Az aradi zsidóság történeti kronológiájából (3.)

1920 – A Trianon utáni megváltoztatott határok új, merőben szokatlan gazdasági, társadalmi, nyelvi és kulturális közeget jelentettek a magyar ajkú, a befogadó ország iránti lojalitás elvét valló aradi zsidóság körében. A nemzeti és a cionista eszmék iránti szolidaritás a Kolozsvárott szerkesztett és igen népszerű Új Kelet, illetve a temesvári Új Kor napilapok megjelenését követően felerősödött. Megalakult az Erdélyi és Bánsági Zsidók Nemzeti Egységének aradi fiókszervezete.

1921 – Hakoah (Erő) néven, etnikai alapon szerveződött sportegyesület kezdte meg működését. Asztaliteniszben, tornában, úszásban, atlétikában több országos bajnok versenyzett az egyesület színeiben. 1940-ben hatalmi szóval szüntették be.

1925 – Az Anghelescu-féle törvény alapján a zsidó gyermekek vagy héber tannyelvű felekezeti, vagy román iskolában tanulhattak.

1929 – Kupfer Miksa aradi orvos és író (Raffi Ádám) kezdeményezésére megalakul a zsidó nemzeti öntudatot ápoló nőszervezet, a Wizo.

1930 – A két világháború közötti időszakban Máramarosból és Bukovinából számos zsidó család Aradon keresett menedéket. Többségük ortodox rítusú volt. Ezekben az években, különösen az új ortodox zsinagóga felépülése után, erősödött e vallási szárny.

1935 – Az aradi orvosok és ügyvédek jelentős százaléka zsidó.

1937 – A Goga–Cuza-féle kormány hatalomra jutását követően jelentek meg az első zsidóellenes intézkedések. A szeszes italok forgalmazását megtiltó rendelkezések súlyosan érintették az Arad megyei zsidókat is. Az állami oktatásban bevezették a „numerus clausust”, azaz részvételüket igen alacsony százalékarányhoz (6%) kötötték. A fegyveres katonai szolgálat helyett munkavégzésre kényszerültek.

1940–1944 – A királyi diktatúra, a Vasgárda garázdálkodása, majd az Antonescu kormányzás idején egymást követték a zsidóellenes intézkedések: teljes kizárásuk a felsőfokú, majd a középfokú oktatásból, a földtulajdonok elkobzása, eltávolításuk a gazdasági ágazatokból, állami hivatalokból, kötelező munkavégzés, a kisiparosokat sújtó hatalmas adók, a falusi zsidóság városba kényszerítése, kiköltöztetésük a tulajdonukban lévő ingatlanokból stb. Lenullázásuk módszerei nem ismertek határokat.

1941 – A középiskolákból kitiltott zsidó gyermekek továbbtanulására a Seminarului utcai egykori zsidó árvaház, majd a Csanádi-palota melletti épület néhány bérbe vett termében megalakult a zsidó magánlíceum. Tanárai között volt Amigó Sándor és Schőn István (a Magyar Vegyes Líceum későbbi tanára, illetve igazgatója is).

1942 – Elkészült a Rácfertályban felállítandó gettó terve. A zsidók masszív deportálásával kapcsolatos terv alkalmazása, többek között, Neuman Ferenc báró kapcsolatainak köszönhetően haladékot nyert.

Elindult a Szentföldre irányuló (Eretz Izrael) emigráció (alia) első nagy hulláma. A Struma, majd a Mefkure hajót több száz emigránssal a fedélzetén elsüllyesztette egy német tengeralattjáró. Az áldozatok között aradiak is voltak.

Számos aradi zsidó ellen eljárást indított a hatóság. Egymást követték a román hadsereg által ideiglenesen megszállt területekre, főleg, a Transznisztriába kényszermunkára hurcolt zsidók népes csoportjai.

1944 – Szeptember 13–22. között az SS-alakulatok, sőt a Gestapo is felbukkant a magyar hadsereg által ideiglenesen megszállt városban. A zsidó lakosság számára kötelezővé tették a sárga csillag viselését. A gettóba hurcolás veszélyét Schönfeld Miklós rabbi, illetve a zsidó lakosság érdekében szót emelő Argay György evangélikus püspök, és dr. Széll Lajos ügyvéd bátorságának és leleményességének köszönhetően sikerült elódázni.

1948–1989 – Izrael állam létrejötte (1948) után a kivándorlás (alia) több hullámában a zsidók ezrei hagyták el szülőföldjüket, hogy az új hazában keressék az önmegvalósítás lehetőségeit. Csekély hányaduk más országban kereste a boldogulás útját. A pártállam örvendett, hogy ettől a kisebbségtől is megszabadul.

Ma már roppant kevés zsidó lakos él Aradon. Életkoruk is nagyon előrehaladott, de a hitközség (elnöke Ioan Schlesinger) tagjai a lehetőségek szűk határait feszegetve is igyekeznek őrizni a hagyományokat, szokásokat.

A zsidó lakosság háromszáz éves jelenléte kitörölhetetlen nyomot hagyott a város életében. Erre a két zsinagóga, a hitközség ősi épülete, az öregek otthona, a temetők sírkövei, az általuk felépített középületek, paloták, gyárak, a város történelmi fejlődésében, életében és szellemi mozgásában, elfoglalt szerepük emlékeztet.

***

1993-ban Tel-Avivban  A Régi Erdély, Arad I címmel magyar, 1996-ban Istoriaevreimii arădene címmel román nyelvű emlékkötet jelent meg. Összeállításunk, a saját kutatás mellett ezek adatait vette alapul.