A vendégszeretet indított el, és tart ezen az úton

A gondosan kialakított, modern Bukovina panzió udvarán álló hangulatos közösségi teremben ünnepelte a Nisztor család faluturizmussal foglalkozó vállalkozásuk 30 esztendejét. Az ünnepi vacsora előtt Nisztor István feleségével, Évával elevenítette fel a három évtizedet, mindenekelőtt az indulást, amikor e panzió helyén csupán egy régi falusi ház állt, ami nem is volt még a család tulajdona. Nisztor Istvánnal beszélgettünk.

– Csernakeresztúr valójában nagyon kedvező helyen fekszik Dél-Erdélyben, Déva és Vajdahunyad között félúton, nem messze a Piski csata helyszínétől, a piski arborétumtól, de még a Retyezát, a Páring gyönyörű tájai is egynapos túra során elérhetők innen. Történelemben, természeti adottságokban gazdag vidék ez, valós turisztikai vonzerővel. Talán mégsem ez indított el minket 30 évvel ezelőtt a faluturizmus útján. Amikor fiatal házasok voltunk, mindig örömmel nyitottuk meg otthonunk ajtaját a barátok, vendégek előtt. Ha szülinapozás volt, ha bulit szerveztünk, nálunk mindig fel lehetett fordítani a házat. Igaz, utána maradt a mosogatás, rendrakás, de így is szerettük a vendégeket. Aztán a kilencvenes években kezdtek megjelenni Erdélyben is a szervezett kirándulások, idegenvezetők jöttek, akik szerették volna megmutatni a turistáknak Erdély szépségeit. Dél-Erdély iránt is érdeklődtek. Nyilván a környéken, Déván, Vajdahunyadon voltak már hotelek, bizonyos minőséget nyújtó szállások, de a kirándulás-szervezők tudták, hogy a turistáknak sokkal vonzóbb, ha személyesen szóba tudnak elegyedni szállásadóikkal, ha utóbbiak mesélni tudnak a vidék szépségeiről, a történelmi, természeti legendákról. Nekünk nagy előnyünk volt, hogy magyarul beszéltünk, és a Magyarországról érkező turistákkal anyanyelvükön tudtunk kommunikálni. 1990-ig eléggé el voltunk zárva, nem lehetett a határon átjárni, keveset tudtunk egymásról. A szabadsággal együtt ébredt fel az emberekben a vágy, hogy megismerjék a határon túli területeket, annak lakóit. Hogy szóba elegyedjenek az itteni emberekkel, kapcsolatokat építsenek, direkt forrásból tájékozódjanak. Elindultak a közösségi kirándulások. Jöttek kórusok, kisebb-nagyobb közösségek, sokaknak szállást adtunk, barátságok, később még komaságok is szövődtek. 

– Mondod, hogy szállást adtatok... De hát akkoriban ennek a panziónak még nyoma sem volt...

– Hát nem volt. Akkoriban keltünk egybe a feleségemmel, megszületett az első gyermekünk, és úgy döntöttünk, hogy Csernakeresztúron alakítjuk ki az otthonunkat. Kicsi családi házba jöttünk, nem volt még fürdőszobánk sem. Itt fogadtuk a vendégeket. Részünkről is, meg részükről is akkora volt a lelkesedés, hogy nem számított a kényelem, sokkal inkább az emberi kapcsolat, az élmény. Simán elfogadták, hogy ki kell járni az udvarra, az árnyékszékre, meg a kútnál kell fogat mosni. Mert ezt nagyban ellensúlyozták a finom házi készítésű ételek, a jó pálinka, a családias hangulat. Aztán persze lassan fejlődni kezdtek ezek a dolgok is. Mi is itt a faluban megpróbáltunk egy-egy kicsit fejleszteni a házainkon. Volt, aki a tisztaszoba mellé még felhúzott egyet, vagy megbontotta a tetőt és egy félemeletnyi vendégszobát épített, kinek hogy adódott lehetősége. Sokáig nem volt ivóvízhálózat és csatornázás a faluban. A 2000-es évek elején kezdték bevezetni, akkor már építeni lehetett benti fürdőszobát, felszámolhattuk az emésztőgödröket és a kutak is az udvar díszeként és öntözési alternatívaként maradtak funkcióban. Mi is fejlesztettünk, egyik kölcsönből a másikba szottyantunk, barátokkal összefogtunk, segítettük egymást, jártunk egymáshoz kalákázni, mikor kinek volt szüksége. Közben adminisztratív vonatkozásban is lépést kellett tartani. Lassacskán megjelentek a faluturizmust szabályzó törvények, céget kellett alapítsunk, és egyre inkább törekedtünk a minőségre, hogy tényleg megfelelő szállást, ellátást biztosítsunk és versenyképesek maradjunk a kiépülő piacon. A legfontosabb az volt, és mai napig az, hogy a vendégeink jól érezzék magukat nálunk. Hogy amikor kilépnek a kapunkon, ne úgy menjenek el, hogy na, ezt is túléltük, hanem örömmel a szívükben, és azzal a vággyal, hogy ide visszatérjenek. 

