összegyűlt haragot hogyan tudja a jóra és a szeretetre fordítani. Úgy érzi: most 35 évesen eljutott arra a szintre, ahol megtanulta a megbocsátást. A mai napig a gyermekotthonban dolgozik, onnan vannak, akik kirepülnek, de jönnek újak, akiknek segíthet. Vallomása végén megköszönte, amiért itt lehet.
Csaba testvér örömmel hallgatta végig Adél mondanivalóját, majd annak a véleményének adott hangot, hogy bármilyen mostoha sorsa van egy hátrányos helyzetű fiatalnak, nem szabad feladnia a reményt, akkor sem, ha valami nem sikerült, hiszen Adélnak is tizedik nekifutásra sikerült a román nyelvérettségi vizsgája.
Kovács Annamária a férjével együtt szolgál
Kovács Annamáriát kétgyermekes anyuka, a férjével együtt várják a következő gyermeket, s közben összesen 14 gyermeket nevelnek. Öt évig bennlakó-nevelő, házvezetőnő volt a férjével együtt, majd megérkezett Csaba testvér egy hölggyel, négy kicsiny gyermekkel, az ötödik a hasában volt. Azt sem tudta, mit kezdjen velük, hiszen az anyuka 24 éves volt, a legkisebb gyermek kétéves, a legnagyobb hatéves. Az asszonyt elvitte a nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy a baba rendben fejlődik, de a nő bevallotta, hogy ő nem is akarta ezt a babát, erőszak nyomán fog megszületni. Az anyuka nagyon szerencsétlennek látszott, ezért a férjével megegyeztek: ha a Jóisten rájuk bízta, nem utasíthatják el. Közben megkezdődött a tanév, de az anyukának az volt a legnagyobb gondja: hogyan áll a haja, milyenek a körmei. Közben elmondta, hogy megtalálta élete igazi párját, majd elment vele. Három hétig azon gondolkozott: miért őt választott Isten e munkára? Végül a férjével együtt belátták, hogy nekik rendelte Isten. Annamária folytatta: haton vannak testvérek, ő a legnagyobb, Aranka, az anyjuk az anyasággal járó terheket nem tudta bevállalni, ezért jutottak az Alapítványhoz. Később maga is férjhez ment, és a férjével együtt iskoláztatták, majd férjhez adták a felnövő testvéreit. Komoly harcai voltak Arankával, az édesanyjával, ezért gyalog elment Udvarhelyről a csíksomlyói búcsúra, mert Csaba testvér sokat beszélt a zarándoklatról. Megkérdezte tőle: hogyan kell zarándokolni? Azt a választ kapta: ilyenkor magunkkal kell vinni a legnagyobb terhünket, a nehézségeinket. Az út egyáltalán nem volt könnyű, mert út közben az eső is megverte őket, alaposan elfáradva kimentek a Nyeregbe Arankával együtt. Meghallgatták a szentmisét, ahol a családról, a szeretetről beszéltek – csuklott el a hangja.
A továbbiakban Csaba testvér ismertette hogyan került Annamária az Alapítványhoz. Maga a gyermekeknek mindig azt mondja: bízzál magadban és a kollégáidban! Azt mondja nekik: nézzetek a tükörbe, és meglátjátok, hogy Isten nem teremtett selejteket, ti is értékes gyermekei vagytok Istennek. A Szentírásban is olvasható: a hegyek megmozdulnak, a dombok táncra kelnek, de az én szeretetem nem hagy el téged soha. A Bölcsesség Könyvében is olvasható: Isten mindent szeret, ami van, ha nem így lenne, meg sem teremtette volna. Szerinte nemcsak egymást tudjuk nehezen elfogadni, hanem magunkat sem.
A találkozó végén közösen adtak hangot a Miatyánk kezdetű imának, majd Csaba testvér dedikálta a könyveit.
Hozzászólások