A hajdani Pannónia Szálló kalandos „élete”

A kisebbik Neuman-palota és a Lloyd-palota között szerényen húzódik meg egy emeletes, építészeti szempontból sem különösen mutatós épület. Tervezője a múlt homályába veszett, az aradi középnemzedék, no meg a náluk idősebbek is csak úgy emlékeznek, hogy itt valamikor városi kantin, később kerthelyiséggel ellátott szerény söröző, majd zeneiskola működött. A nevére is sokan emlékeznek: Dacia. De ha azt mondjuk, hogy „Tineretului”, azaz Ifjúsági cukrászda, akkor a legtöbben emlékeznek, hogy az „átkosban” a város talán legfrekventáltabb cukrászdájának épületéről van szó, ahol szombat este, a korzózás után, vagy vasárnaponként be lehetett ülni egy kávéra vagy egy konyakra, még ha azt is mondogatták, hogy „csak óvatosan”, mert itt még a székeknek is fülük van.

Az évek során a külsejében is erősen megviselt épület arculata most megfiatalodott. Talán túlságosan is sárga, de ezen (meg a többieken) lehetne hosszasan vitatkozni.

Az egykori Pannónia Szállót és sörözőt a 19 század ’80-as éveiben építhették, hiszen a főutca páratlan oldalát ábrázoló régi képeslapokon könnyen felismerhető. 

Arad 12 kisebb-nagyobb szállodája között az „előkelőbbekhez” sorolhatjuk. Tulajdonosa, Sebestyén Márton mindent elkövetett, hogy ez a szerénynek tűnő épület versenyképes legyen. Váltakozó sikerrel, hiszen a Fehér Kereszt, majd a századforduló után a Központi Szálló is országos hírnévnek örvendett. Amúgy is a meleg víz és a villanyvilágítás bevezetésével, a jó „névjegykártyának” örvendő, előkelő vendégek nevének sajtóbeli megszellőztetésével mindkettő legalább „egy lépéssel” a Pannónia előtt járt. 

Az árak tekintetében viszont a hajdani Andrássy (1920 után Bul. Regina Maria, napjainkban Forradalom útja), viszont a kisebb pénzű embereknek, átutazóknak kedvezett. A ’30-as években, a gazdasági válság hullámai majd elmosták, csupán az új tulajdonosok, a Leipnicker-Zsédely, Scheer kereskedő-vállalkozó trió tudta megmenteni a teljes csődtől. Újításaik közé tartozik az akkoriban igen divatos dzsessz-zenekarok esténkénti fellépése.

A háború utáni nehéz években olcsó kantinként működött, majd itt talált otthonra a Művészeti Népiskola.

Földszintjén, az előtte húzódó járdaszigeten napjainkban is bárok, kávézók várják a vendégeket.

Egy szerény belvárosi épület sokrétű, színes életének új fejezete kezdődik.