A jó borvidéknek is kell a cégér

Szombaton a kies környezetben, Gyorok és Ménes között a domboldalban húzódó Birauas Pincészet adott otthont a 12. alkalommal megrendezett Gyoroki Borversenynek, az Arad-Hegyalja kistermelői számára rendezett vetélkedőnek. 

Lőrincz István főszervező, gyoroki alpolgármester szerint körülbelül húsz magángazda nevezett be, akik összesen 31 vörös és 17 fehérbort küldtek, vagy hoztak el személyesen. Főleg hegyaljai gazdák voltak jelen, a távolabbiakat talán az időjárás rettentette el. „Tavaly voltam olyan merész, hogy az 1–10-es skálán a legjobb osztályzatot adtam a versenynek, de attól a színvonaltól az idei elmaradt – ismerte el Lőrincz István. – Az az igazság, hogy a tavalyi év termése is elmaradt a várakozásoktól az időjárás miatt, sok szőlősgazdának tönkrement a termése.”

Tizenkét évvel ezelőtt azzal a céllal szervezték meg az első borversenyt, hogy próbálják visszaállítani a hegyaljai borvidék méltó hírét. „Nem vagyok olyan optimista, hogy azt mondjam: sikerült – folytatta a gyoroki alpolgármester, aki ezüst- és bronzérmet is nyert saját boraival a vetélkedőn. – A borkultúra még nem olyan fejlett, de rájöttünk, hogy nem kell az emberekre erőltetni, hanem lassan hozzá kell szoktatni őket. Rá kell vezetni őket borversenyek szervezésével és fiatal gazdák bevonásával. Például itt, Hegyalján is inkább bortermelők, mintsem borivó emberek élnek, bár a kettőt nem nagyon lehet elválasztani. Mint ital, a bor a második helyen van a sör után.”

A szőlőtermelés és borkészítés összekovácsolja a közösségeket, s az ilyen találkozókra szükség van a helybeli románok és magyarok, vagy a borversenyeken résztvevő külföldiek szerint. De nem csak a gazdaemberek közti kapcsolatot próbálják szorosabbra fűzni. „Meghívtuk a hegyaljai polgármestereket, az ópálosit, pankotait, világosit, kovaszincit, gyorokit, mert nemcsak a szőlőtermő vidék és a szomszédság köt össze, hanem két projekt is – magyarázta Lőrincz István. – Az egyik A bor útja, a másik a Leader-program keretében létrejött Helyi Kezdeményezés Csoportja, aminek önkormányzatok, kisvállalkozások és magángazdák a tagjai, és közösen pályázhatnak. Meggyőződésünk, hogy Arad-Hegyalja jövője a borturizmusban rejlik!”

Míg a bírák kóstolgattak, a vendégek sem ültek „szárazon”. A borosjenői Mészáros Dávid szakszerűen töltögetett, mint egy bortermelő és bort szerető ember. „A borászat számomra hobbi, de egyben a családi hagyomány folytatása is, mert a szüleimnek mindig volt boruk a borosjenői szőlőhegyen – mondta. – Idén először neveztem be három fehérborral. Kerti gazdaságnak nevezhető a miénk, körülbelül 650 tőkénk van, és egyelőre csak a fehér szőlő fordult termőre, de gondolom, jövőre lesz piros borom is.” Kendi Zoltán 1990-ben költözött Aradról Gyorokra, és két év múlva kezdett telepíteni 10 áron szőlőt; 12-15 fajtát, a koraitól a legkésőbb fajtáig, hogy legyen szőlő csemegézni, a feleslegből meg bort készíteni. „Hobbiborász vagyok, apámtól tanultam a mesterséget, ugyanis szintén borvidékről, Bihardiószegről származok – mesélte. – Négy-öt alkalommal vettem részt ezen a versenyen, és mindig nyertem valamilyen érmet, egyszer a nagy-aranyat is. Merlot-m van, kíváncsi vagyok, mire értékelik. Tavaly a szőlő nagyon beteg volt. Átlagban három-négyszáz liter borom van, de tavaly csak 150 liter lett, az is óriási munka árán. Egy másik mintával is beneveztem, a tavalyi szőlőből készítettem egy rosét, fehérbor-technológiával, leszedés után szemezni, darálni és kipréselni. De nekem a kedvencem a merlot, ebéd után is azt szoktam inni. Előtte meg egy kis törkölypálinkát…”

Pál János gyoroki termelő elmagyarázta, hogy miért volt káros a szőlőnek a tavalyi túl sok csapadék. „Elszaporodtak a gombás megbetegedések, és virágzáskor is sokat esett, ami lemosta a pollent, ezért kevés szem kötött meg – mondta. – Egyébként kicsit korai ez az időszak a borversenynek, mert a vörös bornak kellene legalább két év, hogy érjen, és a fehérnek is hat hónap, de legalább megmérettetjük a borokat, hogy lássuk, mi lesz belőlük.”

