Az orrvérzéstől Waterloon át Münchenig

A címben megjelölt fogalmak és helységnevek nem egymás szinonimái. Megfeleltetni sem lehet őket. De mégis van kapocs köztük. Sőt, ez a kapcsolat erős és szignifikáns, a kötést a Magyarország–Franciaország csodálatos labdarúgó Eb-mérkőzés adta. Közhely, de lehet rá mondani, hogy erre is (csak) a foci képes.

A szombati, F-csoport második játéknapján a magyar nemzeti válogatott a világbajnok franciákat fogadta. A Puskás Stadion körül már jó egy órával is sok, gall kakasnak, Asterixnek öltözött, vagy csak piros-fehér-kék trikolórba bújt francia szurkolót láttunk. Jóval többet, mint az előző meccsen portugál szurkolót.

Üde színfoltja volt e kavalkádnak az a kb. 10-12 fős csoport, amely a nagy korzikai hadvezérnek, Bonaparte Napóleonnak öltözött be. A XVIII. század végi, XIX. század eleji francia hadsereg jellegzetes zubbonyához természetesen Napóleon legfontosabb konfekcióipari ismertetője, a kétsarkú kalap társult.

A magyar szurkolóknak mégsem a nagyszerű itáliai hadjárat vagy a Code Napóleon polgári törvénykönyv jutott eszébe a francia kavalkád láttán, de sokkal inkább a híres csata, ahol a 100 napra visszatért császárt végleg legyőzték ellenfelei. Így szombaton sem köszönthettük őket máshogyan, mint „Bonjour srácok, de ma Waterloo lesz!”

S hogy valóban nem várt eredmény a magyarok szempontjából győzelemmel megegyező döntetlen, míg a franciák szempontjából vereséggel felérő döntetlen született, ahhoz elsősorban a magyar labdarúgó-válogatott kiválóan felkészített játékosai, Marci Rossi taktikai meglátásai voltak szükségesek. S talán mi szurkolók is hozzá tudtuk tenni a magunkét ott a Puskásban, a Városligetben vagy bárhol a képernyők előtt a Kárpát-medencében és azon túl is.

Ehhez a szurkoláshoz járult hozzá egy 7 éves fiúcska is, aki nagyon szereti a focit. Élete első válogatott mérkőzésén olyan vehemenciával szurkolt már az első 20 percben, hogy többször is eleredt az orra vére. Csak nehezen lehetett leállítani, hogy legalább vérző orral ne drukkoljon olyan vehemensen. Ekkor kis kezével, folyamatos tapssal jelezte a hátralévő 70 percben, melyik csapat az ő csapata. Nem Ronaldo, nem Mbappé, se nem Müller mezében jár kel azóta sem, hanem a meggypiros mezben.

Így indulunk szerdán hajnalban Münchenbe. Lesz, ami lesz. Biztosak vagyunk benne, hogy sem a csapaton, sem a szurkolókon nem múlik az eredmény. S ha mégis a német válogatott számára kedvező eredmény születik, akkor gratulálunk nekik, mint ahogyan kezet fogtunk a meccs végén a francia szurkolókkal is. Mi már átéltük a csodát.

Végül két apróság:

1) Amikor a magyar válogatott a meccs végén tiszteletkört tett a stadionban, a vendégek szektora elé érve az 5700 fős francia tábor is megtapsolta a mieinket. Ez tiszteletre méltó, sportszerű és szimpatikus tett volt a részükről, köszönet érte.

2) Tisztelt „Nyugati” Sajtó Azon Része, amelyik ellenállhatatlan vágyat érez befeketíteni minket! Nem, nem vagyunk rasszisták, nem vagyunk fasiszták, de készüljetek Münchenben is, mert ott is szurkolni fogunk, és nem érdekel minket senki érzékenysége.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója