A „legek” szédítő sodrásában

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy egyszer a Perzsa-öböl környékére is eljutok, megmosolyogtam volna. Nem kétlem, ismer valamennyire. Írásaimból tudja, hogy szeretek világot látni, személyesen meggyőződni arról, ami a médiákban megjelenik, elhangzik. Na de az említett helyre sosem kívánkoztam.

És most mégis itt ülök a Boeing–777-es óriásrepülő több száz személyes utasterében, matatok az előttem ülő székének hátlapjába szerelt képernyőn, és jóleső izgalommal várom, hogyan fest az alattam lévő földrész.

Barátaim, akikkel együtt „ugrottunk” be a váratlanul megüresedett helyekre, a modell szépségű utaskísérőkre, elegáns öltözékükre hívják fel a figyelmem. Már rég észrevettem őket, de szemérmesen hallgattam. A vén kecskéről és a sóról szóló mondással tértem napirendre, de ekkora már emelkedünk a felhők felé. A képernyőn az alattunk elterülő táj. Mifelénk még tél van, kispárnát és takarót osztogat a személyzet, hogy aztán öt óra repülés után, a nyárelő könnyebben elviselhető időszakában érkezzünk meg Dubajba.

Közben nejemmel leltározzuk, mit tudunk az Egyesült Arab Emírségről és legfrekventáltabb városáról, Dubajról. Hát ez bizony nem sok. A nagy arab térségben ez a kőolajban kifogyhatatlan (száz évig biztos elegendő tartaléka van), alig fél évszázados múltra visszatekintő unió sok szempontból markáns kivétel. Gazdagsága, fejlettsége mesébe illő. Hét emírség konfederációjából jött létre 1971-ben. Fővárosa a szomszédos Abu Dzsabi (Dhabi, Dabi).

Hol van már a megélhetés egyetlen biztos forrását jelentő gyöngyhalászat időszaka?!

Ma a bő hárommilliós Dubaj a „legek” városa. Nem sok metropolis büszkélkedhet ennyi elsőbbséggel. Ahol olaj van, ott minden van – ismétli valaki az immár közhelynek számító gazdasági szentenciát az első nap káprázatait summázva. Pláne mostanság, az energiaválság idején. Ma már a turizmus, az építőipar, a hajógyártás és a bankélet is igen sokat nyom a latban Dubaj hihetetlenül gyors felvirágzásában.

A politikai, vallási, társadalmi kötődéseket most tegyük félre!

Turistaszemmel inkább csak a kiemelkedő teljesítményekre koncentrálsz.

Hát akkor, a teljesség igénye nélkül, összegezzünk! Miben is éllovas ez a metropolisz?

Amit majd mindenki tud, mert világgá kürtölték: itt látható a világ (eddigi) legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa. Hozzá viszonyítva az Eiffel torony vagy New York büszkesége, az Empire State Building szerény „kisöcskös”. A 2010-ben átadott dubaji torony 160 emeletével és 828 méteres magasságágával a többi helyi felhőkarcoló közül is kimagaslik. Dél-koreai cég irányította az igen drága anyagból elkészült építkezést.

A többi részlet is érdekes, de nem terhelem vele az olvasót. A magasság bajnokához a világ leggyorsabb liftjei illenek. A 125. emeleti kilátóhoz 40 másodperc alatt vitt fel a lift. Méghozzá úgy, hogy a legérzékenyebb gyomor sem sínylette meg a sebességet.

Gondolkozom, hogy leírjam-e: az építkezésen ezrek dolgoztak a világ minden részéből. Költsége dollármilliárdokban mérhető.

Hihetetlenül hangzik, de egy adott időben itt is elfogyott a pénz. Ekkor Abu Dzsabi „besegített”. Hálából a gigászi épület névadója lehetett.

A kilátás fentről pazar. Odébb a legmagasabbnak tartott óriáskerék. Lábunknál a világ egyik legnagyobb szökőkútja. A vízsugár olykor 100 m magasra is emelkedik. A kétszer hatsávos bulvárokon szédítő a forgalom, bár innen parányi játékautóknak tűnnek a járműipar méregdrága kincsei. A régi Dubaj, az óváros itt-ott könnyen felismerhető. A helybeliek otthona jellegzetes keleti építkezés a „nagy testvérek” árnyékában. A felhőkarcolók ugyanis a város legkülönbözőbb pontjain csoportosan épültek. Nincs két egyforma.

Helyenként az az érzésünk, hogy Velencében vagyunk. Valamilyen földön kívüli, modern Velencében, ahol rengeteg apró szigeten víz és acél nagyon békésen elfér. Együtt pedig az embert szolgálják. A nemrég még világszenzációként kikiáltott Pálmaszigetnek és házainak már több hasonló versenytársa akadt. Az irodaházak, bankok mellett laknak-e az épületben? – kockáztatom meg a naivnak tűnő, de elkerülhetetlen kérdést. De mennyire! Az átadás napján már minden lakás elkelt.

Ja, ez nem a szegény emberek városa.

Aztán itt épült fel világ legnagyobb „plázája”. Az idegenvezetőnk szerint 1200 üzletből áll. A hölgyek örömére egy jóval kisebb bevásárlóközpontba be is kukkantunk. Ez átlagos, „csupán” 400 üzletnek az otthona.

A képkeretre emlékeztető magas építmény ugyancsak helyi kuriózum. Elválasztja az óvárost a maitól. Üvegpadlója a panorámát szolgálja. Lenézni szédületes.

Aztán további „legek”: a világ első (egyetlen?) 7 csillagos szállodája. A helybeliek szerint vitorlás hajóra emlékeztet. Hogy mi mindent nyújt és mennyiért, arról talán a forma–1-es autóverseny, vagy az éppen Dubajban zajló tenisztorna elitjei tudnának tájékoztatni.

Egy másik látnivaló a kb. 60 emeletes irodaház, amelynek a felső része 45 fokos szögben „elcsavart”. És a sípálya a sivatagok és az alig elviselhető kánikulák városában! Akkor még nem is szóltam az akváriumok legnagyobbikáról, 33 ezer élőlénnyel, ami szintén turistacsalogató.

A metróhálózatnak csupán 10 állomása van a föld alatt, a többi oszlopokra épített magasvasút. Aztán itt van az egyedi tervezésű, hatalmas arborétum állatokat, gyermekmeséket virágból megjelenített kompozícióival.

Nem sorolom tovább…

Aligha keltett meglepetést, hogy az ötévenkénti világkiállítás megrendezésének jogát Dubaj kapta meg. A járvány miatt a 2020-as csak tavaly októberben nyitott és e hó végén zár. Turisták milliói keresték fel.

De erről majd legközelebb.