Bojtos Gábor – szintén Gyorokról – egy 2007-es cabernet sauvignon-nal nevezett be; mondhatnánk, a „biztosra”, ment, bár ő egyáltalán nem tört babérokra, csak – mint mondta – elhozott egy tisztességes bort. „Tavaly ültettem be uniós támogatásból több mint fél hektárt merlot-val, és idén szeretnék pályázni a megmaradt majdnem két hektárra, hogy beültessem cabernet sauvignonnal, pinot noirral vagy cabernet frankkal – vázolta, hogy milyen lehetőségei vannak egy szőlősgazdának. – Százszázalékos a támogatás, de meg kell előlegezni a munkálatokat. Mi egy osztrák vállalkozóval dolgozunk, aki 1962 óta foglalkozik szőlőnemesítéssel: 72 éves az öreg, és két fiával dolgozik, és mindig várnak a kifizetésre. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy próbálkozzanak a pályázatokkal, de csak azok, akik szeretik a munkát, mert a szőlő nagyon munkaigényes.” Bojtos Gábor szerint a boros gazdák epekedve várják a bortörvény megjelenését, ami lendületet adhat az ágazatnak, mert jelenleg egy őstermelő csak akkor értékesítheti a borát, ha vállalkozást nyit, kicsempézi a pincéjét, hitelesített űrtartalmú hordókban tárolja a nedűt. „Akiknek nincs szőlőjük, és pancsolják a bort, eladhatják, de én, aki szőlőből állítom elő, van egy tiszta pincém, nem adhatom el, mert megbüntetnek – háborgott. – Miért zavarja az államot, ha keresnék két-háromszáz eurót azzal, hogy bejön egy idegen, megkínálom egy pohár borral, a feleségem valami finom étellel, s otthagy, mondjuk öt lejt a turista. Mert többre nincs szükségem, nem akarok ebből megvagyonosodni. De ilyen szigorú feltételek csak Romániában vannak. Közben nagyobb támogatást adnak a parlagon hagyott szántókra, mint amit én kapok a megművelt szőlőmre. Ausztriában öt-hatszáz eurót kapnak a szőlősgazdák hektáronként, mi meg négyszáz lejt, ami száz euró sem.” Persze, a kapuk mögött mindenütt lehet kapni finom házi bort, amiről – Bojtos Gábor szerint – mindenki tud. „Különben miből művelnénk meg a szőlőt?” – kérdezett vissza.

A gyoroki versenyen a mintákat a dr. Balla Géza, Mirela Heizer, Walter Szikler és Tornáczky Dénes borszakértőkből álló zsűri bírálta el. A zsűri elnöke, Balla Géza így értékelte a „mezőnyt”: „Ezzel a versennyel arra szeretnénk ösztönözni a kistermelőket, hogy ne csak jó bort készítsenek, hanem bátran meg is mérettessék. A 2010-es év Európa-szerte rossz évjárat volt, ez érződött a borokon is, de volt kellemes meglepetés – sajnos kellemetlen is… Több mintára számítottam, de ez is előrelépés, ha eszembe jut, hogy hét-nyolc évvel ezelőtt 10-15 minta gyűlt össze. Az elmúlt évek eredményei után bátrabbak lettek az emberek, és mi mindent megteszünk, hogy próbáljanak minőségi borokat készíteni. Gondok még akadnak sajnos, mivel nagyon sok gazda a borászat ábécéjét sem ismeri. Sokan tisztátlan, nem jól kezelt hordókban tartják a boraikat, a technológiát nem úgy végzik, hogy palackozható legyen a bor, vagy nem stabilak a palackozott borok. Kóstoltunk több olyan mintát, ami nagyon jó minőségű szőlőből készült, sőt érezni lehetett rajta, hogy a bor is nagyon jó volt, amikor elkészítették, de nem jól volt érlelve, és mire az asztalra került, sokat veszített a minőségéből. De nem az érmek a fontosak, hanem az, hogy egy ilyen gyönyörű környezetben összegyűltek a termelők, és elmagyarázhatjuk, hogy fontos a minőségre törekedni. Sokan azt gondolják, hogy az a négy-ötszáz liter bor, amit készítenek, jó arra, hogy elfogyasszák. De nem ez a helye irány, hanem az, hogy ha a szomszédot, megkínáljuk vele, vagy ha kereskedelembe szánjuk, akkor megállja a helyét. Hiszen a ménesi borvidék a vörös borokról híres, a fantasztikus természeti adottságok lehetővé teszik a jó minőségű vörös borok előállítását, és egy bizonyos színvonal alá nem adhatjuk. Őszintén remélem, hogy mindenki – mi zsűritagok is – tanul egy-egy ilyen versenyből.” A borbírálói tapasztalatokról Balla Géza elmondta, hogy ha valaki 50 mintát elfogyasztana, és a kiöntő poharak üresen maradnának, nemcsak, hogy nem tudnának felállni a székről, hanem a borbíráló lapokat és a pontszámokat sem látnák. „De az az igazság, ha egy nagyon jó bort találunk a minták között, elfogyasszuk – vallotta be. – Én sosem öntök ki olyan bort, ami elnyeri a tetszésemet.”

A versenyen nyolc bronz-, kilenc ezüst- és hat aranyérmet osztottak ki, ezenfelül nagy-aranyéremmel díjazták Pál János 2003-as kadarkáját. „Azt a területet már bérbe adtuk, de a még megmaradt bort beneveztem. Ez egy aszúbor, és se azelőtt 40 évig nem tudták, de azóta se tudtuk megismételni” – mondta a győztes borász.