– Most a Bukovina panziótok udvarában ünnepeltetek. Mi, környékbeli lakósok ismerjük a csernakeresztúri magyar közösség kötődését Bukovinához. A távolabbról érkezők azonban furcsállják-e a megnevezést?

– Hát nem itt indult a vállalkozásunk. Mint említettem az első panziónk a családi házból alakult, és akkoriban sokan a feleség, gyermek nevét adták a vendégfogadó háznak, hogy Adél vagy Mária, meg ilyenek. Gondoltuk, mi a családnevünket adjuk, így lett az Nisztor panzió. Aztán 2010 körül sikerült megvenni a faluban egy olyan házat, amelynek nagyobbacska telke volt, a leszármazottak külföldre költöztek, a ház eladó lett. Akkor döntöttünk úgy, hogy ezt Bukovina panziónak fogjuk nevezni, hiszen bukovinai székelyek leszármazottai vagyunk. Csernakeresztúron van a Bukovina utca, ami régebb Telepes utca volt. 1910-ben ide telepítették Bukovinából, Radóc környékéről a madéfalvi veszedelem idején elmenekült és később ott megtelepedett székelyeket. A monarchiabeli hazatelepítéskor Hunyad megye több településére is jöttek bukovinai székelyek, így Csernakeresztúrra is, ahol felépült a Telepes utca, egyforma kincstári házakkal. A kommunizmus utolsó éveiben hajszálon múlott, hogy ez az utca is a falurombolás áldozatává váljon, mint Déván a telep jó része. De szerencsére megúsztuk. És a 89-es változás után az utca a Bukovina nevet kapta, hogy ezzel is tisztelegjünk az ide telepedő őseink emléke előtt. Ilyen megfontolásból lett a panzió neve is Bukovina. Nyilván, akik először járnak itt, nem értik, miért van ilyen nevű szálláshely egy Bukovinától 600 kilométerre fekvő dél-erdélyi faluban. Rá is szoktak kérdezni. De mindenkinek elmeséljük a történetet. 

– A faluturizmusnak fontos vonzereje, hogy nem csak szállást kínál, hanem helyi ízeket, látnivalókat, történeteket... 

– Igen, hát a faluban nagyon szépen megmaradtak a hagyományok. A Hagyományőrző Egyesület a kilencvenes évek első felében az Illyés Közalapítvány támogatásával tájházat is alapított, ahol meg lehet tekinteni az őseink által hozott hagyományos berendezési tárgyakat, bútorokat, a konyhát a búbos-kemencével, a tisztaszobát. Ezekről is mindig mesélünk. Meg az itteni, dél-erdélyi magyarságról, a történetünkről, a mindennapjainkról. Az utóbbi népszámláláskor derült ki, hogy a megye lakosságának alig négy százalékát teszik ki a magyarok. Sokféle helyzet adódik ebből. Erről is mesélni szoktunk. Meg persze a környéken Hunyadi Jánosról, Kőműves Kelemen balladájáról, a vajdahunyadi vaskohászatról, melynek sajnos leáldozóban van a csillaga, de hajdan igen jelentős központnak számított. Mesélünk a Retyezátról, ahol Románia első természetvédelmi területe található, a hatalmas hegycsúcsokról, tavakról, a gazdag növény- és állatvilágról. Úgyszintén a Páring-hegységről, ahol 700 méteres szintkülönbséget lehet átlibegni a felvonóval. Elvisszük vendégeinket a Transzalpinára. És itt van, mint említettem, a piski arborétum, meg a közelében egy egészen modern olasz kert, a piski csata helyszíne, északi irányba a brádi aranybánya, vagy Algyógy, a római kori fürdővel, vízeséssel. Rengeteg csodálatos hely van a környéken, amiről mind mesélni szoktunk, és amelyeket egynapos túrák keretében örömmel keresnek fel a turisták, akár csak pihenés, kikapcsolódás, akár helyismereti céllal. Csoportok és egyéni látogatók, családok is örömmel jönnek. 

– A 30 éves évforduló alkalmával meséltétek, hogy közel másfél évtizedig jártatok rendszeresen a budapesti turisztikai vásárra, ahol bemutattátok ezt a vidéket, a csernakeresztúri faluturizmus kínálatát. Vendégszereteteteknek köszönhetően évről évre egyre több turistabusz tért be a faluba, ahol sokan nem csupán egyéjszakás szállást kértek. A vállalkozásotok látványosan fejlődött, azonban a 2020-as pandémia nálatok is komoly érvágást jelentett, szinte egy évig teljesen leállt a turizmus. Hogy sikerült ebből talpra állni? 

