József Attila szavaival köszöntötte tanévzáró ünnepségükön a Téglás Gábor Elméleti Líceum idei 29 nyolcadikosát Szász-Barra Zsófia megyei főtanfelügyelő-helyettes, nagyra becsülve azt az értékátadó tevékenységet és a kiemelkedően eredményes munkát, melynek nyomán a megyében az országos tantárgyversenyeken dobogós helyet szerző 29 diák közül tízen a dévai magyar iskolaközpont diákjai.
Bátorító szavakkal búcsúztatta a nyolcadikosokat Máté László igazgatóhelyettes, köszönetet mondva elsősorban a szülőknek, nevelőknek, a tanár kollégáknak és maguknak a diákoknak is a kitartó munkáért.
Kedves szavakkal köszöntötte a diákokat Máthé Imola kisebbségi tanfelügyelő, aki négy évvel ezelőtt tanítónőjükként bocsátotta őket útra. Ezúttal is jelképes kincseket adott útravalóul, hogy legyen, amivel törölni a hibákat, letörölni a könnyeket, edződni a terhekhez, vigasztalódni, és mindig megtalálni a helyes utat.
Dulinszky Izabella osztályfőnök Sütő András szavaival fordult diákjaihoz: legyen igaz, amit kimondnak, leírnak. Nem volt könnyű és nem volt álom ez a négy esztendő, de sok szép pillanat is beragyogta, mondta az osztályfőnök, felelevenítve többek között a svédasztalos magyar kultúra napját, a szabadság örömét hozó bezsán-erdei kirándulásokat, a népdaléneklést és a felolvasó maratont, amikor diákjaival együtt zengték: tanulni kell, szeretni kell!
Varró Éva osztályfőnök 22 diákjától vett búcsút, szintén felelevenítve közös útjuk csöppet sem könnyű, világjárványos kezdetét, majd a folyamatos, szép kibontakozást, mely igazán elismerésre méltó eredményekre vezette a diákokat.
A díjazás alkalmával dicséretet kapott: Domokos Zalán, Pénzes Viktor Krisztián, Kulcsár Dávid, Nandrea Mihai, Kis Noémi Krisztina, Schmidt Patrick, Szabó Karina, Borbély Richard. Harmadik díjas lett Dulinszky Sarolta, második díjas Sebestény Krisztina, Osváth Gábor és Márton Margit. Első díjas Müller Stefánia.
A diákok nevében Osváth Gábor és Kásler Alexia mondott köszönetet a szülőknek, tanároknak, majd Dulinszky Izabella, Kun-Gazda Kinga-Viola és Lengyel Izabella tanárnő vezetésével kedves műsort adtak elő, melyből nem hiányoztak az útra való szép gondolatok, dalok és a diákévek humoros felelevenítése sem. Végül a magyartanárnő és Csatlós Erzsébet Zsófia tanító néni is becsempészett egy-egy kedves gondolatot a képzeletbeli batyuba, s a nyolcadikosok bátran vághatnak neki az előttük álló képesség-vizsgának. Sok sikert kívánunk mindannyiuknak a vizsgán és a továbbtanulásban!
Hozzászólások