–  Hát azt mondják, a turizmusban a legjobb reklám, hogy aki innen elmegy, az úgy mesél erről a szálláshelyről, hogy a szomszédjai, barátai is kedvet kapnak eljönni. Gondolom sokan meséltek örömmel az itt töltött napokról, mert a vendégek száma tényleg évről évre gyarapodott. És valóban eljártunk turisztikai vásárba is. Minden tavasszal ott voltunk Budapesten a nagy pavilonokban sok más turisztikai cég mellett. Szépen beöltöztünk a hagyományos viseletünkbe, vittünk fotókat, ismertetőket a vidékünkről, kidíszítettük a standunkat. És ahogy egyszer valaki megjegyezte, ezáltal is felhoztuk a mi kis falunkat Románia turisztikai térképére. És próbáltunk megszólítani minél több potenciális látogatót, kapcsolatot építeni utazási cégekkel, közvetlen érdeklődőkkel. Közben meg itthon is alkalmazkodni kellett az igényekhez. Több családdal társultunk, hogy egy-egy nagyobb csoportot is fogadni tudjunk. Mindenkinek volt 2-3 szobácskája, amit ki tudott adni, ezeket fejlesztettük. Mint említettem, idővel építkeztünk is. Sajnos pályázati lehetőség nem adódott számunkra, mert Csernakeresztúr ugyan igazi falu, de közigazgatásilag Dévához tartozik, egyfajta külvárosként kezelik, így faluturizmus terén nem voltunk támogatásra jogosultak. Úgyhogy mindent önerőből kellett fejleszteni, hiteleket vettünk fel. A feleségem mosott, főzött, takarított a vendégek után, én meg mindig építkeztem. A gyermekeink is belenőttek ebbe a munkába, a nagyobbik lányunk idegenvezetésben jeleskedett, később ezt a szakmát is tanulta Kolozsváron a földrajz fakultáson. A vállalkozás pedig valóban szépen ívelt felfelé, 2020-ra közel 200 buszunk volt leszerződve, a fejlesztéssel is jól haladtunk, épp elkészült az új panziónk, amiben kiváló minőséget tudtunk már biztosítani, és akkor beütött a járvány. Minden leállt. Ott voltunk a nagy bankkölcsönnel a nyakunkon. Hála Istennek akkor is adódott megoldás. Különböző vállalatok munkáscsapatait szállásoltuk el, akik az országút- és vasútépítésben dolgoztak. Így fedezni tudtuk a havi hitelrészletet. Aztán 2021-től nagyon apró lépésekben lehetett újraéleszteni mindent. Újra jönni kezdtek a turisták, de már nem volt az a lelkesedés. Az emberek elhidegültek egymástól, megingott a bizalom. Hozzánk azért folyamatosan jöttek, és lassan visszaépült, stabilizálódott a turistaforgalom, de már nem tud a 2021-es szintre emelkedni. Most már tudnak rólunk, nem kell turisztikai vásárokba járni, a világhálón megtalálnak az érdeklődők, és mi is el tudjuk juttatni a kínálatunkat azokhoz, akik ennek a vidéknek a szépségeit szeretnék megismerni, vagy csak csendes pihenésre, feltöltődésre vágynak. Mi szeretettel fogadunk mindenkit, örvendünk, hogy jó élményt, örömet szerezhetünk. Egyfajta szolgálatként éljük meg ezt a munkát. 

– Négy gyermeketek született, ők is részeseivé váltak ennek a szolgálatnak. És ami külön örvendetes, hogy felnőtt fiatok és lányotok is hazajött a faluba, családot alapított, és folytatja a vállalkozást. Sokan kérdik tőletek, hogyan sikerült itthon tartani őket?

– Valahogy úgy, hogy ahogy nőttek, fejlődtek, látták, hogy mi hogyan csináljuk, és talán a jó példa is ragad, nemcsak a rossz, ahogy mondják. A nagyobbik fiam gazdasági szakon végzett, Reni lányunk idegenvezetést tanult, a harmadik fiunk informatikát. Ő is besegít a weboldalunk, a netes felületeink kezelésébe, és amikor itthon van minden egyébbe is. Ebben nőttek fel, és nagyon örülök, hogy ebben ők jövőt látnak. Így nekünk is megvan a biztonságunk, tudjuk, hogy miért dolgozunk, tudjuk, hogy érdemes fejleszteni, mert van, aki továbbvigye. Vannak dolgok, amelyek már minket meghaladnak, a mai világ technikai lehetőségei. Ők tudják ezeket, használják a világhálós reklámlehetőségeket, a mesterséges intelligenciát, a belsőépítészeti lehetőségeket, automata villanykapcsolókat, pezsgőfürdőt, öntözőrendszert. Úgyhogy szépen ki tudjuk egészíteni egymás munkáját. Mi már lassan nyugdíj fele megyünk, az erőnk sem olyan már, mint húsz évvel ezelőtt. És jó látni, hogy van valaki mellettünk, van kinek átadni a munkát, van folytatás. Nagy dolog, hogy öregségünkre együtt maradt a család, naponta játszhatunk az unokákkal, látjuk, ahogy növögetnek, fejlődnek, vannak közös örömeink, együtt visszük a nehézségeket. Ezért örülök leginkább, hogy ezt bevállaltuk, hogy együtt van a család és van egy pozitív jövőképünk. 

– Gratulálok az elmúlt 30 év munkájához, eredményeihez és kívánom, hogy ez a jövőkép szépen kiteljesedjen, még sok évfordulós ünnepség legyen a családotokban, a csernakeresztúri faluturizmusban. 

– Köszönjük szépen!